.jpg)
Hamarosan megjelenik!
Verhaeghen, Paul / Fenyves Miklós ford.: Omega minor
Gondolat Világirodalmi Sorozat
Paul Verhaeghen, az Egyesült Államokban élő flamand pszichológiaprofesszor és író monumentális regénye az elmúlt évtized egyik világirodalmi szenzációja. A mű nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy „az egész huszadik századot próbálja meg egyetlen regénybe sűríteni” (Richard Powers). A számos irodalmi díjjal kitüntetett alkotást, amely németül, angolul és franciául is megjelent, olyan mesterek műveihez mérik, mint Günter Grass vagy W. G. Sebald, de hasonlítják olyan, a posztmodern próza teljes fegyverzetében fellépő írókéhoz is, mint Thomas Pynchon. A történet a Harmadik Birodalom Berlinjétől az 1950-es évek harvardi értelmiségi elitjén, a Los Alamos-i sivatagon és az auschwitzi haláltáboron át az 1990-es évek újraegyesülő Németországáig ível, óriási energia röpíti epizódról epizódra, s eközben „útba ejti” a részecskefizikát, az emlékezet kultúráját, a tapasztalat és az identitás filozófiáját, a Manhattan-tervet, a harmincas évek filmvilágát és a huszadik század végének német szkinhedkultúráját. Ezt a hatalmas, izgalmas epizódokkal teli, nagy plaszticitással kidolgozott hálószerkezetet több szereplő története, egymáshoz való viszonya tartja össze. A Potsdamban kutató fiatal flamand pszichológus, Paul Andermans 1995-ben összetűzésbe kerül a város felforgatásra készülő neonáci bandával, aminek következtében kórházba kerül. Itt ismerkedik meg az Auschwitzot megjárt Jozef de Heerrel, aki elmondja neki az élettörténetét, a menekülés és árulás történetét a háború alatti Berlinben. De Heer azonban, akárcsak a regény többi alakja, nem egészen az, akinek látszik. Mint ahogy nem az Goldfarb, a Nobel-díjas fizikus sem, az atombombát kifejlesztő Los Alamos-i csoport egykori tagja, aki most szintén Berlinben tartózkodik, vagy Donatella, a posztgraduális tanulmányait végző olasz fizikusnő, akit intim szálak fűznek Goldfarbhoz. A regényt lenyűgözően olvasmányossá teszi a szöveg nyelvi tűzijátéka, a már-már botrányos szókimondás, legyen szó szexről vagy az erőszak pornográfiájáról.
644 oldal, ár: 3990 Ft
"A kis noteszben tovább lapozva a mágia világa elevenedett meg elôttem. Az iromány a boszorkányokat néhol mágusnak, máshol megvilágosultnak vagy az írás ôrzôjének nevezte. Lehetséges, hogy mindegyik mást-mást jelent? Talán valamiféle hierarchia volt köztük. Kinyitottam a kulcsos könyvet. Minden aranyszínnel írt név mellé egy különös formájú nap volt rajzolva, amely végtelen fényt árasztott. A fénysugarak mellett búza és egy fordított háromszög állt.
"Ötven lovacska húz egy járgányt a zord hóesésben. Hóesésben? Hóvihar ez inkább, bátyuska, nem szép, puha, minden rondaságot elfedő hópelyhek szállonganak az égből, hanem kegyetlen, embert próbáló, utakat eltakaró hózápor ez.
