Gondolat Kiadó

"Ezzel a dallal hajtottam volna be Moszkvába, ha nem szakítják félbe. Poszoha telefonál. Szivárványos keretben jelenik meg rusnya pofája.
− Hogy a jó… – morgom, s kikapcsolom a nótát.
− Komjaga!
− Mi kéne?
− Szó és tett!
− Mi van?
− Van egy kis zűr a törzsökös nemessel.
− Micsoda?
− Tegnap éjjel nem tudtuk ráhúzni az árulást.
− A francba! Miért hallgattál eddig, te tyúkeszű?
− Kitartottunk, amíg lehetett, de kiváló a testőrsége, három marcona.
− A Papa tud róla?
− Ne-e-em. Komjaga, mondd meg te a Papának, én fosok tőle. Dühös rám, még a polgárok miatt. Rettegek. Tedd meg, nehogy rám verje a balhét.
Hívom a Papát. A kormánytól jobbra megjelenik széles, vörös szakállas arca.
− Jó napot, Papa!
− Erőt, egészséget, Komjaga! Készen állsz?
− Én mindig készen állok. De az a helyzet, Papa, hogy befuccsolt a fiúk akciója. Nem tudták ráhúzni az árulást a törzsökös nemesre.
− Nincs is rá szükség… – A Papa ásít egyet, kivillannak erős, egészséges fogai. – Árulás nélkül is likvidálható. Csupasz lett. Te csak arra figyelj, hogy ne nyomorítsd meg a családot, értetted?
− Igenis – bólintok, kikapcsolom a Papát, és bekapcsolom Poszohát. – Hallottad?
− Hallottam! – Megkönnyebbülten vicsorítja a fogát. – Istennek legyen hála…
− Az Istennek ehhez nincs semmi köze. Légy hálás az Uralkodónak.
− Szó és tett!
− Ne késlekedj, te, pernahajder.
− Már ott is vagyok.
Lefordulok az Első Uszpenszkij országútra, az erdőben a fák itt még magasabbak, mint nálunk otthon: vén, több száz éves fenyők. Mennyi mindent láthattak hosszú életükben. Felrémlenek nekik, felrémlenek előttük a Vörös Zavaros Idők, emlékeznek mind a Fehér, mind a Szürke Zavaros Időkre, s Oroszország Újjászületésére. Emlékeznek a Változások korára is. Mikorra mi már por meg hamu leszünk, és átröpültünk egy másik világba, még mindig állni fognak ezek a dicső, Moszkva környéki fenyőfák, s fenséges ágaik ringanak-hajladoznak…

Látás - tekintet - pillantás

Kovács Éva, Orbán Jolán, Kasznár Veronika (szerk.)

A látás története nem pusztán reprezentáció-történet, hanem a test és a hatalom formái közötti kapcsolatok metszéspontján létrejövő "megfigyelői" státusz története. A megfigyelő problémája jó ideje foglalkoztatja a filozófiát, az irodalom- és művészetelméletet és a pszichológiát.

Ezzel szemben a kortárs szociológia, antropológia és társadalomtörténet a megfigyelő lehetőségeivel mind ez idáig elsősorban a vizuális reprezentációk kapcsán szembesült, a kép(iség) és a szöveg, megfigyelői pillantás és megpillantottság viszonya csupán nemrégiben jelent meg e diszciplínák horizontján.

A kötet írásai a pécsi Modernitás - Kultúratudományi Doktori Program azonos című műhelybeszélgetésére készültek doktoranduszok és tutoraik tollából, és rendhagyó kísérletnek tekinthetők a magyar vizuális tudomány interdiszciplináris beágyazására.

