.jpg)
Első rész
Uralfivér
23.42
Moszkva környéke. Mityiscsi. Szilikatnaja u. 4, 2. ép. A Moszkvai Területi Telefontröszt új raktárépülete. Sötétkék Lincoln Navigator terepjáró. Bement az épületbe. Megállt. Reflektorai az alábbiakat világították meg: betonpadló, téglafalak, ládák, a ládákban transzformátorok, föld alatti kábel dobjai, dízelkompresszor, cementeszsákok, bitumenes hordó, törött hordóláda, három tejesdoboz, feszítővas, csikkek, egy döglött patkány, két rakás kiszáradt ürülék. Gorbovec a kapunak veselkedett. Húzta. Az acél kapuszárnyak összeértek. Megcsikordultak. Gorbovec bereteszelte a kaput. Köpött egyet. Az autóhoz ment. Uranov és Rutman kiszállt. Kinyitották a csomagtartót. A terepjáró alján két férfi feküdt, megbilincselt kézzel. Leragasztott szájjal.
Gorbovec odament hozzájuk.
– Valahol van itt egy villanykapcsoló. – Uranov elővett egy kötélcsomót.
– Miért, így nem látni? – Rutman lehúzta a kesztyűjét.
– Nem nagyon. – Uranov összehúzta a szemét.
– Kedveském, az a legfontosabb, hogy hallaccék! – Gorbovec elmosolyodott.
– Jó itt az akusztika. – Uranov fáradtan megdörzsölte az arcát. – Gyerünk!
Kiszedték a foglyokat a terepjáróból. Két acéloszlophoz kötözték, és körbeállták őket. Szótlanul meredtek az oszlophoz kötözöttekre. A reflektorok megvilágították az embereket. Mind az öten szőkék és kék szeműek voltak.
Uranov: 30 éves, magas, keskeny váll, sovány, okos arc, bézs színű esőköpeny.
Rutman: 21 éves, középtermetű, sovány, lapos mellű, hajlékony nő, sápadt, jellegtelen arc, sötétkék dzseki, fekete bőrnadrág.
Gorbovec: 54 éves, szakállas, alacsony, köpcös, inas paraszt kéz, hordómell, durva arc, sötétsárga irhabunda. Az oszlophoz kötözöttek:
Az első: közel az ötvenhez, kövér, ápolt, pirospozsgás, drága öltöny.
A második: fiatal, törékeny, görbe orrú, pattanásos, fekete farmer és bőrdzseki.
A szájuk félig áttetsző ragasztószalaggal volt leragasztva.
– Kezdjük ezzel! – Uranov fejével a kövérre bökött.
Rutman kivett a kocsiból egy hosszúkás fém bőröndöt. Uranov elé tette a betonpadlóra. Kinyitotta a zárakat. A bőrönd mini hűtőláda volt. Egymásnak fejtől-lábtól két jégkalapács feküdt benne: henger alakú fejek, hosszú, egyenetlen fa nyelek, amelyeket szironybőr szíjak szorítottak a két fejre. Dér borította a nyeleket. Uranov kesztyűt húzott. Kezébe vette az egyik kalapácsot. Az egyik megkötötthöz lépett. Gorbovec kigombolta a kövér férfi mellén a zakót. Levette a nyakkendőjét. Feltépte az ingét. Záporoztak a gombok. Feltárult a férfi kövér, fehér mellkasa, a kis mellbimbóval; láncon egy kis aranykereszt. Gorbovec durva keze elkapta a keresztet, megrántotta. A kövér felbődült. Jeleket kezdett adni a szemével. Forgatta a fejét.
– Válaszolj! – mondta hangosan Uranov.
Lendületet vett, és a kalapáccsal a férfi mellkasának közepére vágott. A kövér még hangosabban felbődült. Azok hárman mozdulatlanná dermedtek és füleltek.
– Válaszolj! – mondta a szünet után újra Uranov. És nagy lendülettel megint lesújtott.
A kövér egész bensőjével felbődült. Azok hárman mozdulatlanná dermedtek. Füleltek.
– Válaszolj! – ütött Uranov még erősebben.
A férfi bőgött és morgott. Remegett a teste. Három kör alakú véraláfutás jelent meg a mellén.
– Add csak, majd én jól odabaszok neki! – Gorbovec elvette a kalapácsot Uranovtól. A tenyerébe köpött. Lendületet vett.
– Válaszojjá! – A kalapács nedves puffanással a férfi mellére zúdult. Jégdarabkák szóródtak szét.
És azok hárman megint mozdulatlanná dermedtek. Füleltek. A kövér bőgött és rángatózott. Arca elsápadt. Melle ellilult, és veríték ütött ki rajta.
– Orsza? Orusz? – Rutman bizonytalanul megérintette a saját ajkát.
– A béle csuklott. – Gorbovec megcsóválta a fejét.
– Lent, lent. – Uranov egyetértően bólintott. – Üres.
– Válaszojjá! – Ordította Gorbovec és lesújtott. A férfi teste megrándult. Ernyedten lógni kezdett a köteleken. Egészen közel húzódtak hozzá. Ellilult melle felé fordították a fülüket. Figyelmesen füleltek.
– A béle bőg…– Gorbovec csüggedten fújta ki a levegőt. Lendületet vett.
– Vála-szojjá!
– Vála-szojjá!
– Vála-szojjá!
– Vála-szojjá!
Verte. Verte. Verte. Jégdarabok röpködtek a kalapácsról. Recsegtek a csontok. A kövér orrából vér csepegett.
– Üres. – Uranov felegyenesedett.
– Üres… – Rutman az ajkába harapott.
– Üres, az annya… – Gorbovec a kalapácsnyélre támaszkodott.
Fújtatott. – Jaj… jó anyám… hány ilyen üreset végigzörgettünk…
– Ilyen sorozatban vagyunk. – Rutman felsóhajtott.
Gorbovec tiszta erőből a betonra vágott a kalapáccsal. A jégfej széthasadt. Szanaszét repült a jég. Fityegtek a szakadt bőrszalagok. Gorbovec a hűtőládába dobta a nyelet. Fogta a másik kalapácsot. Odaadta Uranovnak. Uranov letörölte a deret a nyélről. Komoran a kövér élettelen testére meredt. Aztán súlyos tekintetét a másik megkötözöttre vitte. Két kék szempár nézett egymásra. Az oszlophoz kötözött vergődni és szűkölni kezdett.
– Ne izgujjá, aranyoskám! – Gorbovec letörölte az arcáról a ráfröccsent vért. Befogta az egyik orrlyukát. Előre hajolt. A betonra fújta az orrát. Az irhabundájába törölte a kezét.
– Figyejjé, Ire, a tizenhatodikat zörgessük, és megint üres. Mi az Isten csudája ez? A tizenhatodik! És üresen kong.
– Még ha a száztizenhatodik is – Uranov kinyitotta az oszlophoz kötött srác dzsekijét.
A srác szűkölni kezdett. Ványadt térde remegett. Rutman segített Uranovnak. Feltépték a srác mellén a fekete pólót, a vörös betűs szöveggel: www.fuck.ru. A póló alatt remegett fehér, csontos mellkasa a rengeteg szeplővel.