"Blog: Internetes világunk találmánya, a világhálón olvasható nyilvános napló. Könnyen hozzáférhető, gyors, aktuális, igazi 21. századi kommunikációs eszköz. Könyv: Több száz éves találmány, gondolatok papíron, nyomtatott formában. Vannak, akik szerint lassan kimegy a forgalomból, éppen az internet térhódítása következtében. Menedzser: Vállalatvezető, gazdasági szakember, aki céget vezet, döntéseket hoz, embereket irányít. Minden perce be van osztva, reggeltől estig, a munkán kívül szinte semmire nem marad ideje. Tűnődés: Elmélyült gondolkodás az élet dolgairól, problémákról, jelenségekről. Rohanó világunkban kihalófélben lévő tevékenység. Bőthe Csaba gyakorló menedzser, rohanó világunk egy vállalati vezetője. Kevés szabadidejét szereti a menedzserléttel nehezen összeegyeztethető elmélyült tűnődéssel tölteni. Talán mert eredetileg fizikus, így számára a tűnődés, a gondolkodás lételem. Tűnődik a nagyvilágról, gazdasági jelenségekről, tudományos érdekességekről, az élet szépségeiről és visszásságairól. Tűnődéseinek eredménye egy blog, amely vállalati kollégái körében óriási siker. Ennek a blognak a legjobban sikerült írásait teszi most közkinccsé ez a formabontó blogkönyv, amely a két médium erényeit próbálja meg ötvözni, remélhetőleg sikerrel. A szerzőt idézve ajánljuk mindenkinek, „aki szeret elmélkedni a világ dolgairól”. "
.jpg)
Dohnányi Ernő (1877-1960) nemzedékének egyik legnevesebb előadóművésze, megbecsült komponistája volt. A két világháború közötti magyar zenei élet szinte minden fontos területén meghatározó szerepet töltött be, élete végéig tartó zongorapedagógusi munkássága nyomán számos tanítványa vált a nemzetközi koncertélet keresett szereplőjévé. Szerteágazó levelezéséből mind a mai napig nem jelent meg egyetlen gyűjteményes kiadás sem. Kötetünk ezt a hiányt pótolja: a közel háromszáz családi levél most először kerül a magyar olvasóközönség elé. A levelek a művész szüleinek, illetve húgának Dohnányi Máriának íródtak, s az életút két nagy korszakát mutatják be: egyfelől a gyermekkortól az 1915 novemberéig tartó éveket, másfelől az 1944 őszétől kezdődő emigráció küzdelmes másfél évtizedét dokumentálják. Míg szülőknek szóló írásokból az érdeklődők Dohnányi zeneakadémiai tanulmányairól, kompozícióiról, később hangversenyeiről, művei fogadtatásáról tájékozódhatnak, addig a testvérének küldött levelekből nemcsak e művészi pálya alakulása követhető nyomon. A gyermek- és ifjúkor mindennapjairól, később az időskor gondjairól beszámoló, ám mindenkor kedvesen évődő és szeretetteljes, olykor apáskodó hangvételű sorok olvastával bepillantást nyerhetünk a testvérpár évtizedeken át tartó szoros, bensőséges kapcsolatába is. A válogatást a levelek tartalma alapján összeállított táblázatok, jegyzékek és mutatók, valamint angol nyelvű rövid összefoglalók egészítik ki.
Ejtsünk le valamit a földre egy kétéves gyermek előtt, és valószínűleg fel fogja venni nekünk. Tomasello szerint ez nem tanult viselkedés: az általa kisgyermekekkel végzett kísérletek segítségével bizonyítja, hogy a gyermekek természetüknél fogva hajlamosak az együttműködésre. Ahogy a gyermekek felnőnek, szinte spontán segíteni akarásukat beárnyékolja annak tudata, hogy valamilyen csoport tagjai: a csoporton belüli kölcsönös elvárások pedig vagy bátorítják, vagy gátolják az altruizmust és az együttműködést. Bárhogy legyen is, az együttműködés a veleszületett és a tanult viselkedés kombinációjának csakis az emberre jellemző formájaként jön létre. A szerző azokat a lélektani mechanizmusokat tárja fel, amelyek ezt a sajátosan emberi képességet határozzák meg, az összetett együttműködés legkorábbi formáitól a tolerancia és bizalom evolúcióján keresztül az olyan csoportstruktúrák kifejlődéséig, mint a kulturális normák és intézmények.