443 oldal, kartonált

ár: 3890.- Ft

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Fareed Zakaria/Szigeti Judit Eszter (ford.): A posztamerikai világ

A bőség okozta problémák

Az elmúlt két évtized során sok időt, energiát és figyelmet követelt a globális gazdasági válság és összeomlás, a terrorizmus, a nukleáris fenyegetés és a geopolitikai háború miatti aggodalmunk. Ez természetes. Ha felkészülünk a legrosszabbra, az segíthet abban, hogy elkerüljük azt. Persze valóban voltak rossz hírek, a balkáni és afrikai háborúktól kezdve, a világszerte megjelenő terrorizmusig vagy a kelet-ázsiai, orosz és amerikai gazdasági válságig. Ugyanakkor, amíg ezekre a rossz hírekre koncentráltunk, sok nagyobb problémára nem készültünk fel, melyek nem a kudarc, hanem a siker következményei. Az a tény, hogy a világot, amelyben élünk, egyidejű globális gazdasági fejlődés jellemzi, alapvetően egy jó hír, azonban egy sor összetett és potenciálisan végzetes dilemmát vet fel.

A globális fejlődés korunk nagy története, mely a globális likviditásról szól – a rakás pénzről, mely vég nélkül növekszik és áramlik körbe a világban −, amely a hiteleket alacsonyan, míg a vagyontárgyak (ide értve az ingatlant, a részvényeket és a kötvényeket) árát magasan tartja. Ezzel egy időben az alacsony bérekkel rendelkező országokban bekövetkezett fellendülés megakadályozta az árak túlzott növekedését. Indiát és Kínát úgy lehet elképzelni, mint két deflációs gépezetet, amelyek a nyugati árak töredékéért pumpálják ki magukból az olcsó árucikkeket (Kína) és szolgáltatásokat (India). 5 Ez az oka annak, hogy a központi bankoknak nem kellett túlságosan aggódniuk az infláció miatt, és amiért képesek voltak a kamatokat közel két évtizeden át − szokatlanul hosszú ideig – alacsonyan tartani.

Persze az alacsony kamatok és az olcsó hitel ostobává és kapzsivá is teszi az embereket, s ez a technológiai részvények, az ingatlanok, a másodlagos jelzáloghitelek és a fejlődő piacok törzsrészvényeinek piacán buborékok keletkezéséhez vezet, amelyek előbb vagy utóbb kipukkadnak. Ahogy a világ egyre összefüggőbb lesz, a pénzügyi eszközök pedig egyre vonzóbbá válnak, egyes megfigyelők aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a fejlődés és magabiztosság ezen hatékony szakasza a visszájára fordulhat, mely pánikhoz és hanyatláshoz vezetne. Ám egyelőre – még ha a válság kibontakozása elképesztően fájdalmas is – úgy tűnik, hogy a fejlődés új és változatos forrásai, valamint az óriási mennyiségű új tőke jelentős rugalmasságot kölcsönzött a globális gazdasági rendszer egészének.

Fareed Zakaria/Szigeti Judit Eszter (ford.) - A posztamerikai világ

Fareed Zakaria számára korunk "nagy története" a "többiek felemelkedése"- az olyan országokké, mint Kína, India, Brazília, Oroszország, Dél-Afrika, Kenya és mások. Gazdasági növekedésük új globális tájat rajzol ki, amelyben megváltoznak a hatalom súlypontjai, a gazdaság és innováció "buborékjai" példátlan mértékben és váratlan helyeken bukkannak fel. A gazdasági növekedést szorosan követi a politikai önbizalom és a nemzeti büszkeség feléledése.

"A mai politikai viták... a legcsekélyebb összefüggésben sem állnak ezzel a fejlődésmenettel, inkább a terrorizmus, a bevándorlás, a belbiztonság és a gazdasági pánik kérdései körül forognak. Az igazi kihívás azonban, amellyel a nyugati világnak szembe kell néznie, az új világnak nem a vesztesei, hanem a győztesei felől érkezik." - írja a szerző.

Fareed Zakaria a Newsweek International szerkesztője, állandó nemzetközi szemleírója, a CNN kommentátora.

300 oldal

Ár: 2980 Ft

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Vlagyimir Szorokin/Holka László (ford.): 23 000 (részlet)

GOMOLYOG A HÚS

A narancs még mindig a kredenc alatt hevert. A kisfiú a padlóra hasalt, kezét bedugta a kredenc alá, és a narancs felé nyúlt. Csakhogy nem érte el. Ujjaival port tapintott, meg egy elszáradt meggymagot.

