Gondolat Kiadó

Nemsokára megjelenik!

András Ferenc: A kommunikációs tér filozófiája

A jelentés-szkepticizmus a XX. század közepétől, különösen Wittgenstein és Quine, majd Putnam és Kripke munkásságának eredményeképp került a nyelvfilozófusok érdeklődésének előterébe. E nevek kapcsán a szkeptikus érvelés három alapvető irányvonala rajzolódott ki: Quine-nak a fordítás meghatározatlanságáról szóló érve (1960); Putnam skolemizáló kételye (1980); Kripke Wittgenstein olvasatából kifejtett szabály-szkepticizmusa (1982). Jelen kötet ez utóbbival foglalkozik. Wittgenstein a szkepticizmus olyan formáját fedezte fel, melyet Kripke a legradikálisabb és legeredetibb szkeptikus problémának tart. E problémát Kripke paradoxon formában fogalmazta meg, új megvilágításba helyezve és újra tematizálva a realizmussal kapcsolatos lehetséges álláspontokat, komoly zavart okozva az igazságfeltétel elméletekben, az erre épülő szemantikában, s a referencia kérdéskörét sem hagyta érintetlenül. A kötet Donald Davidson filozófiájának keretei közt vizsgálja a Kripke-Wittgenstein-féle szabály-szkepticizmus feloldási lehetőségét. A mű címét adó A kommunikációs tér filozófiája Davidson filozófiájának az a része, amelyre alapozva (elsősorban a háromszögelési valamint radikális interpretáció elnevezésű elmélet) kiutat találhatunk a szkeptikus útvesztőből.

128 oldal, ár: 1250 .- Ft

RÉSZLET

1.1. A wittgensteini paradoxon

Kripke kiindulópontja a Filozófi ai vizsgálódások következő passzusa:

„201. Paradoxonunk ez volt: a szabály nem tudja megszabni, miképpen cselekedjünk, hiszen minden cselekvésmódot összhangba lehet hozni a szabállyal. A válasz pedig így szól: ha mindegyiket összhangba lehet hozni a szabállyal, akkor szembe is lehet vele állítani. Ezért itt sem összhangról, sem pedig ellentmondásról nem beszélhetnénk.”

Kripke ennek alapján először matematikai formában fogalmazza meg a paradoxont, de ezt a formát később kiterjeszthetőnek és érvényesnek tartja a nyelvi jelentés egészére. Az összeadás műveletét, mint szabályt most a pozitív egész számok párjai közt tekinti defi niáltnak. Nézzük például a következő összeadást és annak eredményét:

68 + 57 = 125

Tegyük fel – folytatja Kripke –, hogy odalép hozzám egy fura szerzet, egy szkeptikus, aki egyszerűen kétségbe vonja az összeadás műveletének metanyelvi jelentését. Metanyelvi, azaz ahol a tárgynyelv alatt – jelen esetben – a pozitív egész számok értendőek, metanyelvi elem alatt pedig az a művelet, amelyet a számok közt végzünk. Elmondja, hogy az összeadás alatt valaha igencsak mást értettek az emberek, mint manapság. Volt olyan időszak, amikor az összeadás ‘+’ jele csak az 57-nél kisebb számokra volt érvényes, míg az 57-nél nagyobb számok esetében az eredmény mindig 5 volt. Kripke használ és azt a ‘quus’ névre kereszteli. Így a meghatározás a következőképp alakul:

x ⊕ y = x + y, ha x, y < 57

x ⊕ y = 5 minden más esetben

Kripke abban látja a szkeptikus felvetés erejét, hogy az összeadás új értelmezése logikailag nem lehetetlen. Márpedig ha ez a helyzet, akkor az első pillantásra őrültnek és botorságnak tűnő szkeptikus értelmezés nem a priori lehetetlen, hanem csakis az összeadás korábbi példáinak, a művelet eddigi, megszokott használatának mond ellent. „Habár a hipotézis merész, nem tűnik a priori lehetetlennek.”

A szkeptikus ugyanis nem a matematikai művelet végrehajtása kapcsán bizonytalanít el, hanem abban, hogy valójában melyik műveletet is szándékoztuk használni: a pluszt vagy a quust? Semmi sem zárja ki annak lehetőségét – folytatja Kripke –, hogy a ‘plusz’ művelet alatt mindig is a ‘quus’ műveletet értettem, de valaminek a hatására (például drog vagy elmebaj) egyszerűen félreértelmeztem azt. Nincs olyan tény a birtokunkban, amely felvilágosítást adhatna afelől, hogy az összeadás műveletének melyik jelentése, melyik használata az igazi: a ‘plusz’ vagy a ‘quus’. Már pedig ha ez a helyzet, akkor a műveletnek lehet harmadik, negyedik s így tovább – meghatározatlan számú értelmezése. A szabálykövetés ezek szerint vakon, mindenféle igazolhatósági alap nélkül történik.

Decemberi könyvszüret

A decemberi könyvszüret a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének hagyományos évzáró rendezvénye, melyet idén december 16-án (csütörtökön) 17 órakor tartottunk a Művészetek és Irodalom Házában. Az est folyamán bemutatásra kerültek a Tanszék és a Gondolat Kiadó Kommunikáció- és kultúratudományi tanulmányok sorozatában 2010-ben megjelent kötetek, illetőleg a legkiválóbb hallgatói szakdolgozatokat közreadó Diplomamunkák című tanszéki sorozat legújabb darabja.

Új köteteink:

Szijártó Zsolt (szerk.): Köz/tér. Fogalmak, megközelítések, nézőpontok. Bemutatta: Horváth András építész, a Dél-Dunántúli Építészkamara elnöke és Takáts József eszmetörténész (PTE BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék).

Maksa Gyula: Változatok képregényre. Bemutatta Kálai Sándor irodalomtörténész (DE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék) és Remsei-Kovács Nóra tervező operátor

Kádár Anna: „Körberajzolni a tűz árnyékát”. Újra felhasznált felvételek a Balázs Béla Stúdió 1968-1979 között készült filmjeiben. Bemutatta Gelencsér Gábor filmtörténész (ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet) és Szolnoki József dokumentumfilm-rendező.

Pillanatképek a könyvbemutatóról:

A népirtás magántörténete | Piotr Rawicz: Az ég vére

Írta: Boris János

Piotr Rawicz apokaliptikus költői regénye (a kényszerű műfaji meghatározással élve) „holokauszt-regény”, és mint ilyen, ennek a műfajnak a legnagyobbjai közé tartozik – egy sorban Primo Levi, Tadeusz Borowski, Eli Wiesel, Jerzy Kosiński vagy Kertész Imre műveivel. Aki még nem olvasta, ennek alapján szinte automatikusan azt hiszi, a regény a koncentrációs táborok rémségeit írja le. Oszlassuk el a félreértést: „Az ég vére” nem lágerregény. Terepe a megszállt Ukrajna, ahol a helyi, a pogrom-hagyományban mélyen járatos lakosság maga is lelkesen kiveszi a részét a tömeggyilkosságokból, a menekülés pillanatai hol elborzasztóak, hol groteszkek. Ezért is fontos a mű, mert a köztudat a holokauszt = koncentrációs tábor képletben gondolkodik.

Valójában a népirtás a Szovjetunió elleni támadás első pillanataiban megindult, s az ukrajnai „szabadtéri” tömegkivégzésekkel, Babij Jarral és a többivel kezdődött igazán; az Einsatzkommandókkal és azok „bennszülött” támogatóival, a különféle milíciákkal, az ukrán és lengyel antiszemitákkal. Az áldozatszámok is döbbenetesek, elképzelni sem tudom, milyenek lehetnek az arányok Auschwitzcal összehasonlítva. Ez Piotr Rawicz regényének világa. Talán még Jerzy Kosińskié hasonló egy kicsit. (Emlékeztetőül: Kosiński könyve, A festett madár éppen húsz éve jelent meg.) Alighanem ezért nem adták ki ezt a könyvet a rendszerváltás előtt, még akkor sem, amikor a holokauszt témája kezdett megjelenni Magyarországon, mert hát az ukránok is „szovjet” nép volt, amelyről nem volt szabad feltételezni, hogy részt vett ilyesmiben (Jevtusenko Babij Jar-ját is betiltották), később meg ki tudja... Talán épp a fekete humora miatt; mintha a világirodalom legbizarrabb, lerémisztőbb pikareszkjét olvasnánk. Ez a bizarr költőiség az, amely Rawicz regényét egészen egyedivé teszi azon művek között, amelyek témáját a holokauszt adja.

