.jpg)
Könyvhétre készül!
Steiger Kornél: Tanulmányok az antik görög filozófiáról
A kötet Steiger Kornél filozófiatörténész legjelentősebb tanulmányait tartalmazza. Az írások egy része korábban megjelent folyóiratcikk vagy könyvfejezet, más része itt olvasható első ízben magyar nyelven. A tanulmányok legfőbb vonulatát az antik görög filozófia kezdeteire, a preszókratikusok gondolkodásmódjának tisztázására irányuló vizsgálódások jelentik, valamint az a mód, ahogy e korai hagyományt a későbbi filozófiai diszkurzus (különösen Arisztotelész) átformálta. Az írások másik súlypontja Platón, Arisztotelész és a hellénisztikus korszak, ezen belül is a sztoikusok filozófiája.
Az itt olvasható szövegek átfogó képet nyújtanak az antik görög filozófiát foglalkoztató legfontosabb kérdésekről, valamint a görög filozófia hagyományozódásának alapvető problémáiról. Nagy erényük a szerző írásaira jellemző problémaérzékenység, a kérlelhetetlen logikával végigvitt érvelés, a mellébeszélés teljes hiánya és a világos kifejtésmódra való törekvés A könyvet a görög filozófia iránt érdeklődőknek, a filozófia és a görög-latin nyelv oktatóinak és hallgatóinak ajánljuk.
260 oldal
Ár: 3450 Ft
RÉSZLET
A FILOZÓFUS ALAKJA A 4–3. SZÁZADBAN
A 4–3. században Athénen kívül nincs számottevő filozófus, illetve filozófiai iskola.1 A korszak tipikus filozófusa tehát, aki a filozófus alakját reprezentálja: az athéni filozófus. Az athéni filozófusok pedig ebben a korban valamennyien szókratikusok. A cinikusokon, megaraiakon, kürénéieken, Platónon és az akadémikusokon kívül2 ide sorolhatjuk az ósztoikusokat és Pürrhónt is, akik szintén a szókratikus attitűd örökösei.3
Raffaello Sanzio: Az athéni iskola Hátul középen az ujját felemelő alak Platón, a filozófia tanítója
A szókratikus filozófus kétlaki életet él: egyaránt otthon van a filozófusok közegében, és – a maga fonák módján – otthonosan mozog a világban is. Ez az életforma éppen ellentéte a korai bölcsekének, akik követőikkel együvé zárkózva kívül éltek mind a világon, mind az egyéb filozófusok közegén.4 Lássuk most, milyen jegyeit ismerjük a szókratikus filozófus típusának! A filozófiai közegben ezeket a gondolkodókat (1) a mester iránti föltétlen lojalitás, (2) a tanítvánnyal szemben gyakorolt szigorúság, (3) a többi irányzat képviselőivel szemben tanúsított, élcekbe burkolt megvető kritika jellemzi.
A kisebb szókratikusoknak a fölsoroltakon kívül van néhány olyan sajátosságuk, amely megkülönbözteti őket Platóntól (legalábbis Platónnak attól a bonyolult és árnyalt portréjától, amely a középső- és újplatonista műhelyekben alakult ki). Ezek a következők: (4) a filozófiai gondolatmenet fölépítésének folyamata nem nyilvánosan megy végbe; a filozófus csak a konklúziót hozza nyilvánosságra; (5) az erény gyakorlását és fölmutatását fontosabbnak tekinti, mint a diszkurzív morálfilozófia kidolgozását; (6) a szóbeli, illetve a gesztusokban történő tanítást preferálja az írással szemben. A fölsorolt jegyeket a cinikusok, a kürénéiek és a korai sztoikusok életrajzából vett példákon mutatom be.5
1. A mester iránti föltétlen lojalitás
[Antiszthenész] csatlakozott Szókratészhoz, és ez annyira hasznára vált, hogy saját tanítványait is arra buzdította, legyenek tanulótársai Szókratésznál. Peiraieuszban lakott; így minden nap negyven sztadiont gyalogolt, hogy hallgathassa Szókratészt. (DL VI. 2)
[Szinópéi Diogenész] Athénba érkezve találkozott Antiszthenésszel. Amikor az elutasította őt – senkit sem fogadott el ugyanis tanítványának –, akkor állandó jelenlétével kényszerítette Antiszthenészt, hogy végül elfogadja. A mester egyszer ráemelte botját. Ekkor odatartotta fejét, és így szólt: „Üss csak! Úgysem találsz fát, amely elég kemény ahhoz, hogy elverj magadtól, amíg úgy látom, van mondanivalód.” (DL VI. 21)
Tanítványai, mint mondják, összevesztek azon, hogy ki temesse el őt [ti. Diogenészt]. Még ölre is mentek ezen. (DL VI. 78)
