Gondolat Kiadó

 

 

A PIM vörös termének előterében körasztalon lehetett kedvezményesen vásárolni a szerző eddig megjelent munkáiból, és a mellettem böngészők közül valaki azt kérdezte: még nem jelent meg a Rózsa újabb kötete?  Bár a kérdést a szerző nem hallotta, a bemutatón válaszolt: A rózsa kultúrtörténete sorozatának következő, a barokk kort körüljáró része várhatóan jövőre készül el.

 

A Múlik – egy regény esszéi bemutatóján a szerkesztő, Böröczki Tamás, Reményi József Tamás, aki a szerzővel beszélgetett, és a kötet fotóit készítő, Balaton-felvidéken élő Kovács Endre mondták el gondolataikat a kötetről.

 

Böröczki Tamás bevezetőjében arról szólt, örömet jelentett neki közelről megismerni a szerzőt. Objektív megközelítésben az esszé sok mindent takarhat, ez a könyv pedig egységes, akár összefüggően is olvasható, mint alcíme is utal rá. Szubjektív szempontból pedig sokat megtudott az egyes szám első személyű elbeszélőről, akivel jól tudott együtt dolgozni.

 

Reményi József Tamás, aki Géczi János verseit adta ki a Palatinus kiadónál, régebben ismeri a szerzőt. Böröczki Tamást folytatva megjegyezte, magára ismer abban, amikor jó szerkeszteni, mert egy szerkesztőnek kompromisszumot kell kötnie akkor is, ha egy szerzőre, munkára kevésbé tud ráhangolódni. Ebben a kötetben érződik az organikus hozzáállás, a gondozottság jelenik meg abban is, hogy a terjedelmes és széttartó szöveg végül ilyen egységes lett.

Számára az Egy regény esszéi alcím nem az egyben, azaz regényként is olvasható könyvet jelenti, hanem a Viotti négy vagy öt élete című regény keletkezését, melynek írását, munkáit naplószerűen nyomon követhetjük az esszékben. Ide vehető a verseskötet is, hiszen a regénnyel egyidőben keletkeztek darabjai. A különböző műnemek mentén pedig kirajzolódik egy nagyon erős arcél.

A szerző helyeselt, és örült, hogy Reményi József Tamás észrevette a hármasságot az egy könyvben, hozzátéve, neki sosem okozott gondot átlépni egyik műfajból a másikba, természetesnek érzi az átjárást.

Reményi József Tamás szerint Géczi János különleges státusza a kortárs irodalomban a természetközpontúság, melynek van egy hátországa, a művelődéstörténet, és ezt még senki nem bontotta ki, pedig érdekes megközelítés lenne, hogyan mélyül el a szerző ennek jelentésstruktúrájában. A jelek értelmezése a távoli és közeli Kelettől a mediterráneumon át a magyar művelődéstörténet múltjába oda-vissza működik. Példákat említve: nemcsak a vérnek van írásképe, hanem az írásképnek is vére. Valóságos rózsát éppúgy elemez, ahogyan a szerelemről olvashatunk virágnyelven. Összegezve: a magyar irodalom legjobb szemiológusa, aki elemző szenvedéllyel tárta fel kert-motívum sorozatában a magyar költészet flóráját és faunáját Vörösmartytól Sziveri Jánosig. Milyen érdekes, például, a bánáti Sziverinél a szikes lét, őt nem szólítják meg azúr örömök, mint Tolnai Ottót.

 

Jelen kötet tele van külső és belső utazással – Magyarország, Amszterdam, Kína –, ugyanakkor egy belső utazást is nyomon követhetünk, ahol a szokásos motívumok mellett a halállal néz szembe az író. Közeli rokonok, barátok, a szerző mindennapjaiban szereplő kutyák távozása – a közönség soraiban Csányi Vilmos etológust is láthattuk – mind-mind külön halál, senkié nem egyforma. „Egy levél, ha lehull, az ég üres marad” – kapcsolódott az idézet.

 

Kovács Endre fotóművész képei igazodnak a kötethez, nem a széplélek szépségét, hanem a kemény, őszinte szókimondást követik, akár a veszprémi vár emblematikus lépcsősorát, akár természeti, kerti tájakat örökítenek meg. Készítőjük elmondta, négy évszakon át fényképezett, ennek anyagából kerültek fekete-fehér fotói a könyvbe. A borító színes festményén – Lakatos Botond munkája - a búbos bankát láthatjuk, ami érdekes kettősséget jelenít meg: gyönyörű madár, viszont bűzt áraszt.

 

A szöveg öröméről szólva Géczi János felidézte azt a régi szentendrei konferenciát, ahol Tóth Erzsébettel együtt szemben álltak a „fölöspéldányosokkal” abban, hogy az is lehet élvezet, amikor a kefíres dobozt egy zacskóban viszed, és ezt elmondod – akkor ezzel még nem értett egyet.

Legszívesebben egy enciklopédiát írna, így tervben van egy Nagy Veszprémkönyv, ami folyamatosan, füzetekben jelenne meg, és felidéződött a Vár ucca 17 sorozat, melynek alapítójaként a veszprémi kultúrtörténetet ásta elő az egyébként a veszprémi vár oldalában valóságos kertet birtokló író-költő. Egy következő esszékötet a jelen kötetből kimaradt mintegy tíz írásra építve az utazások mentén körvonalazódik. A Múlik egyes szám első személyű hőséről elmondta, nem arról szól, hogy én így látom magam, hanem „én így alakítom magam”.

 

Fontos a folyamatos tanulás: „Ha bokorul tanul, madárul tud” – idézte Reményi József Tamás a verseskötetből, és hangsúlyozta, hogy ezt komolyan kell vennünk, tanuljunk bokorul, mert így nem leszünk életünk végére elme- és érzelmi fogyatékos emberek.