A regény narratíváját – amely minden bizonnyal Rawicz saját meneküléstörténete – a szerző úgy oldja meg, hogy nem személyesen ő az elbeszélő, hanem egy harmadik személy történetét meséli el. Aki a valóságban persze minden bizonnyal ő maga (a két szerep a legköltőibben leírt pontokon gyakorta össze is csúszik) és aki – árjás megjelenésére, elsőrangú német és ukrán nyelvtudására és mély nemzeti műveltségére támaszkodva – menekül, bujkál, miközben szörnyű tömeggyilkosságok és kegyetlenkedések tanúja, részese, amelyek némelyikét már-már szenvtelenül írja meg. Sőt amikor körülmetéltsége miatt lebukik, még azt is sikerül egy kamaszkori botlás és egy fitymaszűkület sztorijával kidumálnia, no meg azzal, hogy a „vizsgáztatás” során lepipálja ukrán műveltségből, sőt – ez talán a regény legbizarrabban humoros része – kioktatja igazi ukrán nacionalizmusból a németekkel kollaboráló helyi milícia tisztjét.

Rawicz végül mégis Auschwitzba került, de ahogy a Goncourt-díjas, ugyancsak holokauszt-író Anna Langfusnak adott, ellentmondásos interjújában mondja, nem mint zsidó. Langfus szinte vádlóan kéri számon rajta, miként lehetséges, hogy a költői leírások és a keserű humor közepette időnkét úgy tűnik, mintha nem is volna különbség hóhér és áldozat között: ugyanannak a gépezetnek a részei, mire Rawicz azt feleli, hogy ő hívő, és az ő szemével nézve „mindannyian halottak vagyunk”. Innen érthető meg a regény morbid, már-már cinikus költőisége. És innen nézve érthető – lélektanilag legalább – hogy Párizsban Rawicz az enfant terrible-t játszotta, vad, élethabzsoló életet élt, időként depresszióba zuhanva.

Érdemes itt beleszúrni egy kis irodalomtörténeti kitérőt. Rawicz és Danilo Kiš jó barátok voltak kettejük párizsi éveiben. Kiš legjobb elbeszélései között tartják számon a Jurij Golec című novellát, amely ki másról is szólna, mint Rawiczról. Az író utolsó találkozásukat eleveníti fel tragikus sorsú barátjával, amikor is hasztalan próbálta lebeszélni Piotrt az öngyilkosság gondolatáról.

Rawicz regényéről mit sem tudtunk még, amikor irodalmi szereplőként már rég ismerhettük, hisz maga Kiš sosem titkolta, ki rejtőzik a Jurij Golec név mögött. De azt csak ő tudhatta – és rajta kívül azok, akik mind Rawiczot, mind Kist olvashatták vagy ismerték –, hogy ez volt az ukrán álnév, amely alatt Rawicz regényének hőse, Borisz (szerző regénybeli alteregója) bujkál.

Mindezek után egyre inkább foglalkoztat, hogy vajon miért nem tudott Rawicz regénye megjelenni mostanáig. Mintha senkinek sem jutott volna eszébe, hogy utánanézzen ennek a műnek. Lehet, hogy tévedek, és akadt, aki tett rá kísérletet. De a kiadó főszerkesztőjeként egy csöppet sem bánom, hogy a Gondolat fedezhette föl a magyar olvasó számára.

A franciák – és a világirodalom – már régebben a megfelelő helyre tették. Nem kisebb szerző, mint Emil Cioran írta róla a Cahiers [Naplók] 1957–1972 című 1997-es kötetében: „Vigasztaló, hogy van Párizsban egy Piotr Rawicz.”

Piotr Rawicz: Az ég vére

Gondolat Kiadó, 2010

Békés ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Molnár Tamásra, a közelmúltban elhunyt jeles filozófusra emlékezve a Gondolat Kiadó, a Barankovics István Alapítvány és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tisztelettel meghívja a

MOLNÁR TAMÁS ESZMEVILÁGA

(Szerk.: Frenyó Zoltán, Budapest, 2010.)

című könyv bemutatójára.

A kötetet bemutatja Dr. Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány Kuratóriumának elnöke, az ONyF főigazgatója.

A könyvbemutató ideje: 2010. december 17. péntek, 15 óra.

A könyvbemutató helyszíne: Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 7. fsz.

Decemberi könyvszüret

2010. december 16-án, csütörtökön, 17.00 órakor

a Művészetek és Irodalom Házába (7621 Pécs, Széchenyi tér 7-8.)

című félévzáró programjára

A rendezvényt Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója nyitja meg.

Az est folyamán bemutatjuk a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék és a Gondolat Kiadó, Kommunikáció- és kultúratudományi tanulmányok sorozatában a 2010. második félévében megjelent köteteket, valamint a legkiválóbb hallgatói szakdolgozatokat közreadó Diplomamunkák című tanszéki sorozat legújabb darabját.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A rendezvényt a Sufni TV közvetíti! (http://www.sufnitv.blogspot.com/)

A bemutatásra kerülő kötetek:

Szijártó Zsolt (szerk.): Köz/tér. Fogalmak, nézőpontok, megközelítések

A könyvet bemutatja Horváth András építész, a Dél-Dunán- túli Építészkamara elnöke és Takáts József eszmetörténész (PTE BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék).

Maksa Gyula: Változatok képregényre

A könyvet bemutatja Kálai Sándor irodalomtörténész (DE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék) és Remsei-Kovács Nóra tervező operátor.

Kádár Anna: „Körberajzolni a tűz árnyékát". Újra felhasznált felvételek a Balázs Béla Stúdió 1968-1979 között készült filmjeiben

A könyvet bemutatja Gelencsér Gábor filmtörténész (ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet) és Szolnoki József dokumentumfilm-rendező.

A Gondolat Kiadó, az ELTE Filozófia Intézete és a Politikai Filozófia Alapítvány szeretettel meghívja

A politikum filozófiája - Bence György-emlékkönyv

című kötet bemutatójára.

A kötetet bemutatja: Kelemen János

Helyszín és időpont: December 15., szerda, 19.00

Kossuth Klub 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

A könyv a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.

A magyar könyvkiadás régi adósságát törleszti a Gondolat Kiadó, amikor közreadja a lengyel-ukrán zsidó szerző, Piotr Rawicz 1961-ben franciául megjelent regényét, Az ég vérét, amely a Holokauszt szörnyűségeit megélt és megidéző szerzők olyan remekeinek sorába tartozik, mint Primo Levi, Tadeusz Borowski, Danilo Kis, Jerzy Kosinski vagy Kertész Imre művei.

Az alábbiakban két részletet közlünk a decemberben magyarul is megjelent regényből.

* 194… július tizenkettedikén azt a parancsot kaptuk, hogy fogjuk a poggyászainkat – fejenként húsz kilót –, hagyjuk nyitva a lakásunk ajtaját, és gyülekezzünk a nagy téren, a folyó mellett. Pislogó cigarettavégek ezrei várakoznak egy ércből készült hamutartón: egy kéz suhanát, pillér formájú lámpaoltót tartva.

Csöndes fájdalom a város, ahol az ember élt, ahol az övéi meghaltak, és amely a szemünk láttára válik Történelemmé. Teljesen egyedül, a készülődő mészárlás közepette, élni fogok tehát. Persze aki még nem jutott el a Tudáshoz, az nem tudja lefesteni a saját halálát. Minden reményük hiúnak bizonyult, gondoltam gonoszul. Valamikor szerettem őket, amikor éltek, de ez nem volt könnyű szeretet. Túl hatalmas volt talán? Éveken, évszázadokon át kapálóztak, hogy elhomályosítsák a szeretetem képét. De nem sikerült nekik. S az irántuk való súlyos szeretetem már előre megsejtette, hogy lesz egy csodálatos korszak, amikor majd könnyűvé válik. Meghaltak mind, s én előre megéreztem ezeknek a halottaknak a szeretetét, amely ettől fogva elnyelt, ahogyan az alkonyi táj egy gyermek távoli árnyékát. Tudtam, hogy a következő pillanat a keserű élettel együtt örökre szóló alibit is kínál majd nekem. És én túlságosan gyönge vagyok, mindig is az voltam – folytatta az ügyfelem – ahhoz, hogy alibi nélkül éljek.

Nos hát, ez a sok ember ott körülöttem mind papírokat tartott a kezében. Nem voltak többé férfiak, sem nők: csak kezek, kezek, mint megannyi kiáltás, kezek erdeje. Kezek sem – papírok, dokumentumok. A legcsodálatosabb dokumentumok, amelyeket egy Birodalom nyújthatott az embereknek. Ezek a menlevelek mind azt bizonyították, hogy az Ezeréves Birodalom nem nyerheti meg a háborút, sőt egyetlen napig sem élhet, ha birtokosuknak akár egyetlen hajszála is meggörbül.

