.jpg)
Maksa Gyula: Változatok képregényre
Kommunikáció- és kultúratudományi tanulmányok Ez a könyv, ahogy a címe is ígéri, a képregényekről szól. Pontosabban a médium némely jellegzetességéről, különféle kulturális változatairól, bizonyos (pl. ismeretterjesztő) kommunikációs helyzetekben betöltött szerepéről – nagyrészt médianarratológiai és médiakultúra-kutatási szempontokat érvényesítve. Példái többnyire (bár nem kizárólag) francia nyelvterületről származnak, és főként arra hívják fel a figyelmet, hogy a médiakulturális változatosság gyakran együtt jár mediatikus hibridizációkkal is. A Változatok képregényre tanulmányai olyan, egymástól is különböző eseteket mutatnak be, mint a brüsszeli képregényfreskók, a képregényes útikönyvek, a genfi képregényplakátok, egy különleges képregénynaptár, valamint az újságírás és a képregény ötvözetei. A könyv írásai lehetséges elmozdulási irányokat is kínálnak a médiaelemzési érdekeltségű képregénykutatás számára, amikor a populáris kultúra és a képregény olykor metamediális kapcsolatát, illetve általában a média és a képregény szerteágazó viszonyrendszerét vizsgálják.
144 oldal, ár: 1980 Ft
RÉSZLET
Történelmi ismeretterjesztés és képregényes közvetítettség: A teljes Maus
A Zavaros vizekkel ellentétben az ismeretterjesztés mediológiai értelemben vett transzmissziós dinamikájába inkább beilleszthető Art Spiegelman képregénye, a magyar nyelven szintén hozzáférhető Maus. Ráadásul egy ilyen dinamikát öntükrözni is képes: a nemzedékeken átívelő ismeretterjesztésalakítás, a múlt megértése/megértetése a tétje a cselekményének. A Maus (keret)története szerint a New York-i zsidó családból származó Art Spiegelman beszélteti édesapját, Vladek Spiegelmant, akinek a háború előtti lengyelországi életéről és második világháborús megpróbáltatásairól szóló visszaemlékezéseit képregényformában jegyzi le. A könyv témája végső soron egy születő képregény a képregényben. A Maus emberszerűvé tett állatszereplői az állatmeséket, Orwell Állatfarmját, valamiféle példázatosságot idéztek a mű némely korábbi értelmezője számára is. Minden zsidó egér-, minden német macska-, minden lengyel disznó-, minden francia békaalakot, vagy legalábbis állatfejű emberalakot, álarcot ölt. A kerettörténet egy részében a szereplők láthatóan farsangi egér-álarcot öltött emberek.
Az állatszereplők és a többek által „álnaivnak” nevezett grafikai stílus legalább annyira köti Spiegelman alkotását az amerikai populáris comicshoz, elsősorban a Mickey Mouse-hoz és a Tom és Jerryhez, mint az Állatfarmhoz. (Mickey egeret egyébként említi a második rész mottója is.) Ehhez a hagyományhoz képest igyekszik valami mást tenni az amerikai underground comics, amelynek egyik fő folyóirata az a Raw, ahol a Maus először megjelent. Ezúttal az Auschwitz-tematika ad lehetőséget a „tömegképregény” eljárásainak ironikus áthelyezésére. (Érdemes ideolvasni a Walt Disney utalást a kerettörténetben a 135. oldalon.) A szereplők faji elválasztottsága látszólag éles, de a figyelmesebb olvasó számára észlelhető szereplői identitáselbizonytalanítások aláássák az egyszerű példázatosság szerinti értelmezői stratégiákat. Csakúgy, mint az a feszültség, amely az apa által elbeszélt múlt század közepi szenvedéstörténet tragikussága és a kerettörténet iróniája között észlelhető.
A keretben a betéttörténet elbeszélője, a vallomástevő túlélő esendő figuraként áll előttünk: a családját rendszeresen bosszantó, rigolyás, fukar öregúr, aki ráadásul – noha az antiszemitizmus hajdani áldozata – maga is rasszista az afro-amerikaiakkal szemben. (258–260). Ez a néhol kegyetlen, bár reflektált karikatúraszerűség (133–134) a betéttörténetben elhatalmasodó auschwitzi borzalmak elbeszélése során megértő iróniává szelídül.
