.jpg)
Paul Krugman: A liberális lelkiismeret
DEMOS-könyvek
Az egyik legismertebb és legbefolyásosabb amerikai politikai kommentátor (mellesleg a 2008-as közgazdaságtani Nobel-díj kitüntetettje) száz év amerikai történelmét tekinti át, s egy újabb reformkor szükségessége mellett érvel. Programjában az általános egészségügyi biztosítás éppúgy szerepel, mint a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklése és egy olyan új politikai koalíció szükségessége, amely a társadalmat nemcsak igazságosabbá, hanem demokratikusabbá is teszi. A kötetet a kortárs történelem, politika és politológia iránt érdeklődőknek ajánljuk.
348 oldal
Ár: 2890 Ft
RÉSZLET
9.
TÖMEGÁMÍTÓ FEGYVEREK
A választók nem kizárólag saját személyes érdekeik szerint szavaznak. Igazából egy tökéletesen önérdek vezérelte állampolgár nem is venné a fáradságot a szavazásra, hiszen a szavazóhelyre való eljutás költsége nagyobb, mint a tényleges hatás, amelyet az egyes ember szavazata a saját jólétére gyakorol. Sokan esetleg elvből a „nagy állam” ellen szavaznak, még akkor is, ha nettó bevételük származna az állami jóléti juttatásokból, mások pedig támogatják a nagyvonalú társadalmi programokat, még ha ők magunk nem is szorulnak rá. Mégis azt várnánk, hogy a szavazói preferenciák valamilyen mértékben reflektálnak a személyes érdekekre. És valóban így van: a jövedelmi skála alsó harmadában található szavazók sokkal hajlamosabbak támogatni a nagyobb állami kiadásokat, az állami munkahelyteremtő programokat, és hasonlókat, mint a felső harmad szavazói.1
A „nagy állam”, a jóléti állam, két dolgot tesz. Először is, afféle biztosítékot jelent: megvédi az embereket az élet bizonyos kockázataitól, például garantálja, hogy bármi történjék, nem fognak időskorukban éhezni, vagy nem következhet be az, hogy 65 éves koruk után nem engedhetnek meg maguknak egy szükségessé váló operációt. Másrészt az állam elvégzi a jövedelem újraelosztását az alsóbb rétegek irányába. Vegyük például a Medicare-rendszer hatásait. A Medicare a társadalombiztosítás igen hatékony formája. Azok számára is megnyugvást jelent, akik végül többet fizetnek be a rendszerbe adók és prémiumok formájában, mint amennyit juttatások formájában visszakapnak belőle. Kevés amerikai van, aki az ötvenes éveinek végén, a hatvanas éveinek elején úgy gondolná, hogy majd a lábát lógatja, amíg eléri a Medicare alsó korhatárát – hiszen nem engedheti meg magának a drága egészségbiztosítási prémium fizetését, de nem is maradhat biztosítás nélkül, folyamatosan azon aggódva, hogy mi történik, ha súlyosan megbetegszik, mielőtt betöltené a mágikus 65. életévet.