A patikus szép felesége, akire az elmúlt időkben gyakran vetettem gyengéd pillantásokat, ágyúkat gyártott, hogy a harc folytatódhassék. A hatalom, amely bennünket összeterelt, fontosnak, létfontosságúnak tartotta, hogy őt ne háborgassák, még rendkívüli vészhelyzetben sem. Egy tizenhárom éves szőke kislány ócskavas-gyűjtő volt. Ne bántsák – így szólt a menlevele –, a kislány a Gárda legfőbb parancsnokának magas védelme alatt áll. És az öreg Gordon szenátor, Gordon, aki – így mondták a városban – életében nem hált nővel, aki a szépséget visszataszítónak találta, és csak a csúfságot és a nyomorúságot kereste, mert azt akarta segíteni és fenntartani; aki – ahogy ezt minden szegény tudta a városunkban – száraz kenyéren élt, talán gyökereket és füveket evett, hogy a nyugdíját szétoszthassa a valódi és álkoldusok között…Nemes küldetését elismerte, sőt támogatta a megszálló: kinevezte őt a tartományi szociális önsegélyező szervezet legfőbb vezetőjének. És az öreg szenátor – előkelő cím és feneketlen nyomorúság egy hajlott hátú postás hosszú csontváz-alakjában összezárva –, az öreg szenátor, akit harminc évvel azelőtt tévedésből választottak meg egy országos, messianisztikus lista végéről, vajon mire gondolt? Van a hulláknak „szociális önsegélyező szervezete”? Lehet udvariasan és udvariatlanul rothadni? S a rothadás egy folyamat vagy egy személy, aki nagylelkű alamizsnát osztogat a testvéreimnek? És ha személy, akkor hogyan lehet ábrázolni, milyen színekbe öltöztessem abban az elbeszélésben, amelyet egyszer majd meg kell írnom? Szólás az oszlásról? Ez a közönséges szójáték képes megvédeni magát, vagy nekem kell majd megvédenem, karddal a kezemben?…

„Írni és szeretni”

Különleges hangvételű beszélgetés Piotr Rawiczcal

Piotr Rawicz 1920-ban, Nyugat-Ukrajnában, nagy műveltségű lengyel zsidó családban született. A német megszállás alatt szülővárosát elpusztították, a zsidó lakosságot legyilkolták illetve deportálták. Rawiczot egy razzia során elfogták, és Auschwitzba szállították. Három évet töltött lágerekben, szabadulása után Párizsba menekült. Egyetlen regényét, Az ég vérét 1961-ben írta. Még abban az évben tizenhat külföldi kiadó vette meg a kiadás jogát, és a regény azóta is újra, meg újra megjelenik szerte a világon. Maga Rawicz, mint oly sok, a haláltáborokból visszatért, élményeiből irodalmat formáló író, maga vetett véget életének: 1982-ben főbe lőtte magát.

Rawicz könyve utószóban azt írja, hogy könyve nem dokumentum, minden utalás bizonyos korra, területre vagy népre teljesen véletlenszerű. Életrajzának ismeretében azonban joggal feltételezhető, hogy a regény anyagát a személyes élményei képezték. Ezt a személyes érintettséget ellensúlyozza azzal, hogy az elbeszélés szerzőjének a főhőst jelöli meg, az elmondottakat másodkézből valónak állítva be. Ezzel a távolságtartással a leghátborzongatóbb szörnyűségekről is – jóllehet naturalista részletességgel – a legcsekélyebb szörnyülködés, emocionális reakció nélkül ír. A regény különös irodalmi értékét az adja, hogy a naturalista leírásokkal együtt is, amelyek szürrealista versekkel váltakoznak, a költészet nyelvén szól. Vagyis, ellentétben az úgynevezett holokauszt-irodalom mégoly megrázó történeti leírásaival, Rawicz könyve sajátos műfajt képvisel: leginkább ironikus-látomásos balladának nevezhetnénk.

Az alábbi interjú, amelyet egykor Anna Langfus készített, a Matthes & Seitz kiadó 1996. évi kiadvány-ismertető füzetében jelent meg.

Anna Langfus: Megnyilvánult az írói elhivatottsága már Az ég vére előtt is?

Piotr Rawicz: Amikor tizenöt éves voltam, két dolog volt fontos számomra: írni és szeretni, a legszorosabban vett testi értelemben. A szeretkezés már akkor az abszolútumhoz vezető út lett számomra. Az ég vérét Franciaországban írtam, és két évig dolgoztam rajta, 1956-ban és 1957-ben.

A.L.: Miért választotta a mondanivalójához éppen a háború korszakát? Hiszi, hogy ennek az időnek a leírásánál hű maradt az igazsághoz?

P.R.: Azért választottam ezt a korszakot, mert ezt… nagyon jellegzetesnek tartom, és mert különösen jól megfelelt a szándékaimnak. A történelmi vagy politikai valóság nem érdekel. Nekem csak az ontológiai valóság számít.

A.L.: Mi az ön nézete szerint a legfontosabb a könyvében?

P.R.: A verseim. Az egész körítés, vagyis az egész korszak csak kötőanyag, amivel ezeket összetapasztottam, tartást adtam nekik. A história teljesen mellékes számomra.

A.L.: Nem gondolja, hogy talán jobban tette volna, ha absztrakt síkon marad, és nem nyúl olyan eseményekhez, amelyeket néhányan közülünk is megéltek, azt kockáztatva ezzel, hogy még be nem hegedt sebeket érint?

P.R.: Ebben igaza lehet. De ahogyan már mondtam, ez a korszak nagyon megragadó, és így ki lehet hozni belőle egyet-mást.

A.L.: És ön egyáltalán nem ütközik meg azon, hogy ki lehet használni tisztán irodalmi célokra?

P.R.: Egyáltalán nem. Szerintem ez teljesen normális korszak. Összhangban van azzal, ami az emberi természet kifürkészhetetlen mélyén szunnyad. Szerintem ez a háború olyan, mint a Lét csírája, a Lét ősállapotban.

A.L.: A közelmúltban nyilvános vitát folytattam egy fiatal egyetemistával, aki azt a nézetet képviselte, miszerint az ön könyve teljesen valósághű, és az események pontosan úgy játszódtak le, ahogyan ön írja. Hiába fáradoztam azon, hogy meggyőzzem: Az ég vére a megjelenítő ereje és némely oldal szépsége ellenére csupán irodalmi gyakorlat. Mert szerintem veszélyes a fiatalok fejében ilyen képet rögzíteni a háborúról. Ön mit gondol erről?

P.R.: Azt gondolom, hogy amit ön mondott az egyetemistának, az igaz.

A.L.: A könyvében úgy ábrázol egy zsidó férfit, Hillel doktort, aki a Talmud tudósa, ráadásul a Kabbalában is jártas, mint akinek tekintélyes pornográf képeslap-gyűjteménye van. Miért?

P.R.: Azért, hogy emberibbé, rokonszenvesebbé tegyem. Az, hogy pornográf képeket gyűjt, nekem rokonszenvesebbé teszi ezt az alakot.

A.L.: Aztán még idéz egy Trockij-beszédet, amely minden bizonnyal tiszta kitaláció. Gondolja, hogy megengedhet magának az ember ekkora szabadságot olyan, történelmi múltú személlyel kapcsolatban, akinek legalábbis a nyilvánosság előtt zajlott életéről sok minden köztudott?

P.R.: Az az érzésem, hogy fiatal koromban egyszer már hallottam valami hasonlót, azt hiszem, egy jó asszonytól. Mivel ez pontosan az volt, amit én mondani akartam, nem változtattam rajta.

Piotr Rawicz: Az ég vére - Utószó a mű német kiadásához

„Piotr Rawicznak az élethez fűződő viszonyában volt valami zavarba ejtő. Miután a tőle szokatlanul kora reggeli órában bejelentette a közeli halálát, a lélekszakadva hozzá érkező barátnőt szerény ebéddel kínálta. Szinte élvezettel harapott bele a csirkecombba.Egyél csak, gyermekem, és ne légy olyan szomorú. Mindent a maga idejében. ”

Piotr Rawicz Az ég vére című regénye decemberben jelenik meg a Gondolat Kiadó gondozásában. Alább a kötet utószavát közöljük.

„Auschwitz a legtökéletesebb formában ábrázolja az embernek ember fölött gyakorolt hatalmát .” YVES TERNON, 1995

„Mi volt Az ég vére című regényem kiindulópontja? A nácik halálra ítéltek. A kivégzés reggel hétre volt tervezve. Azt hiszem, az akkor rám támadt gondolatok és szorongások képezték ennek a könyvnek a csíráját, forrását.” PIOTR RAWICZ

Piotr Rawicz 1920-ban született, a nyugat-ukrajnai Lvovtól távol élő, nagy műveltségű zsidó nagypolgár családban. Abból a, valahol messze, Lvov és Csernovic között fekvő „tiltott városból” származott, amelyet a nácik később kiirtásra ítéltek. Ukrajna hosszú évszázadokon át kifejezetten a zsidó kultúra soknemzetiségű területének számított. Nagy Katalin Ukrajna keleti részét jelölte ki a zsidók számára, hogy távol tartsa őket Oroszország belsejétől, mert Nyugat-Ukrajna a két központjával, Lvovval és Csernoviccal a Habsburg birodalom része volt.

