Gondolat Kiadó

Kamarás István: A „Keresztények”: egy szekta születése és gyermekbetegségei

A kutatónak lehetősége volt a magukat csupán „Keresztények”-nek nevező, de a kilencvenes években hazánkban „a dunaföldvári szekta” néven elhíresült és kellőképpen rettegett csoport eddigi történetét szociológusként, szociográfusként végigkövetni, egyúttal egy teljesen új, mozgalmi jellegű, szociológiai értelemben szektának tekinthető vallási jelenséget alakulás közben tanulmányozni. Amikor először írt róluk a szerző, megállapította, hogy jó szándékú, ártalmatlan társaság, akik Jézus őskeresztény híveit szándékoznak utánozni, ellenállva mindenfajta intézményesülésnek, életüket missziós tevékenységnek szentelve. Néhány szociológus kollégában felmerült azonban a gyanú, hogy  a szerzővel szemben kifejezetten barátságos és nyitott  „Keresztények” (akár M. Meadet a „vadak”) megvezették a kutatót. Nem ez történt, hanem valami más: az akár rokonszenvesnek is ítélhető vallási csoport története második évtizedében szektásodni kezdett. Belső konfliktusaikat egyre merevebben, szektásabb és autoriterebb módon oldották meg, egyre kevésbé tolerálták tagjaik egyre erőteljesebben megmutatkozó másságát. A kilépőkkel és a bennmaradtakkal készült interjúkkal és másfajta tényanyagra támaszkodva sikerült elkészíteni az identitása megőrzése keretében megmerevedő, bezáruló vallási csoport, a szektásodó szekta látleletét. Az esettanulmány egy konkrét eset leírásán és értelmezésén, vagyis a „betekintésen” kívül lehetőséget kínál az olvasónak a „kitekintésre” is: a vallás mozgalmi és intézményi dimenzióinak, valamint a szektának mint vallási és a szektás habitusnak mint vallásossági jelenségnek a bemutatására.

96 oldal, ár: 900.- Ft

RÉSZLET

Egyenlő, egyenlőbb és legegyenlőbb testvérek

„Elvetjük a ›gyülekezeti‹ hierarchiát, mivel világos ellentmondásban van Isten Szavával és a testvérszeretettel. Meg vagyunk győződve arról, hogy a keresztények Isten szerinti egysége nem lehet emberi parancsuralmi rendszer eredménye, hanem kizárólag a Szentírás iránti engedelmességből fakadhat. Egységben vagyunk, mert mindannyian magunkat háttérbe állítva azt akarjuk követni, amit Isten mindenki számára felismerhetően a Bibliában kinyilatkoztatott” – olvashatjuk a Keresztények honlapján. Mindennek a gyakorlati megvalósítása egyáltalán nem könnyű. Az apát nélküli „testvéri szerzetekben” az őskeresztény „vénekre” emlékeztető idősebb testvérek és az átlagosnál buzgóbbnak tartott testvérek vagy akár csupán a kritikus kisebbség felett ítélkező többség diktatúrája is kialakulhatott. Kérdésemre, hogy nem önáltatás-e a 21. században a teljességgel intézmény, szabály és vezető nélküli testvéri közösség, így válaszoltak a korántsem tökéletesre sikeredett testvériséget megszenvedő ex-testvérek: „Bizonyos tekintetben nagyon is intézményesült volt, hiszen igyekeztek mindent beszabályozni. Voltak láthatatlan vezetők, a jobban helyezkedők, a dominanciára törők.” (Norbert)

„Meg lehetett volna valósítani a testvéri közösséget, ha nagyobb tisztelettel lettünk volna egymás iránt.” (Antal) „Ez csak akkor sikerülne, ha létrejönne a tapasztalatlanabbak és az idősebbek megfelelő egyvelege.” (Albert) „Félelem nélküli közösség csak úgy jöhet létre, ha mindenki éli a szeretetet, és senki nem akar szeretettelibb lenni a másiknál.” (Tibor)

Sokan úgy érezték, hogy nincsenek egyértelmű definíciók, megállapodások, szabályok. Például abban, hogy ki is az „engedelmes testvér”, ki az „idősebb testvér”, ki a „tanítási vezető”, mi az a „szellemi engedelmesség”, mikor „emberi” és mikor „szellemi” valaki, és egyáltalán abban, hogy mikor miben kik döntenek. „Mi elhittük a testvériesség lehetőségét, és erre törekedtünk. Kinevezett vezető nálunk nem volt, választott sem. Engem egyévi idő után, mert engedelmesnek tartottak, többször is odahívtak olyan megbeszélésekre, melyeken tapasztaltabb testvérek vettek részt. Boldog voltam, hogy megtaláltam egy olyan közösséget, mely észrevette a kor hiányait. Bíztam az idősebb testvérek bölcsességében. Elhittem, hogy úgy éltünk, mint az első keresztények, pedig abból az ötvenszáz oldalból nem lehet pontosan kiolvasni, hogy valóban hogyan éltek. Úgy gondolom, hogy radikalizmusba, törvénykezésbe ment a testvériség eszméje. Azt a szellemiséget, úgy gondolom, át lehet venni, kérdés azonban, hogy az milyen formát öltsön. Magas érték volt közösségünkben az igazságszeretet, az őszinteség és a szeretet, ennek ellenére többen hatalomra törtek, és olyanokat is elnyomtak, akik értékhordozók voltak. Sokkal több mindent gondoltak bűnnek, mint ami valójában bűn” – emlékezik Albert.