A dualizmus időszaka sokféle forrást nyújt a történeti kutatók számára, ezek megismerésével és feldolgozásával egyre árnyaltabb képet kaphatunk a korszak eseménytörténetéről éppúgy, mint az emberek mentalitásáról, gondolkodásmódjáról. Ennek a neveléstörténeti kutatásnak ez utóbbi volt az elsődleges célja. Egy a századforduló Magyarországán élt néptanító élettörténetének nyomain és a róla megemlékezők forrásértékű szövegein keresztül azt vizsgáltuk, rekonstruálható-e a fennmaradt töredékekből egy életút, illetve milyen kép él a korszak emberének fejében a tanítói szakmával-hivatással kapcsolatban és hogyan próbálja befolyásolni az erről folyó korabeli párbeszédet. A tanítói hivatás vizsgálata egyben az iskola világának illetve a gyermek és a gyermekkor összefüggéseinek megértéséhez is hozzásegíthet.
Piotr Rawicz apokaliptikus költői regénye - a kényszerű műfaji meghatározással élve - „holokauszt-regény”, és mint ilyen, ennek a műfajnak a legnagyobbjai közé tartozik – egy sorban Primo Levi, Tadeusz Borowski, Eli Wiesel, Jerzy Kosiński vagy Kertész Imre műveivel. „Az ég vére” című műve ugyanakkor nem lágerregény.
Jelen kötet szerzői egy széles művelődéstörténeti horizontban érték és értelmezés filológiai jelentőségét, történeti kontextusát, recepciótörténeti fordulatait vizsgálják. A vizsgálódás több művészeti ágra terjed ki. Hangsúlyosabb az irodalom- és könyvtörténeti értekezés, de a színház és zenetörténet mellett megtalálható a történettudomány is, mint a nemzeti könyvtár fontos szakkönyvtári sajátja. Ezeken túl intézménytörténeti, könyvtártörténeti írások is helyet kaptak a válogatásban. A kötetváltozatos tematikáját az OSZK különböző egységei, páratlan gyűjteményei, tárai és kutatóműhelyei indokolják. Az írások történeti megalapozottsággal kívánnak hozzáférhetővé tenni irodalmi, művészeti, kultúratudományi kérdéseket és kardinális részterületeket, érveket és eredményeket filológiában, kor- és társadalomrajzban egyaránt. Érveit az értékelésnek, a különböző értékelveknek, hiszen művek, művészi értékek és értelmezéseik kijelölése által olyan kérdéskörök kerülnek előtérbe, melyek a széles értelemben értett hagyományértéshez, kulturális kánonápoláshoz és kánonformáláshoz szinkrón és diakrón módon egyaránt kapcsolódnak.
A kötet a helynevek egy csoportját, különféle objektumok, épületek, építmények neveit vizsgálja az elnevező és az elnevezett valóság viszonylatában, mégis nyelvészeti megközelítésben. A létesítménynevek a helyneveknek egy kevésbé feltárt, ugyanakkor az utóbbi évszázadok helynévrendszerében egyre nagyobb részesedést kérő altípusát képezik, melyek az élet egész területét átfogják (a lakásul szolgálóktól kezdve a gazdasági létesítményeken át a mesterséges vízrajzi, közlekedési építményekig és a temetőkig). Jelenkori jelentőségük arra késztet bennünket, hogy a rajtuk keresztül a névtan különböző ágaiban és az alkalmazott névtudományban is jelentkező feladatokra megoldásokat találjunk. Jelen tanulmány a névfajta nyelvi megközelítésének funkcionális-szemantikai oldalát mutatja be, a tulajdonnevek névrészeinek elsősorban a név és környezet viszonyában betöltött szerepére helyezi a hangsúlyt (megnevezve a hely fajtáját – Jégfogó, Halálkanyar, Törkölysütő, valamely tulajdonságát – Kocka/házak, Borhordó út, Szentképes lénia, konvencionális vagy emlékeztető elemet – Hazavárlak pince, József-akna vagy magán hordozva valamely más nyelvű közösségben keletkezett, címkeként használt idegen nevet – Művé, Vihony). Az elemzés alapja a szerző eddig még nem publikált, a Fejér megyei Mór környékének több ezer helynevét bemutató adatbázisa.