A 19. század vége felé ezen a vidéken százával követték egymást a pogromok. Az orosz polgárháború alatt oroszok és ukránok, mind a fehér gárda, mind a vörös hadsereg soraiból, ezerszámra gyilkoltak zsidókat. A nemzetiszocialista megszállás alatt elkövetett rémtettek után a Szovjetunióban élő zsidók számát mintegy két és félmillióra becsülték, ami azt jelenti, hogy kettő és három millió között van azoknak a száma, akiket – túlnyomó részben ukrán területen – legyilkoltak.

Piotr Rawicz gyermekkorát anyjának egy sikertelen magzatelhajtási kísérlete árnyékolta be. Az az érzés határozta meg és tette gyötrelmessé, hogy neki nem kellett volna megszületnie és még kevésbé életben maradnia… Minthogy rendkívül tehetséges gyerek volt, gyorsan megtanult több idegen nyelvet, tizenhét évesen a szanszkritnak fogott neki. Gondolkodására a keleti és az ó-testamentumi bölcsesség szimbiózisa nyomta rá a bélyegét, és ez a gondolkodás a megélt szörnyűségek ellenére, az emberi lét abszurd és lehetetlen voltának kényszerű fölismerése ellenére mindig egy hívő ember gondolkodása volt.

Megjelent! Bemutató: 2010. november 30. 18:00, Kossuth Klub (VIII. Bp., Múzeum u. 7.)

Csúri Ákos: Arany, ember - Rendhagyó portré Zelnik Istvánról

Dr. Zelnik Istvánról esztendeje még csak szűkebb pátriája, néhány diplomata és magyar műgyűjtő tudta, hogy kicsoda. Azóta egy ország suttogja neve hallatán, arca láttán: ő az Aranyember. Vagy éppen az Aranymúzeum létrehozója. Az idén megjelent – igaz, szubjektív – listán már a huszadik leggazdagabb magyar. Délkelet-ázsiai arany-, ezüst-, bronz-, kő-, elefántcsont- és porcelángyűjteményének értékét 1,5 milliárd dollárra becsülték két évvel ezelőtt. Joggal vetődik fel a kérdés: hogyan került a birtokába ez a világon egyedülálló kollekció, és miért éppen Magyarországon folytat kulturális missziót, hoz létre múzeumot? Ez a könyv egy rendhagyó módon megírt portré keretében oszlatja el a mendemondákat, és enged betekintést egy 20–21. századi magyar sikertörténet kulisszái mögé. 

382 oldal, keménytáblás, ár: 3990.- Ft

RÉSZLET

Véletlenek összjátéka a Rámpában

Hogy mire jó egy érettségi találkozó! Pláne a huszadik. Például arra, hogy az ember annak lázas szervezése közepette személyesen megismerje azt, akivel fél év múlva tele lesz a magyar sajtó, és akiről – ha nincs a szeretett gimnázium és a szembesülés a tovaröppenő évekkel – valószínűleg soha, vagy csak évek múlva hallott volna. Hogy van itt egy kis ellentmondás? Van bizony. S mégis, az első bekezdés minden szava helytálló. Mert ahhoz ugyanis, hogy megtudjuk, ki is az a Zelnik István, a múzeumalapító, 1,5 milliárd dollár értékű vagyonával az egyik leggazdagabb magyar, ahhoz bizony kellett a Lehel téri Rámpa söröző, annak feledhetetlen hangulatával, elviselhető áraival, csocsójával és sportmániájával. Történt ugyanis, hogy a szegedi osztálytalálkozót – honnan máshonnan? – Budapestről szerveztük lázasan. Már éppen lemondtunk arról, hogy valamely osztálytársunkat utolérjük, amikor két korty között barátom megemlítette, hogy ismerősei között van egy üzletember, aki éppenséggel „aranytárgyakat gyűjt, délkelet-ázsiai dolgokat, és múzeumot akar alapítani”. S netán feleségemet, aki egy kulturális televízió-műsor szerkesztője, érdekelheti egy pár perces interjú erejéig, aminek az ismerőse is bizton örülne. Így hallottam először Zelnik Istvánról, akinek akkor még nevét sem mondta a barátom. Ismerőse volt, és kész.

A tévészereplés – akkor – természetesen nem jött össze. Ennek – amit a Rámpában még nem tudhatott az ember – több oka volt. Egyfelől Zelnik életritmusa, másfelől a nyilvánossághoz való viszonya, valamint az, hogy ez nem ötperces téma, hanem fi lmért kiált. De a legfontosabb: az információhiány. És ez az a szó, amely végigkísérte az elmúlt esztendőben mindenben, ami dr. Zelnik Istvánnal és az ő projektjeivel kapcsolatban felmerült. Kollégák részéről éppen úgy, mint múzeumi szakemberek, politikusok és mindennapi polgárok felől. Ki ez az ember? Honnan jött? Miből van a vagyona? „Elmentek-e nála otthonról”, hogy a gazdasági világválság kellős közepén saját pénzéből múzeumot épít, alapít és nyit? Lopta, szerezte vagy összeügyeskedte a műkincsgyűjteményét? Esetleg valóban vásárolta, és tényleg az övé-e? De akkor meg kitől vette, és mennyiért? Csendes, morc, nagyképű, visszahúzódó, harsány, ravasz, hazudozó, hazardírozó, becsületes, kommunista, szocialista, demokrata, zavarosban halászó, tisztességes? És még számtalan jelzőt tehetünk a kérdőjel elé, mielőtt konklúziót vonnánk.

Milliárdos a semmiből.

Előkészületben:

Rónay Miklós és Szörényi András (szerk.): Elnökségi munka az Európai Unióban

2011 januárjától Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Mit jelent ez a munka? Hogy csinálták mások? Mihez mérjük saját teljesítményünket? Kötetünk az Unió elnökségének intézményét, az elnökségi munkát mu-tatja be. Sorra veszi a Görögország 2003-as elnöksége óta eltelt idôőszakot, az egyes országok e szerepben elvégzett munkáját. Láthatjuk, hogy az elnökséget betöltőországok miként dolgoztak mindannyiunkért, és munka közben mit mutattak meg önmagukról. Így felmérhetjük, hogy a többi ország mit vár el tôlünk, és átgondolhatjuk, hogy mi mit vár-junk el önmagunktól. Ez a könyv nagyrészt nemzetközi kapcsolatok szakos doktoranduszok munkája. Részben kutatásaink, részben munkánk során szerzett szakmai tapasztalatunkat kínáljuk az Unió iránt érdeklôdôknek. Biztosak vagyunk benne, hogy az elnökségi félév nemcsak arra ad jó lehetôséget, hogy Magyarország megmutassa munkáját Európának, hanem arra is, hogy a Közös Európa gondolata azon magyar polgárokhoz is közelebb kerüljön, akik eddig idegenkedtek tôle. Mi ehhez szeretnénk ezzel a kötettel hozzájárulni.

RÉSZLET

Bevezetés

Az Európai Unió sok tekintetben nagyhatalom. Bár a katonai képesség, a gazdasági erő és a politikai befolyás bűvös hármasában egyre élesedő verseny folyik az Egyesült Államok, Kína és az EU között, nem kérdés, hogy az európai integráció közép- és hosszú távon is a nemzetközi rendszer egyik meghatározó hatalmi központja marad. Magyarország e szervezet soros elnökeként 2011-ben kiemelkedő lehetőséget kap arra, hogy megmutathassa önmagát, képességeit, és megjelenítse saját prioritásait. Kötetünk hiánypótló kíván lenni azáltal, hogy a Magyarországra váró feladatokat nem az EU intézményrendszerén, hanem az elnökségek munkájának konkrét eredményein keresztül igyekszik bemutatni. Eközben azonban nem hanyagoljuk el a legszükségesebb fogalmak és összefüggések ismertetését sem.

Felvázoljuk az elnökségi munka tartalmát, annak legfontosabb mozzanatait, és igyekszünk eloszlatni egyes elnökséggel kapcsolatos illúziókat is. A 2011-es magyar elnökséget akkor értékelhetjük majd reálisan, ha megfelelő képet alakítottunk ki magunknak az elnökségi munka tartalmáról, formáiról, arról, hogy mikor tekinthetjük azt sikeresnek. Ahhoz, hogy az európai integráció fejlődhessen, különösen fontos, hogy a civil társadalom fontosnak tartsa az Unió működésének megértését, és minél jobban át is lássa azt. Az úgynevezett demokráciadefi cit csökkentésében meghatározó szerepe van a hathavonta rotáló nemzeti elnökségeknek, mely által az adott ország lakossága jobban sajátjának érezheti az integrációs ügyeket. Ezekben a Lisszaboni Szerződés életbelépését követő években az Európai Unióban több olyan változás is végbemegy, amely jelentős hatással van az elnökségben végzendő tevékenységre. Az új helyzetben különösen hasznos áttekinteni a korábbi elnökségek tevékenységét, és levonni a megfelelő tanulságokat.

