A PRAE.HU visszhangja a Szorokin világa GondolatOlvasóról, a Szatyor Bárban
Jaktejben fürdőző szívek
Vécsei Rita Andrea
A GondolatOlvasó sorozatnak – kultúrest-füzér a Gondolat Kiadó könyveiről másképpen, másokkal a Szatyor Bár és Galériában – október 14-én 18 órakor megrendezett darabja Szorokin világát idézi meg. Vlagyimir Szorokin Jég-trilógiájának apropójából beszélget Nagy Detti esztéta és irodalomkritikus moderálásával k. kabai lóránt költő ésatöbbi, Mundruczó Kornél filmrendező, forgatókönyvíró, színész és Boris János, a kiadó irodalmi főszerkesztője.
Bevezetőül Császár Norbert képzőművész Szorokin ihlette szatyrainak kiállítását k.kabai lóránt nyitja meg. Egyszerű, barna, füles papírzacskók, sok baj van velük, zörögnek a moziban, elvágja a kezed, vérzik, nem használhatod otthon szemetesnek, mert átázik. Itt a falon viszont „nyugalom és szárnyalás”, „lebegünk a térben”, „меия зовут” légies alakjai játszanak rajtuk tömörrózsaszín szívekkel, dobálnak szabályoskék jégkristályokat, kanárihajuk csillagokat fakít. K. kabai felvezető szövegében pedig nem beszél olyanokról, mint „elemi szépség, letisztult eszközhasználat, homogén színvilág”, inkább idéz a klórból, a hét lélegzetvételt, mottója a 23000-ből , ilyképpen: „az/ egyszerűség tökéletességről tanús-/ kodik, minél egyszerűbb valami,/ annál kevésbé van kitéve változá-/ soknak”.
Nagy Detti szépen kormányozza fakutyánkat a Tunguz meteor jegén, távolról, az általánostól lendít, mögöttes tartalomról, üzenetről, metaforikus értelmezésről kérdez, utána rögtön megfog, hogy kikkel is azonosulsz tulajdonképpen. Mundruczó a többrétegű, ellentmondásokból fényt teremtő regény enigmatikusságát Wagner Ring-ciklusához hasonlítja, a Nyugat-Európában is (de)kódolható szerző egy új genezist állít fel, miközben a manipuláció természetrajzát kutatja. Boris kijelölt pontokat lát, orosz/ történelmi/ XX. századi/ jövőbeni/ filozofikus/ költői címkéjű cövekeket, melyen kifeszül a mű. k. kabai az egyszerre több regisztert megmozgatni képes, az improvizáció által egyik síkról a másikra hirtelen elmoccantó írói tálentumot élteti, boldogan eltűrve magán a stílusgyakorlatokon át el-, és előbújtatással való folyamatos átverést.
Cilinder ez a három kötet, nyuszi helyett vérmedvékkel. Mégis, amikor olvasom, a szíveseknek szorítok, egyenesen izgulok értük, hogy sikerüljön nekik a megdobbantás, és azokban a pillanatokban „nekünk nagyon jó lett”, a nekünkben benne vagyok én is. Szeretetkönyvként realizálódott, mondja k. kabai, mely mindvégig kitartja azt a hangot, ami a jégcsákányosokat szimpatikusnak tudja megőrizni. Persze pimf játékosságról beszélni, veszi elő a szigort Mundruczó, a nagyon orosz, nagyon komoly, nagyon ellentmondó szöveg úgy marad stílusban, hogy közben a szeretetcsoportosulást, mint teljesen általános helyzetet politikailag tökéletesen inkorrekt közegbe helyezi. Szürrealitása az orosz világban sokkal reálisabb, létező valóságokat, szocreált, horrort, Dosztojevszkijit ragaszt, gyúr egymáshoz egy új valósággá. És igen, ezért égetik könyveit a Vörös téren, polcokról pöckölik ki, de szürreális ez is: Gorkij-díjjal honorálják ezt a fassbinderi fordulatot hozó, szőke loboncú fenegyereket. „Mert minden faszfej okosabb akar lenni, mint amilyen valójában. Okosabb és tekintélyesebb.”
Sok itt a hasonlat, de illik a fekete-narancs borítóhoz, mely, akár egy Bugatti Veyron, Szorokinnal hasít előre, lesz belőle orosz Sartre, mondja Boris, akit mindvégig Borisznak olvasok, miközben írok, annyira áthat az orosz lélek. Disztópia inkább, mint utópia, és nem elég belőle egyszer, k. kabai tizenegynél tart (ma) összesen. A részek egyként kerülnek Amerikában kiadásra, ezt Mundruczó szépnek tartja, a Jeget egyhangúan origónak tekintik, mivel önállóan is megállja a helyét, a Bro-t és a 23 000-t mellékbolygónak, mely tovább(jégszilánkokra)bontja az előzőt. A nyelv azonban végigkísér, nem teremtettként, mint Ágota Kristófnál vagy Thomas Bernhardnál, hanem, újraépített rendszerként. A történelmi, a totalitarizmus keveredik a szentimentalizmussal, a nagy orosz regények narrációs stílusa a sci-fi thrillerrel. „Bécsben finom az ekler”, ez például nem giccs, meg igaz is, de sok vitát, indulatot gerjesztenek a rebbenő, kedves és titokzatos szívek. Az opricsnyik egy napjának kritikájában épp a nagy nemzeti giccset, mely önkényuralmi törekvésekkel egyesül, támadják, nem látva meg, hogy a tisztán mimetikus szöveg mintegy leképezése a szemérmetlen mechanizmusoknak, Szorokin a felépített sztereotípiákat, mint például orosz szomorúság, nem leleplezi, hanem rájuk mutat.
A színházban, mondja Mundruczó, az egyszerű metaforák nem mennek át, a megfeleltetés egyszerűsége, melynek a Bűn és bűnhődés is lehet akár az egyik emblémája, jellemzően jelen van, mégis félreértésekkel kell megküzdeni. A színészek, Mucsi Zoltán, Péterfy Bori és mások nem eljátsszák a darabot, hanem játszanak, amit a szerző szavai igazolnak, „elfelejtettem, hogy ezt én írtam”. Végül jön Csehov és az ő attitűdje, a kultúra elemi igénye, az orosz vénában csörgedező szükséglet, a k. kabai-felidézte novella, A hóember. A havas, tokiói éjszaka, ahol az álmatlanságtól gyötört orosz író hóembert épít, Vászjának nevezi el, de Vászjával inni kell, és akkor jön a földrengés, majd elcsendesül minden, vodkával koccintanak, Vászjától kérdez az író valami fontosat. A hóember így válaszol: AZ OROSZ IRODALOM MEGHALT. Majd hozzáteszi: ÉLJEN AZ IRODALOM!, mire az író megnyugszik, és elalszik. "Mint a bunda".
A Jég-trilógiában minden benne van, szótlan növényre hasonlító alázatos feleség, koncentrációs tábor, vegán koszt, Nabokov, foci, leszbikus ölelés, űrrepülés, arcnyalogatók, bepisilők, kétségbeejtően távoli rokonok, tejbenfürdés, biblia, cirkusz, akciófilm, spermakrém, Sztálin-tetoválás, kinek kedve szerint, meg sok szívdobbanás. És pont úgy, mint a cilinderben: beledobálva ez-az, de, ha megfogod az elejét, kihúzod, mint egy hosszú, finom, lila angórasálat, nyáron sem veted le. Nagy spíler ez a Szorokin, egyeznek meg végül a fellépő vendégek, én meg „Nézek rájuk, mint a mézeskalácsra, és kész.”