– Kandúréseb! – dünnyögte mérgesen a kredenc alatti sötétség felé a kisfiú. Félrelökte a magot, és öklével megfenyegette a narancsot. Feltérdelt. Üldögélt a sarkán, az orrát túrta. Felállt, körülnézett. A kredenc asztallapján cukortartó, egy üveg ketchup, egy doboz instant kávé volt, mellettük egy rózsaszín-ezüstös púderes doboz, amit anya ottfelejtett. A kisfiú kézbevette, megforgatta, kinyitotta a fedelét. A kerek tükörből egy hirtelenszőke kisfiú nézett vissza rá, nagy, kissé dülledt, világoskék szemmel, elálló lapátfülekkel, apró, lapos orral, és apró szájjal. Örökké nedves ajkai félig nyitva, a kreténekre jellemző módon, és mintha folyton kérdésre húzódtak volna.

– Jó reggelt, Mickey Rourke! – mondta a kisfiú, becsukta a púderes szelencét, és letette. Kihúzta a kredenc fiókját. A fiókban evőeszközök voltak. A kisfiú fogott egy kanalat, lehasalt a padlóra, és megpróbálta előcsalogatni a kanállal a narancsot. Nem sikerült.

– Letartóztatlak, csecsen! – hörögte a kisfiú a poros linóleum felé, és megzörgette a kanalat a kredenc alatt.

– Komon! Komon! Komon!

Az elérhetetlen narancs a félhomályban lapított. A kisfiú felült. Megnézte a kanalat. Rácsapott vele a kredencre. Felállt, fejét kicsit beütötte a kihúzva hagyott fiókba.

– M-m-m! Kandúréseb! – méltatlankodott, megdörzsölte a feje búbját, a kanalat behajította a fiókba. Elővett egy kést. Megforgatta. A kanálhoz mérte:

– Te is csak egy Kandúréseb vagy.

Behajította a kést a fiókba. A fiókot betolta. A villanytűzhelyhez lépett. Mögötte a falon függött: egy tésztaszűrő, egy kétágú villa, egy habszedő kanál, egy merőkanál és egy sodrófa. A kisfiú pillantása megakadt a sodrófán:

– Ez az!

Lábujjhegyre állva nyújtózott a sodrófa felé. Ujjbegye nagysokára elérte a fa érdes végét. A sodrófa ettől inogni kezdett. A kisfiú nézte. Azután a tűzhelyhez tolt egy széket, felmászott rá. Felegyenesedett. Egyik kezével megragadta a sodrófát. Csakhogy annak a teteje a lyukba fűzött madzaggal még mindig túl messze volt.

– No várj csak… Kandúréseb! – még mindig a sodrófát markolva a kisfiú felemelte meztelen bal lábát, és átlépett a tűzhely egyik platnijára. Megrángatta a sodrófát. De a madzagból font hurok csak nem akart leakadni a kampóról. A kisfiú szuszogva nekiállt felhúznia a jobb lábát is. Ami kényelmetlen volt. Belekapaszkodott a sodrófába, hogy segítse a jobb lábát.

– Apgréd, dagadék…

Elrugaszkodott a széktől, felugrott a tűzhelyre, megtántorodott, egyensúlyát keresve mindkét kezével belekapaszkodott a sodrófába. A madzagból font hurok megfeszült. És leakadt a kampóról. A kisfiú pukizott egyet. Kezében a sodrófával zuhanni kezdett.

– Hop-pá… – hóna alatt finoman megfogta két erős kéz. S rögtön a székre állította. A kisfiú megfordult. Mögötte egy ismeretlen férfi állt.

– Misa, Misa… – csóválta szemrehányóan a fejét a férfi – hát szabad ilyet csinálni?

Magas, széles vállú férfi volt, jóságos, napbarnított arccal. Smaragdba játszó, kék szemével barátságosan nézett rá. Erős keze gyengéden fogta a kisfiút. A kezének kellemes illata volt.

– Kaszkadőrt játszol? – kérdezte a férfi. Ajkai széles mosolyra húzódtak, kivillantak fehér fogai.