A Lengyel Intézet, A Gondolat Kiadó valamint a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont szeretettel meghívja Önt

Liszt Ferenc: Chopin című könyvének bemutatójára,

2010. november 26-án, pénteken 11 órakor

a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont kamaratermébe

(1064 Budapest, Vörösmarty u. 35.)

Résztvevők:

Domokos Zsuzsanna - a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója

Dr. Batta András - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

Szilasi Alex - zongoraművész, a kötet szerkesztője

Bácskai István - a Gondolat Kiadó igazgatója

Arkadiusz Bernas - a Lengyel Intézet igazgatója

Közreműködik:

Gyöngyösi Ivett - zongora

Chopin: Asz-dúr ballada (op. 47), Esz-dúr noktürn (op. 55)

Megjelent!

Liszt Ferenc/Wass Ottilia ford.: Chopin

Tudta-e, hogy az első Chopin életéről szóló könyvet Liszt Ferenc írta? Liszt közvetlenül Chopin halálát követően döntött a könyv megírása mellett, ily módon állítva emléket barátjának. A Liszt által francia nyelven papírra vetett kötetnyi írást először a francia La France Musicale magazin közölte le részletekben 1851-ben. Könyv formájában először 1852-ben adták ki francia nyelven. Az első magyar nyelvű kiadás, amelyet Wass Ottilia fordított franciából, 1873-ban jelent meg. A második és egyben utolsó magyar kiadás 1926-ban látott napvilágot a Kultura Könyvkiadó és Nyomda Rt. gondozásában, azóta csak a könyv egyes részletei jelentek meg 1959-ben a Liszt Ferenc válogatott írásai című könyvben. Emiatt Liszt Chopin-könyvét Magyarországon gyakorlatilag senki nem ismeri, antikváriumokban sem lehet megszerezni.

160 oldal, Cd-melléklettel, ár: 2800.- Ft

RÉSZLET

Azonban téves volna azt hinni, hogy Chopin minden szerzeményéből hiányoztak azon érzelmek, melyektől e magas röptű dallamát megfosztá, és amelynek erélyes, bátor önmegtagadását az ember talán nem mindig képes átérezni. Műveiben nemegyszer találkozunk néma haragtól és elfojtott dühtől szikrázó helyekkel, és több etűdje, scherzója oly összpontosított elkeseredés jellegét hordja magán, melyből hol gúnyos, hol fellengző kétségbeesés tükröződik vissza. Múzsájának e sötét felszólamlásai észrevétlenebbek és kevésbé átérezve maradtak, mint gyöngédebb színezetű dallamai, és Chopin egyéni jelleme nagy mérvben segíthette azt elő, mert jóakaratú nyájas engedékenysége, egyforma vidor kedélye kevéssé hagyták sejtetni az őt titokban gyötrő kínszenvedéseket.

E jellemet felfogni nem volt könnyű. Ezer egymást keresztülvágó, egymás elől rejtőzködő árnyalatból volt az összeszőve. Alapgondolatainak kitalálásában többnyire csalódott az ember, mint a szlávok jellemében egyáltalán, kiknél a lojalitás és őszinteség, a modor bizalmas és megnyerő volta éppen nem foglalják magukba a bizalmas ömlengést és odaadást. Érzelmeik, mint a saját maga körül tekergő kígyó görbületei, felváltva mutatkoznak és rejtőznek, és csak fi gyelmes vizsgálattal lehet bennük gyűrűik láncolatát feltalálni. Nevetséges volna bókolgató udvariasságukat, színlelt szerénységüket betű szerinti értelemben venni.

Megjelent!

Etnicitás Különbségteremtő társadalom

Szerkesztette: Feischmidt Margit

Könyvünk az etnikai kategóriákkal jelölt kisebbségek és a jelöletlen többség viszonyának, a közöttük történõ különbségtétel társadalmi gyakorlatainak, az identitáspolitika diskurzusainak társadalom- és kultúratudományi megközelítéseit mutatja be. Ebben a tekintetben egyetlen egységként, az etnicitással kapcsolatos elméleti és módszertani kérdéseket áttekintõ kézikönyvként olvasható. A nemzetközi szakirodalomhoz kapcsolódó univerzális kérdésekre azonban Magyarországon és a szomszédos országokban végzett kutatások alapján adunk választ.

Ennek folytán esettanulmányok tematikusan szerkesztett gyûjteményérõl van szó, amely az etnikai viszonyokat és különbségeket, különösen a romákat érintõ különbségtételt más társadalmi jelenségek és folyamatok – például a munka, a fogyasztás, a reprodukció, a mobilitás, a politika vagy a vallás – kontextusában elemzi.

488 oldal, ár: 3890 Ft

RÉSZLET

MICHAEL STEWART

A roma/cigány „etnicitás” az antropológiai vizsgálódás homlokterében

Miért váltak a romák, illetve cigányok olyan késôn legitim kutatási területté?

Habár a romakutatás mint tudományterület ma már tekintélyt parancsoló módon jelen van az antropológiában és a szociológiában a különbözõ európai tanszékeken dolgozó teljes állású oktatóknak köszönhetõen, e tudományterület egyik legérdekesebb aspektusa mégis az, hogy az antropológia és a szociológia történetének nagy része során a kutatók figyelmen kívül hagyták a roma- és cigány kutatások potenciális elméleti hozadékait. Az 1950-es évek elején Fredrik Barth doktori értekezése a svédországi cigány népcsoportról, a tattarákról – valószínûleg a téma különlegessége miatt – megbukott a norvégiai védésen. Harminc évvel késôbb Judith Okely jegyzi le úttörô munkájában, hogyan kellett megküzdenie a „ciganológia” domináns paradigmájától való elszakadásért, amelyben a hivatalos akadémiai álláspont által régóta elvetett „fajelmélet” zavaratalanul élt tovább. Tanulságos lesz végiggondolnunk, vajon mi lehetett az oka a romakutatás, mint tudományterület teljes elhanyagolásának – amelyre napjainkban diákok és tanárok egyaránt úgy tekintenek, mint az antropológiai kutatás kézenfekvô tárgyára. Ennek az évszázados hiánynak a legfôbb oka – az antropológián belül legalábbis – e kutatási terület kezdeteire vezethetô vissza, s arra a sajátos helyre, amelyet az úgynevezett „vadászok-gyûjtögetôk” kutatása az antropológián belül betöltött.

Az antropológia azért jelent meg a 19. század végén, legalábbis a brit formájában, hogy választ keressen a társadalmi és történelmi kutatásokban felmerülô valóban új problémákra. Charles Darwin A fajok eredete (1859), majd Az ember származása és a nemi kiválasztás (1871) címû értekezésének a sikere után az antropológusok „elôdei” magától értetôdônek tarthatták, hogy az emberiség az állatvilágból származik. Habár az evolúció mechanizmusa és folyamata továbbra is vita tárgyát képezte, a kibontakozó biológiai evolucionista kutatások már arra keresték a magyarázatot, hogy hogyan fejlôdött ki az emberiség egy, a fôemlôsökével közös ôsbôl. Ugyanebben az idôszakban a legkülönbözôbb, egymással versengô magyarázatok láttak napvilágot arról, hogy hogyan jutott el az emberiség az ókori görög civilizáció hajnalától a modern korig. A történészek már hozzáláttak a folyamat modellezéséhez és leíró tanulmányok írásához. De mi volt az „utolsó majomformájú ember” és az „elsô görög”, vagyis a Neander-völgyi ember (az elsô koponya, amelyet így neveztek el 1863-ban, és amelyet annak idején – ma úgy tartjuk, tévesen – az európai ember ôsének tekintettek) és Homérosz között? Mi történt ez alatt az idô alatt, amelynek során a csoszogó és dörmögô majomemberbôl a modern emberiség ékesszóló mûvésze, mestere lett? Többek között ezek a gondolatok ringatták az antropológia bölcsôjét.

A Gondolat Kiadó szeretettel meghívja

F. Romhányi Beatrix: „A lelkiek a földiek nélkül nem tarthatók fenn…” Pálos gazdálkodás a középkorban című kötetének bemutatójára.

A rendezvény időpontja és helyszíne:

2010. november 16., kedd, 17.00 Kossuth Klub, földszinti klubterem (1088 Budapest, Múzeum utca 7.)