"„…Ha más, idegen megkérdezné, hogyan éljen: ésszerűen-e, vagy szenvedélyesen? – határozottan azt felelném: élj ésszerűen! Magam pedig élnék tovább – szenvedélyesen, az igazságkeresés gyógyíthatatlan szenvedélyének szolgálva. Mit tehetek? Én ilyen életre születtem, ennek érzem ízét, örömét és szomorúságát, csak ilyen élettel tölthetem be a hivatásom, csak így lehetek: én. Tudom: kevés siker az ilyen élet jutalma. Talán csak annyi, hogy az ember sok keresés, gyötrődés, csalódás árán megtalál egy parányi igazságot – amelyről rendszerint kiderül, hogy nála nagyobb fők már századokkal előbb felfedezték, de amelynek számomra megvan az a varázsa, hogy önsorsomban leltem meg…” (Részlet egy börtönlevélből, 1957.) "
Az Indianai Egyetem professzora által írt kötet a mai napig az egyetlen összefoglaló jellegű munka, magyar nyelven, a holokauszt irodalmáról. A könyv nem törekszik a holokauszt teljes irodalomtörtének bemutatására; a fő célja az, hogy értelmezzen. Mi az a holokauszt-irodalom? Beszélhetünk-e ilyen kategóriáról? Hogyan képes a próza, a költészet és a dráma nyelve megbirkózni a feladattal, ami nem kevesebb, mint a soáról műalkotást írni - ami sokak szerint lehetetlen? Lehetséges-e irodalommá formálni a holokausztot, ha igen, miként lehet ezt úgy megtenni, hogy ne váljon puszta absztrakcióvá, ami elszakad a történelemtől? Amennyiben a vállalkozás lehetetlen, akkor ennek erkölcsi vagy gyakorlati okai vannak? Miben különbözik a túlélők által írt holokauszt-irodalom, és miben különbözik azoké, akiket közvetve vagy közvetlenül nem érintett a soá?
A kitűnő lengyel írónő könyve az útelírás, az esszé és az irodalomtörténet határterületén mozog. Czapinska sorra felkereste azokat a „varázsvárosokat”, ahol az európai irodalom néhány legnagyobb alkotója és alkotása született: A Mester és Margarita Moszkváját, Moravia Rómáját, Kafka Prágáját, azt a Bécset, amely Musil, Kokoschka és Mahler városa volt, vagy épp Molnár Ferenc Budapestjét. Útja egyben időutazás is, hiszen amikor Colette nyomát követi Párizsban, vagy a már történelemmé süllyedt Lengyel Népköztársaságot éleszti fel, hogy megtalálja Tadeusz Konwicki műveinek belső-külső színtereit, akkor a múltat látja, olykor némi nosztalgiába játszó ártatlansággal. „Élni annyi, mint utazni” – ez a szerző krédója, és vallja azt is, hogy nagy prózai műveket is csak akkor lehet megérteni, ha az ember alaposan megismeri a helyet és időt, ahol és amikor születtek.
Kamarás István: A „Keresztények”: egy szekta születése és gyermekbetegségei
A médiajártasság (Media Literacy) viszonylag új területe a média- és kommunikációtudománynak: célja, hogy elősegítse a médiafogyasztás kultúráját, segítsen kialakítani a fogyasztókban a média értelmezésének képességét. Támogatja a kritikai gondolkodást és az önelemzést, ráébresztve a diákokat és fogyasztókat arra, hogy mindennapi döntéseinket nem szükségképpen szabadon és ésszerűen hozzuk. Segítségével megértjük, hogy cselekvőképességünket szociális, kulturális és politikai erők befolyásolják. Ebben a közegben a média-jártasság azokat az utakat és módokat elemzi, amelyek kódolt formában érzelmi és testi elkötelezettségeinket tartalmazzák, ily módon járulva hozzá a vágyak és hangulatok teremtéséhez, mindahhoz, amit Noam Chomsky híres kifejezésével „a beleegyezés termelésé”-nek nevezünk. A kötetet a médiatudomány, szociológia és politikatudomány iránt érdeklődőknek ajánljuk. Az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet és a Gondolat Kiadó közös kiadványa.