.jpg)
Élet és irodalom recenzió: A tekintet szintaxisa. François Molnar válogatott tanulmányai.
Szerkesztette: Faludy Judit
DVD melléklettel
Pléh Csaba: A festészettől a pszichológiáig
A kötet sokoldalú életművet mutat be. Mint Faludy Judit igen tüzetes bevezető tanulmánya és Beke László értékelő megjegyzései is mutatják, François Molnar eredetileg Pesten tanult képzőművész, aki Franciaországban is először festőként kezdett érvényesülni, hogy azután kísérleti pszichológussá váljon. Elsők között próbálja meg az 1960-1970-es években a korabeli modern kísérleti pszichológia módszereivel tanulmányozni a nem figuratív művészet hatásmechanizmusát. Alapkérdése, mint azóta oly sokak számára, hogy a művészeti forma feldolgozásának elemzéséből mi mindent tudunk meg a látvány keletkezéséről az észlelés általános folyamatában. A XX. századi kultúrában a festészeti absztrakció és az alaklélektan egyaránt azt hirdetik, hogy a jelentés nélküli forma az elsődleges szerveződés. A művészek veszik észre Braque-tól Mondrianig, hogy a jelentést zárójelbe téve is elérhetők jellegzetes vizuális esztétikai hatások.
A Gestalt pszichológusok pedig a látvány formaalkotó tényezőit (a közelség, a jó folytatás, a zártság, a szimmetria) tárják fel. Molnar egyik vezérelve, hogy tiszta formák vannak az emberi művészetben, az emberi észlelésben és az emberi nyelvben, ebben az értelemben minden emberi magasabb rendszernek van valamiféle szintaxisa. Molnarnál a puszta forma a laboratóriumi észlelés-kutatás inspirálója. Ő maga eljut a festészettől a formai szerveződés kísérleti pszichológiai vizsgálatáig. Felesége, Molnar Vera végig festő marad, s a könyvben érezhető, ahogy a természettudományos redukció felé hajló François tudományos tanulmányaira Vera képei ironikus, játékos válaszokat adnak. A képek, amelyek a pont-raszterekből előálló formaszerveződés, az elemi csíkozatok között található Gestaltok és hasonló hatások segítségével érvényesülnek.
Molnarnak a laboratóriumban két fő támpontja az információelméletben megtalált matematizálása a Gestalt fogalmaknak és a kísérletezés a szemmozgások felhasználásával. Innen könyve címében a tekintet szintaxisa. Molnar akkori modern filmtechnikai eszközökkel vizsgálta a fixációs pontok megoszlását és a fixációs pontváltás stratégiáját festmények nézése közben. Olyan elemzéseket ad, amelyek egy-egy klasszikus Rembrandt-képen a figyelem súlypontozását tárják fel, illetve azt, hogy egy fixáció alatt nem átfogható kép hogyan szintetizálódik a szemmozgások segítségével. A tekintet reflektorpásztáit mutatják a CD-mellékleten Molnar művészien megrajzolt eredményértelmezései. A mai infravörös eljárásokat alkalmazó automatizált szemmozgás-elemző rendszerek ugyanilyen reflektorcsóvákat vetítenek vissza a személy által nézett képekre. Molnar, a művész sokkal előbb észrevette ezt a lehetőséget.
Mi lett mindebből mára? Molnar abban is előrevetíti a jövőt, hogy megpróbálja összekapcsolni alaklélektani és információelméleti elgondolásait a neurobiológiai látáselméletekkel. Azóta ez a terület nagyot fejlődött. A látáskutatás világos modelleket hoz létre a recehártya érzékleti mezőitől egészen a tiszta felületek megkonstruálásáig, mely nem idegen az absztrakció művészetelméleti meglátásaitól, hisz a látványban a neurobiológus szerint is a forma vezet, ezt csak követi (néhány száz milliszekundummal) az ábrázolt tartalom felismerése. A nem figuratív művészet, amely a Molnar házaspár alkotásainak közege és François kutatásainak tárgya, ezeket a tárgyészlelés alapjait jelentő felületkonstrukciós folyamatokat ragadja meg. Azóta a Molnar könyvében is sokat hivatkozott Julesz Béla munkatársa, Kovács Ilona munkáinak eredményeként részletesen ismerjük, milyen is lehet neurobiológiai értelemben a Gestalt formai szervezőelvek világa, melyben maga az egész nagyobb ellenállású a zajokhoz képest.
Folytatódik az a hagyomány is, amit a Molnar házaspár mintegy tandemben valósít meg: a művészet felhasználása a látás megértésére. Angliában Semir Zeki, Amerikában Ramachandran a művészeten keresztül a látvány elemi szerveződési folyamatait ragadják meg. Ugyanazt teszik, mint Molnar, csak már közvetlenül beágyazva a modern neurobiológia világába. Zeki egyenesen úgy nevezi saját kutatásait, hogy „mondriánozás", miközben ténylegesen Mondrian- és Matisse-képeket használ annak feltárására, hogy hogyan dekomponálja a beérkező teljes látványt az idegrendszer. Az absztrakt képek abban lesznek az idegtudós segítői, hogy megtalálja, melyek az optimális ingerei a pusztán a színre, vagy pusztán a formára reagáló agykérgi rendszereknek. Van egy kis különbség azonban: Zeki vagy Ramachandran mindeközben nem válik festővé. A Molnar házaspár még egy klasszikus korban élt. Ők leonardói értelemben egyszerre voltak a látvány művészei és az alkotás észlelési folyamatának tudós értelmezői. Mai folytatóik csak használják a művészetet, ám maguk ettől még nem válnak művésszé.