A könyvet bemutatja Laszlovszky József (CEU, Department of Medieval Studies)

A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható

Maksa Gyula: Változatok képregényre

Kommunikáció- és kultúratudományi tanulmányok Ez a könyv, ahogy a címe is ígéri, a képregényekről szól. Pontosabban a médium némely jellegzetességéről, különféle kulturális változatairól, bizonyos (pl. ismeretterjesztő) kommunikációs helyzetekben betöltött szerepéről – nagyrészt médianarratológiai és médiakultúra-kutatási szempontokat érvényesítve. Példái többnyire (bár nem kizárólag) francia nyelvterületről származnak, és főként arra hívják fel a figyelmet, hogy a médiakulturális változatosság gyakran együtt jár mediatikus hibridizációkkal is. A Változatok képregényre tanulmányai olyan, egymástól is különböző eseteket mutatnak be, mint a brüsszeli képregényfreskók, a képregényes útikönyvek, a genfi képregényplakátok, egy különleges képregénynaptár, valamint az újságírás és a képregény ötvözetei. A könyv írásai lehetséges elmozdulási irányokat is kínálnak a médiaelemzési érdekeltségű képregénykutatás számára, amikor a populáris kultúra és a képregény olykor metamediális kapcsolatát, illetve általában a média és a képregény szerteágazó viszonyrendszerét vizsgálják.

144 oldal, ár: 1980 Ft

RÉSZLET

Történelmi ismeretterjesztés és képregényes közvetítettség: A teljes Maus

A Zavaros vizekkel ellentétben az ismeretterjesztés mediológiai értelemben vett transzmissziós dinamikájába inkább beilleszthető Art Spiegelman képregénye, a magyar nyelven szintén hozzáférhető Maus. Ráadásul egy ilyen dinamikát öntükrözni is képes: a nemzedékeken átívelő ismeretterjesztésalakítás, a múlt megértése/megértetése a tétje a cselekményének. A Maus (keret)története szerint a New York-i zsidó családból származó Art Spiegelman beszélteti édesapját, Vladek Spiegelmant, akinek a háború előtti lengyelországi életéről és második világháborús megpróbáltatásairól szóló visszaemlékezéseit képregényformában jegyzi le. A könyv témája végső soron egy születő képregény a képregényben. A Maus emberszerűvé tett állatszereplői az állatmeséket, Orwell Állatfarmját, valamiféle példázatosságot idéztek a mű némely korábbi értelmezője számára is. Minden zsidó egér-, minden német macska-, minden lengyel disznó-, minden francia békaalakot, vagy legalábbis állatfejű emberalakot, álarcot ölt. A kerettörténet egy részében a szereplők láthatóan farsangi egér-álarcot öltött emberek.

Az állatszereplők és a többek által „álnaivnak” nevezett grafikai stílus legalább annyira köti Spiegelman alkotását az amerikai populáris comicshoz, elsősorban a Mickey Mouse-hoz és a Tom és Jerryhez, mint az Állatfarmhoz. (Mickey egeret egyébként említi a második rész mottója is.) Ehhez a hagyományhoz képest igyekszik valami mást tenni az amerikai underground comics, amelynek egyik fő folyóirata az a Raw, ahol a Maus először megjelent. Ezúttal az Auschwitz-tematika ad lehetőséget a „tömegképregény” eljárásainak ironikus áthelyezésére. (Érdemes ideolvasni a Walt Disney utalást a kerettörténetben a 135. oldalon.) A szereplők faji elválasztottsága látszólag éles, de a figyelmesebb olvasó számára észlelhető szereplői identitáselbizonytalanítások aláássák az egyszerű példázatosság szerinti értelmezői stratégiákat. Csakúgy, mint az a feszültség, amely az apa által elbeszélt múlt század közepi szenvedéstörténet tragikussága és a kerettörténet iróniája között észlelhető.

A keretben a betéttörténet elbeszélője, a vallomástevő túlélő esendő figuraként áll előttünk: a családját rendszeresen bosszantó, rigolyás, fukar öregúr, aki ráadásul – noha az antiszemitizmus hajdani áldozata – maga is rasszista az afro-amerikaiakkal szemben. (258–260). Ez a néhol kegyetlen, bár reflektált karikatúraszerűség (133–134) a betéttörténetben elhatalmasodó auschwitzi borzalmak elbeszélése során megértő iróniává szelídül.

Kedves Blogger és Nemblogger!

Láthatóan szeretsz olvasni és véleményed is van az olvasott műről. Ez néha szembemegy a közvélekedéssel, máskor meg te is úgy gondolod, ahogy a kiadója: nagyszerű mű jelent meg. Elgondolkodtál már, minek alapján választottad a könyvet? Szerzője, címe, borítója fogott meg? Olvastál róla más tollából egy alapos kritikát? Vagy nem is kritika volt, csak mézet kentek a madzagra, és te hittél az édes szavaknak?

Hányszor esik meg, hogy valamelyik színes magazin (női, bulvár, rejtvény) hasábjain csalogatnak közel a könyvhöz, és amikor többet akarsz megtudni, a boltban jössz csak rá, hogy a fülszöveget olvastad a színes oldalakon. Pedig az még akkor is reklám az utolsó betűig, ha maga a kiadó munkatársa ajánlja a figyelmedbe.

A jó recenzió a műről szól – és rólad. Mit értettél meg a műből, mit éreztél hatására. És őszintén megírja azt is, ha a mű kisebb-nagyobb hibáktól sem mentes. Ha a nyelve silány, ha a gondolata ostoba, ha a beleölt papír, festék, emberi munka – mind elpazarolt pénz. Az őszinteség teszi hitelessé a könyvkritikát. És hitelessé a kiadványt, weboldalt, blogot, ahol megjelent.

Tudnál ilyet írni? Egy regény megalkotására nem vagyunk képesek valamennyien, de arra igen, hogy a többi lehetséges olvasó figyelmét ráirányítsuk.

Volna kedved jelentkezni recenziós pályázatunkra? Olyan művet próbálj írni, ami az olvasót meggyőzi, azzal, amit és ahogy elemzel; úgy bírálsz vagy lelkesedsz (a lelkesedés is kritika!), hogy ezzel orientálod az olvasót.

Követelményeink

1. Az ajánló terjedelme minimum 2500 karakter (szóközzel).

2. Ajánlót bármilyen 2010-ben megjelent vagy újra kiadott könyvről lehet írni.

3. Csak olyan könyvajánlót fogadunk el, melyet szerzője még sehol nem publikált (blogban sem).

4. Egy pályázó több írást is beküldhet.

5. A pályázatban szerepeljen a beküldő neve, telefonszáma, e-mail címe. 6. A pályázó az ajánló beadásával hozzájárul ahhoz, hogy írása megjelenjen az Olvass bele oldalán.

7. Az ajánlót a levélhez csatolva, Word-dokumentumban fogadjuk el.

Beküldési határidő: 2010. november 30.

Beküldési cím: olvassbele2010@gmail.com

További lépések

1. A beküldött írások az Olvass bele egyik munkatársához kerülnek, a továbbiakban egyedül ő ismeri a beküldő adatait.

2. Az írásokat a beérkezési sorrend szerint számozva, eredeti formájukban (azaz szerkesztés és a helyesírási hibák javítása nélkül) felteszi az Olvass bele honlapra, és belinkeli a Facebookra.

3. A legtöbb szavazatot kapott 10 írás a szakmai zsűri elé kerül, melynek tagjai szintén nem ismerik a pályázók nevét.

4. A szakmai zsűri 1-től 10-ig pontozza a 10 legjobb írást. Utána borítékbontás, a nyertesek azonosítása.

Nyeremények

1. Az első három helyezett szerkesztői tanfolyamon* vehet részt (ennek részletei itt olvashatók http://webkorrektura.hu/tanfolyam-oktatas.html).

2. Az első három helyezett a kiadók által felajánlott (szépirodalmi, tudományos vagy szakkönyv) csomagokból választhat.

3. A kiadók különdíjjal jutalmazzák az általuk a teljes mezőnyből kiválasztott pályázót.

4. Az első 10 helyezett lehetőséget kap, hogy rendszeresen recenzálhassa az általunk adott könyveket.

*BTU peripatetikus szabadegyeteme, ahol megtanulhatod

– a mások szövegeinek korrigálását, vagyis megszabadítását a szöveg-előállítás közben belekerült technikai hibáktól.

– hogyan frissítsd fel nyelvtani ismereteid, és választ kapsz számos nyelvhelyességi kérdésre is.

– hogyan lesz az eseményből hír, tudósítás, riport; illetve sajtótájékoztató anyaga, esetleg prospektus szövege.

– hogy egy sikerületlen fogalmazású szöveg milyen eszközökkel válik közölhetővé.

Eredményhirdetés: 2010. december 15.