– Nem én… – bökte ki bizalmatlanul a kisfiú, kezében szorongatva a sodrófát. A férfi leemelte a székről, és a padlóra állította. Mellé guggolt. A férfi mosolygós arca egy vonalba került a kisfiúéval. A férfi járomcsontján apró sebhely látszott. Rövid, vörös haja tüskéi az ég felé meredtek.

– Ha elő akarnál szedni egy narancsot a kredenc alól, akkor azt sokkal jobb partvissal csinálni, mint sodrófával. Tudod miért?

– Nem én… – a kisfiú leszegte a fejét, úgy nézett fel az ismeretlenre áttetsző kék szemével.

– Azért, mert a sodrófával a nagymamád tésztát szokott nyújtani, amiből sütemény lesz. A partvissal anyukád a padlót szokta felsöpörni. Ugye szereted a sütit?

– Aha. Meg a gombócot.

– Hát akkor hadd nyújtsa csak a sodrófa a tésztákat.

A férfi kivette a kisfiú kezéből a sodrófát, és visszaakasztotta a helyére.

– A narancsot meg mindjárt kivesszük.

Az ismeretlen magabiztos léptekkel kiment a konyhából, kinyitotta a WC ajtaját, elővette a partvist, és visszatért vele a konyhába. Mélyen lehajolt, és egyetlen mozdulattal kigördítette a narancsot a kredenc alól. Leöblítette a mosogatónál, megtörölte egy konyharuhában, és odaadta a kisfiúnak:

– Edd meg, Misa. És öltözz fel. Anyuka vár.

– Hol van? – kérdezte a kisfiú.

– Vera néninél. A Pjatnyickaja utcában. Emlékszel Vera nénire? Akitől a dinót kaptad?

– Igen.

– Azt a dinót én vettem. A Gyermekáruházban.

– A bácsi… kicsoda?

– Én vagyok Vera néni férje. Mihail Palics – a férfi a kisfiú felé nyújtotta széles tenyerét. – Ismerkedjünk meg, druszám!

A kisfiú is kinyújtotta a kezét. Csuklóját erős, barna ujjak fonták körül gyengéden. Odakintről kutyaugatás hallatszott. A férfi az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt, kinézett. A kisfiú a narancsot hámozta.

– Egyedül öltözöl, vagy anyuka szokott segíteni? – kérdezte a férfi, még mindig kinézve az ablakon.

– Egyedül.

– Nagyszerű – a férfi behúzta a függönyt. – Hatéves koromban már én is egyedül öltöztem. És már biciklizni is tudtam. Neked van biciklid?

– Ühüm. A nyaralóban, a nagymamánál. De nyolcas van a kerekében. Tolik tehet róla. Köpköd is. – a kisfiú a narancsot piszkálta.

– Tolik?

– kérdezte a férfi.

– A bicikli. A Tolik az nem köpköd. Ő átmászkál a Pemzliékhez a kerítésen. Mindenfélét lopkod tőlük.

A férfi mélyet sóhajtott, kifújta a levegőt.

– Tudod mit, Misa, megpucolom neked a narancsot. Te addig menj, és öltözz fel.

– Miért, elmegyünk a nyaralóba Vera nénihez?

– Bizony! – a férfi elvette a kisfiútól a narancsot. – Úgyhogy tudod mit, igyekezzünk. Fürödni fogunk. Pokoli a hőség… Meg semmi kedvem a dugókban tipródni. Gyerünk, igyekezz, Misu!

A kisfiú elindult a hálószobába. Az előszobában a bejárati ajtó mellett nagy, kék bőrönd állt.

– Ez a bácsi bőröndje? – kiáltotta a kisfiú.

– Az enyém – felelte a férfi.

– Mi van benne?

– Semmi! – nevetett a férfi. – Öltözz, te kaszkadőr!

A kisfiú bement a hálóba. Egy szék támlájáról levette a sortját, nekiállt felhúzni. De megpillantotta a párnán a takaróval félig fedett, plüss dinót. A dinó mellett egy darabka jég hevert. Az olvadó jégtől a párnán folt keletkezett.

– Ejnye, te vastag jég! – a kisfiú sortba gabalyodó lábbal az ágyhoz szaladt, és lesöpörte róla a padlóra a jeget. – Bepisáltál, te jég! Apgréd, apgréd!

