.jpg)
Hamarosan megjelenik!
Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés
Összegyűjtött költészettanulmányok I–II.
Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Daróczi Anikó
Beney Zsuzsa orvos, költő, író, esszéista életének utolsó másfél évtizedében több egyetemen is tanított, esszéinek, tanulmányainak nagy hatása volt, amely napjainkig kisugárzik. Az elérhetetlen jelentés tanulmányai két kötetre oszlanak: az első az összes József Attila-tanulmányt, a második Beney Zsuzsa Radnóti, Pilinszky és Weöres munkáiról írott tanulmányait fogja egybe.
A gondolat metaforái utáni években Beney Zsuzsa több tanulmányt írt József Attila költészetéről, főként a 2005-i centenáriumi évben. A József Attila-kutatásban elért eredményeit egyedülállónak, rendkívül jelentősnek, az egyetemi oktatásban felhasználandóknak ítélik. Szintén évtizedeken át foglalkozott Radnóti Miklóssal. Az itt olvasható Radnóti-tanulmányok közül egy sem szerepelt még kötetben. Az 1972-ben megjelent Ikertanulmányokban egy Pilinszky tárgyú tanulmánya jelent meg. Az ezután különféle folyóiratokban publikált Pilinszky-tanulmányai ugyancsak itt olvashatók először kötetben. Beney Zsuzsa ugyancsak az Ikertanulmányokban egyetlen hosszú tanulmányt publikált Weöresről. A kötet ezen kívül három folyóiratban publikált és három kéziratban maradt, de publikálásra szánt Weöres-tanulmányt tartalmaz.
Két kötet, kb. 300 + 300 oldal, keménytáblás
RÉSZLET
A HALLGATÁS TORNYA
(Jegyzetek Weöres Sándor költészetérôl)
Harminc év verseit gyûjtötte egy kötetbe Weöres Sándor. Harminc évnyi út mindenképpen nagyon elgondolkoztató: a még szinte gyermeki hang szemünk elôtt érik, mélyül vagy tisztul. Változik?
Weöres költészetének éppen ez az egyik izgató rejtélye: vajon ez a hihetetlenül sokszínû költészet az élet, a múló idô változásait kíséri-e, vagy a költôben idôtlenül élô, egyszer megütött téma változatait? Van ebben a harmincévnyi útban valami pillanatszerû, vagy pontosabban valami idôn-kívüli; mint ahogyan – ha mai irodalmi életünkben helyét keressük – Weö res egész életmûvében van valami idô-nélküliség, kívül- állás. Értéke, rangja kétségtelen, hatása egyre inkább kimutatható fiatal költôink nyelvében, verselésében. De ha az irodalom feltérképezett vonulataiban próbáljuk helyét kijelölni, ha múltba nyúló gyökereit kutatjuk, azt látjuk, hogy formában és tartalomban is egészen új han - got üt meg költészetünkben.
A megismerkedés elsô óráiban ez a hang nem csak újnak – idegennek is tûnik. A szokatlan, minden konvencionálistól elforduló forma szorosra zárja Weöres világát, s nem kisebb fáradság és élmény a forma mélyére merülni, mint a benne feltáruló világképet áttekinteni és átélni. Költészetében van valami a régi költészet mitikus tartalmából: más – transzcendens vagy ôsibb – világok üzenete. Valósága egy réteggel mélyebb a mi világunknál: fogalmai rokonabbak, testvéribbek. Mintha közelebb volna a gömb középpontjához: nézôpontjából a felszíni világ távolságai négyzetesen nônek, mindennapi életünk fogalom-nyelvébôl az ô világában sok minden csak üres látszat, elpattanó csillogás. Költészete ennek a belsô bu - roknak, a dolgok belsô felszínének nyelve.
Sokszor ijesztô számunkra: az elfelejtett emlékek, a tudatban elsüllyedt, az ôsiben közös világa. „A gondolatok elvesztik konkrétságukat, s egy kozmikus vagy szerafikus logika tartja öszsze ôket: gravitáció, mint a naprendszereket. Az érzelmek többé nem vígak és nem szomorúak, hanem fény-árny skálájuk van” – írja Weöres egy levelében (Csorba Gyôzô közlése, Sorsunk 1946).