A listát közzé tesszük az Olvassbele.hu oldalán, a zsűri szöveges értékelését a pályázók személyre címzett e-mailben is megkapják. Díjátadás: még kellő időben, hogy a karácsonyfa alá lehessen tenni…

Amikor eltűnik a platonikus sár - Steiger Kornél: Tanulmányok az antik görög filozófiáról

Olvass Bele recenzió - Árvay Alica

Steiger Kornél könyvét a filozófiában jártasaknak ugyan miért ajánlanám? Ők úgyis tudják, hogy kicsoda. Azoknak ajánlanám a könyvet, akikben él a kíváncsiság, akik fontosnak tartják a tudást, akkor is, ha kívül esik a komfortzónájukon.

Hiszen a tudás többségünk számára egyetlen elérhető formája egy megterhelő feltétel vállalásában létezik: ahhoz, hogy közel lehessünk hozzá, jól kell tűrnünk a bizonytalanságot. Ez a könyv meg fogja hálálni ezt az áldozatot. Mégis azok fognak leginkább felüdülni a könyv olvastán, akiket elbűvöl, vagy emlékeznek erre a bűvöltségre, hogy voltaképpen hányféle alakja, formája, szintje van a tudásnak, és mindig sejtették, hogy a tudás nem elválasztható a szeretetteli megértéstől, szellemi-lelki szépségtől és erőtől. Az értelmezések, kommentárok úgyis mindig eltorzítják a nagy filozófusok képét. (Erre utal a címben említett platonikus sár. – Szerk.)

Mi legfeljebb iszapbirkózunk a szavakkal, de csak a legnagyobbak merték feltárni, hogyan jutottak el a konklúzióhoz, amit többnyire nem is tekintettek véglegesnek. Éppen ellenkezőleg, azok, akikről a filozófia és bölcsészet folyton kommentárok útján beszélni próbált századokon keresztül, azok nem az ókori görög kismesterek, akik elég nagyvonalúan bántak a bizonyítással és roppant ügyesen bevették magukat a következő érv sáncába: az erény a tettekben mérhető, a lélekbe kell beírni az erényt, nem írásokban megőrizni.

Megjelent!

Lukácsi Tamás: Hermész szobra a fában - Arisztotelész és álmaink állama

Jog- és állambölcseleti értekezések Arisztotelész államelméleti alapműve, a Politika ma is kiindulópontja a jog- és államelméleti vizsgálódásoknak. Miközben a kötet szerzője alapos szövegelemzések segítségével rekonstruálja, hogyan képzelte el Arisztotelész az ideális államot, egy alapkérdésre keresi a választ: mi óvja meg a filozófust attól, hogy a témáról értekezve utópiát alkosson, és az ideális állam érdekében feláldozhatónak minősítse az államot alkotó individuumokat? A kérdés – vallja a szerző – korántsem csak a klasszikus gondolkodás iránti érdeklődés szüleménye: a világtörténelemből jól ismertek azok az ideológusok, akik azzal a céllal, hogy felépítik álmaink államát, az emberiség legsötétebb rémálmait teljesítették be. A kötetet az ókortudomány és a politikafilozófia iránt érdeklődőknek, különösen politológus és joghallgatóknak ajánljuk.

200 oldal, ár: 2300.-  

RÉSZLET

4. Van-e új a nap alatt?

Adott egy kor: bizonyos értelemben felvilágosodás utáni időszaknak nevezhetnénk. E korra elsősorban a világnézet szekularizációja jellemző. Emellett fontos eredmények születnek az orvostudományban, és erőteljesen fejlődnek a természettudományok, amelyekben a hangsúly az oksági összefüggések kutatására helyeződik. Az oksági módszer azonban túllépi a természettudományok korlátait, és teret hódít egy olyan területen: a társadalomtudományokban is, ahol korábban csak korlátozott autoritása volt. A ráció az élet minden területén felértékelődik, majd szinte egyeduralkodóvá válik, ami ahhoz vezet, hogy divattá válik minden relativizálása. Innen már csak egy lépés a nihilizmus megjelenése, ami szükségszerűen be is következik. A múltból öröklött nézetek, jó öreg szokások, intézmények többé már nem élveznek feltétlen bizalmat: az új szellem hordozói az ész ítélőszéke elé állítják és nagyobbrészt eltörlik őket.

Az általános relativizálás az emberi kapcsolatok minden területét áthatja; sokan az erkölcs és a jog társadalmi és történeti viszonylagosságát vallják, és ez az állami közösség transzcendentális és metafizikai összefüggéseinek teljes elvetésével járt együtt. Egyre egyöntetűbb az a meggyőződés, hogy a politikai közösség létrejöttének sem természetes, sem transzcendentális oka nincsen. A közjóról és a kötelességekről sokkal kevesebb szó esik, mint az ún. „jogokról”. Elfogadott zsinórmérték hiányában az „igazság” elveit az határozhatja meg, akinek megfelelő erőszakszervezete és kellő érdekérvényesítési képessége van. Ráadásul erre a komor színekkel felvázolt képre egy növekvő hatalmú és egyre öntörvényűbb birodalom veti árnyékát.

Anne Enright: A gyászoló gyülekezet - recenzió

Veronica Hagerty, a sok gyermekes Hegarty család egyik sarja Dublinból Londonba utazik, hogy hazavitesse fivére, Liam holttestét, aki saját kezűleg vetett végett életének. Miközben intézi a halállal együtt járó hivatalos ügyeket, szervezi a temetést, igyekszik a világ különböző pontjairól összeterelni a család szétszóródott tagjait, emlékei szűrőjén át megpróbálja összerakni ok és okozat viszonyrendszerét, hogy számára világossá váljon, miért választotta szeretett bátyja eme tragikus, végső és visszafordíthatatlan megoldást.

Veronica visszaemlékezése során megismerkedünk a Hegarty család életének meghatározó momentumaival, amely az öröm, a civódás, a szeretet, a közöny, az összetartozás, az idegenkedés, a közösség és a magány elemeit mutatja felénk. Visszamegyünk egészen Veronica nagyanyjáig, Adáig, aki beleszeretett egy férfiba és egy másikhoz ment feleségül, a gyerekkori emlékek közül pedig szép lassan előbotorkál egy emlékkép, amely minden családtag előtt titok, a mamának pedig nem lehet róla szólni, és amely valószínűleg elindította Liamat az alkoholizmus, a cinikus züllöttség rögös útján.

Megjelent!

Tardos Károly: Felzárkózás vagy lemaradás?

Beszélgetések a magyar gazdaságpolitika elmúlt húsz évéről

Miként formálták a rendszerváltás idején gazdaságpolitikai elképzeléseiket a közgazdászok? Hogyan ijedt meg a politika a társadalmi sokkolástól, s vonta vissza hadállásait a mikrogazdasági sokkterápia vonalaiba? Miként kényszerült így a gazdaságpolitika 1995-ben újabb jelentős kiigazításra? Milyen különböző értelmezései akadnak a Bokros-csomagnak? Miként alakult az ezt követő, aranykori növekedésnek nevezett, nagyjából 2001-ig tartó időszak? De miként borult fel mégis ezután az egyensúly? Az erre válaszul megfogalmazott erőteljes restrikciót miként súlyosbította a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság? Melyek lehetnek a következő kormányzat számára a gazdaságpolitikai kibontakozás irányai? Miként kell, ha lehet, a régióbeli versenytársakhoz képest ismét felzárkózni? Ezekre a kérdésekre keressük a választ 14 neves közgazdász szakértőnkkel készített interjú keretében. Az interjúalanyok: Bod Péter Ákos, Bokros Lajos, Csaba László, Greskovits Béla, Julius Horvath, Lengyel László, Matolcsy György, Oblath Gábor, néhai Pártos Gyula, Réti Tamás, Soós Károly Attila, Surányi György, Szalai Erzsébet, Török Ádám. A kötetet ajánljuk minden, a kortárs gazdasági és politikai valóság iránt érdeklődő olvasónak.

300 oldal, ár: 2790.- Ft

RÉSZLET

Lengyel László: Reform – eszme – történet

Intellektuális alkatodnál fogva kedvező műfaj számodra az eszmetörténeti áttekintés. Erre vállalkoztál ’89-es Végkifejlet című kötetedben is, amelyben a magyar gazdaság és társadalom nyolcvanas évek végi állapotát kísérelted meg feltárni az azokról alkotott jelentősebb modellek, illetve reformkoncepciók alapján. Ekkor, az anyag 1988. októberi lezárásakor már látható volt, hogy a rendszer napjai meg vannak számlálva, miként Mrożek Zuhanás közben című novellájából idézve ezt ironikusan érzékeltetted is. Miként határoznád meg a Végkifejlet és előzményei, különösen a Fordulat és reform című, ’86–87- ben publikált szövegetek szerepét e folyamatban?

