Gondolat Kiadó

Lieve Joris/Törő Krisztina Noémi (ford.): Melankolikus forradalom

RÉSZLET

Virágos ruhás asszony áll egy forgalmas utca sarkán, és riadt pillantással néz a férjére. Falusiak, legalábbis az arcukból ítélve, meg a szatyrok mennyiségéből, melyeket cipelnek. Valószínűleg hosszú és fárasztó buszút választja el őket otthonuktól. Ahogy a férfi tenyerével letörli az izzadságot a homlokáról – ez a mozdulat paraszti környezetbe illik, nem pedig egy kereszteződésbe, ahol megállás nélkül zajlik a forgalom.

Egy férfi a metrón autóversenyről szóló videoklippet néz. Szétvetett lábbal, hátra tett kézzel áll ott, gyapjúzoknis lábán szandált visel, mellé susogós anyagból készült nadrágot és barna zakót, foltozott fogójú vászontáskája a hátán himbálózik. A videoklipbeli autók felborulnak, és lángok törnek ki belőlük az út szélén, a sofőrök rongybabákként röpködnek a levegőben, aztán egy nyekkenéssel halálra zúzzák magukat. A férfi válla rázkódik a nevetéstől, és könnyek szöknek a szemébe. Körbekémlel, hátha társakat is talál ebben a féktelen jókedvben. Ám honfitársai rá sem hederítenek, csak üres tekintettel bámulják a fekete alagútban közeledő fényeket.

A záródó ajtókra figyelmeztető metróvezető hangja jólesik a fülemnek. Titkon még az esti város fölött kigyúló vörös csillagok is örömet okoznak – mintha karácsony volna. Egyik este, mikor hazaérek, a túloldali vendéglőből cigányzene hallatszik; a vendégek az asztalok között ropják, s hamarosan táncoló emberek sora kígyózik az utcán. De nem telik sok időbe, és ez az idilli kép máris repedezni kezd. Először alig látható hajszálrepedések jelennek meg rajta, melyek egyre növekszenek – míg már csak apró darabok maradnak a képből, amelyekből sehogyan sem tudom ismét felidézni az egészet.