A Fordulat és reformot megelőzően a nyolcvanas években eszmetörténetileg két fontos szál futott végig. A hetvenes évek végétől elkezdődött a magyar válságra adott válaszkísérlet, amelynek igazi kiindulópontja a lengyel Szolidaritás mozgalom hatása volt. Ekkorra már létezett Bauer Tamásnak a szocializmust ciklusokban le író munkája. Megvolt Kornai A hiány című kötete. És léteztek a ’68-as reformerek, számunkra leginkább Tardos Márton és Antal László. Az akkori fiatal reformközgazdász generáció, amelyhez én is tartozom, felfogását tekintve annyiban volt új a korábbiakhoz képest, hogy a válságot abból vezettük le, hogy a ’68-as reformot a Kádár-rendszer képtelen volt továbbvinni, válságba jutott a rendszer megreformált változata. Ezt állapítottuk meg a hetvenes évek végén. Ez a válság – és szerintem ebben teljesen mást mondtunk, mint mások – visszavezethető volt arra, hogy a nagyvállalati rendszer, amelyet mi elég szélesen vizsgáltunk, eljutott a bukás szélére. Mi ezt legalább akkora jelentőségűnek tartottuk, mint azt, hogy a rendszer központi szintjével baj van.

Ezt sem A hiányból, sem a ciklikus leírásból nem lehetett látni. A nagyvállalati típusú gazdaság küszöbönálló összeomlása azt vetette fel, hogy ezt valami mássá kell átalakítani, hogy más tulajdonformákra van szükség. Megjelent Tardos és Antal koncepciója a piacos holdingról, megjelent Bauer és az én koncepcióm, miszerint önkormányzati vállalatok kellenének, megjelent az önigazgatást és a holdingot kombináló Soós Károly Attila-féle koncepció. Közben ’81–82- ben beindulhattak a kisvállalkozások, ez részben Liska Tibor hatása. Az volt az újdonság állításainkban, hogy van lehetőség egyfajta plurális tulajdonosi rendszer felé elindulni a szocializmus keretein belül is.

Egy eltűnt hivatalnok nyomában

A (polgár)háború sújtotta országokban, a katonai övezetekben naponta tűnnek el férfiak és nők, akiket hiába vár vissza a családjuk. Vajon mi történhetett ezekkel az emberekkel, akiknek a létezése valami egészen más valóság ködébe vész? Csupán egy fotó marad itt belőlük, egy kép, ami nem öregszik: csalóka emlék a hiánnyá vált jelenvalóságról.

Rabih Mroué egyetlen valós esetet követ nyomon napról-napra, valós dokumentumok segítségével. Az előadás alapjául szolgáló újságcikk 1996-ban jelent meg a libanoni sajtóban. Az ezt követő, napi rendszerességű beszámolókból egy adóügyi alkalmazott és egy pénzzel teli táska eltűnésének igaz története rajzolódik ki előttünk (a szó szoros értelmében). De hová tűnt a férfi? És miért? És mennyi pénz is volt abban a bizonyos táskában? A tények minden cikkel bizonytalanabbá válnak, a hír helyett marad a hírérték és a spekuláció, legyen szó magánügyről vagy politikai fiaskóról.

péntek, 20:00 - szombat, 20:00

Trafó Kortárs Művészetek Háza

1094 Budapest Liliom u. 41.

Liszt Ferenc/Wass Ottilia ford.: Chopin

Tudta-e, hogy az első Chopin életéről szóló könyvet Liszt Ferenc írta? Liszt közvetlenül Chopin halálát követően döntött a könyv megírása mellett, ily módon állítva emléket barátjának. A Liszt által francia nyelven papírra vetett kötetnyi írást először a francia La France Musicale magazin közölte le részletekben 1851-ben. Könyv formájában először 1852-ben adták ki francia nyelven. Az első magyar nyelvű kiadás, amelyet Wass Ottilia fordított franciából, 1873-ban jelent meg. A második és egyben utolsó magyar kiadás 1926-ban látott napvilágot a Kultura Könyvkiadó és Nyomda Rt. gondozásában, azóta csak a könyv egyes részletei jelentek meg 1959-ben a Liszt Ferenc válogatott írásai című könyvben. Emiatt Liszt Chopin-könyvét Magyarországon gyakorlatilag senki nem ismeri, antikváriumokban sem lehet megszerezni.

160 oldal, keménytáblás, Cd-melléklettel, ár: 2800.- Ft

RÉSZLET

Chopint a szenvedések jóval halála előtt megtörték, de jutott légyen művei egy részének bármily népszerűség is osztályrészül, az utókor valószínűleg kevésbé felületesen és meggondolatlanul fog ítélni felettük, mint ahogy azt jelenleg teszik. Azok, kik egykor a zene történelmét meg fogják írni, majd kiadják osztályrészét neki, ki szellemének ritka zengzetessége, az összhangzat szövetének oly szerencsés és jelentékeny emelése által nevét a történelem könyvébe örökre bejegyezte, és diadalai nem egy felületes műnek fognak elébe tétetni, mely hangszerek sokasága és p r i m a d o n n á k serege által akarván magát érvényre juttatni, százszor meg százszor játszatott és énekeltetett el.és meggondolatlanul fog ítélni felettük, mint ahogy azt jelenleg teszik. Azok, kik egykor a zene történelmét meg fogják írni, majd kiadják osztályrészét neki, ki szellemének ritka zengzetessége, az összhangzat szövetének oly szerencsés és jelentékeny emelése által nevét a történelem könyvébe örökre bejegyezte, és diadalai nem egy felületes műnek fognak elébe tétetni, mely hangszerek sokasága és p r i m a d o n n á k serege által akarván magát érvényre juttatni, százszor meg százszor játszatott és énekeltetett el.

Kiválólag a zongora keretébe zárkózván, Chopin, nézetünk szerint az író leglényegesebb tulajdonának adta jelét, t.i. azon alak helyes méltánylatának, melyben magát kitüntetnie oly nagy mérvben sikerült: és mégis e tény, melyet oly komoly érdeméül rovunk fel neki, nem kevéssé ártott hírének. Az összhangzat és dallam ily magas tehetségeinek birtokában más talán nehezen állott volna ellent a vonó zengzetes kísértéseinek, a fuvola ábrándos epedéseinek, a trombita harsogásainak, mely utóbbi hangszert mi az agg istennő egyetlen hírnökének tartjuk, kinek kegyei elnyerésében oly buzgón fáradozunk. Mily átgondolt erős meggyőződéssel kellett bírnia, hogy e látszólag rideg körre szorítkozva, lángesze által létrehozza azt, minek felvirágozása e helyen lehetetlennek látszott. Mily mélyen átható éleslátásnak adja jelét e kizáró választás által, mely kiragadván a különböző hangszereket szokott birodalmuk határából, hol a zaj egész hullámzatosságában lábai előtt tört volna meg, azokat a helyett egy szűkebb, de eszményibb körbe helyezi át.

SZEM/FÜLTANÚSÁG, ERŐSZAK, FELELŐSSÉG, DARAB A DARABBAN

Tim Crouch (UK): The Author /A szerző

Színház / theatre

2010. október 28-29. 20:00

Angol nyelven / In English.

Az előadást 18 éven felülieknek ajánljuk. / Recommended for ages 18+.

„Én döntök: folytatom, vagy abbahagyom...” (Tim Crouch)„Rólunk szól. Arról, hogy mit akarunk (meg)látni és mit nem.... megrázó színházi élmény, amelytől nehéz szabadulni. Felnyitja a szemünket a nyilvánvalóra: van választásunk.”(Lyn Gardner, The Guardian)

A Szerző olyan színdarab, amelyben nincs értelme elválasztani színpadot és nézőteret. Olyan történet, amely önmaga kerettörténete. Azt kérdezi, hogy mit jelent, és milyenfajta felelősséggel jár nézőnek, tanúnak lenni és, hogy vajon hogyan függ össze az, amit látunk, és az, amit teszünk. Lehetséges, hogy mi, nézők, elvesztettük a felelősségérzetünk azzal kapcsolatban, amit (meg)nézni választunk? Mit jelent(het) egy ilyen helyzetben a jelen-létünk, a tekintetünk?

Tim Crouch - író, előadó, a kortárs angol nyelvű dráma egyik legradikálisabb újítója, kísérletezője -2009-ben mutatkozott be Budapesten England című darabjával. Akkor a helyszín (a Lengyel Intézet galériája), most pedig a néző-színész viszony tér el attól, amit színházlátogatóként megszokhattunk.

„(Crouch) Munkáját nézni, hallgatni olyan, mintha besétálnánk egy laboratóriumba: a kísérlet márelkezdődött, a szabályok nincsenek kőbe vésve, a dialógusok szinte áttetszőek és a kísérletezők a színpad, a tér, az idő szerepét és a történetmesélés mikéntjét érintő fontos kérdésekre keresik a (lehetséges) válaszokat.” (Caridad Svich)

„És mit kapunk a színháztól? Szórakoztat és menekülésünk terepe? Szembesítés és kihívás? ...itt nem a nézői részvételről van szó, inkább arról, hogy a nézők egyszerre maguk a színház és a színház vallatói.” (Ian Shuttleworth, Financial Times)