A kisfiú felhúzta a sortot, felvett egy inget, szandálba bújt. Azután fogta a jégdarabot, és a konyhába futott vele:

– Becsurizott ez a jég.

A konyhában a férfi egy széken üldögélt. Mosolyogva nézte a berontó kisfiút. Mellette az asztalon ott hevert a hámozatlan narancs. A kisfiú bedobta a jeget a mosogatóba. A férfi felállt a székről:

– Fel is öltöztél? Ügyes vagy.

Elővette a mobilját, bepötyögött egy számot:

– Igen.

Zsebrevágta a mobilt.

– Ideje indulnunk, Misa.

– Hát a narancs? – a kisfiú fejét felszegve nézett rá.

– Később. Később lesz minden… – a férfi elővett a zsebéből egy apró gázpatront, egyik kezével gyorsan befogta az orrát, a másikkal lefújta a gázzal a kisfiút. A kisfiú megrázta a fejét, becsukta a szemét. Félrefordult, kezével eltakarta az arcát. Horkantott. És nekiiramodott, ki a konyhából. A folyosón kiszaladt alóla a lába, elesett. Egyenesen az ajtón belépő másik férfi karjaiba. Aki felkapta a kisfiút, és azonnal a hálószobába vitte. A konyhából, még mindig befogott orral kisietett az elsőként érkezett férfi.

Mátyás Győző: A látszat birodalma. David Fincher mozija

A könyvben David Fincher kortárs amerikai filmrendező műveit elemzi a szerző (a sort a Magyarországon 2009 februárjában bemutatott Benjamin Button különös élete zárja). Az egyes filmek ismertetése után összefoglalásként számba veszi azokat a témákat, jelenségeket, továbbá a filmek ábrázolásmódjának azon sajátosságait, amelyek miatt jellegzetesen posztmodernnek ítélhetjük Fincher oeuvre-jét.

Ilyen témák a személyiség meghasadtsága, szétesettsége, az identitás problematikussá válása, illetve az a felfogás, hogy az Én nem szilárd, eleve adott entitás, hanem társadalmi meghatározottságaitól függő, szüntelenül változó konstrukció, továbbá a fogyasztói mentalitás kritikája.

A szerző hangsúlyosan tárgyalja David Fincher és a tömegkultúra kapcsolatát, s áttekintést ad arról, hogy a tömegkulturális műfajok - elsősorban a bennük megtestesülő gazdasági potenciál miatt - mekkora hatással voltak a szórakoztatóiparra és így áttételesen a filmre is.

230 oldal, kartonált

Ár: 1990 Ft

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Mátyás Győző: A látszat birodalma - David Fincher mozija

A pusztítás színháza

Harcosok klubja

David Fincher kultuszfilmjéből én egy dolgot mindig hiányoltam. Azt, hogy az egyik kulcsszereplő nevét nem írták ki a stáblistára. Azért azt nagyon díjaztam volna, ha annak idején a közreműködők névsorában feltüntetik szép kalligrafikusan, hogy Fallosz – X. Y. Mert hát a Harcosok klubja egyik meghatározó szereplője valójában egy fallosz, és azóta sem tudjuk, hogy ki alakítja.

A nevesítés maga is lett volna akkora poén, mint David Fincher ama szemtelensége, hogy a film legvégén, amikor a fallikus szimbólumnak számító felhőkarcolók gigantikusejakuláció-imitáció közben leomlanak, egy villanásra bevágja egy meztelen férfialtestet ékítő fallosz képét. Ettől a szerintem dicséretesen pofátlan képi megoldástól a forgalmazók és projektorok olykor ma is sokkot kapnak, a kocka jelentésén pedig derék filmesztéták vitatkoznak, azóta is.

Természetesen akörül forog a disputa, hogy a fallosz itt menynyire az amúgy ellentmondásosan ábrázolt machizmo, tesztoszteronkultúra, férfiprincípium-vallás megtestesítője. Az is persze, bocsátanánk előre, de részletesen is visszatérünk majd a téma tárgyalására. Érdekesebbnek tűnik azonban e pillanatban az a mód, ahogyan a rendező a falloszt felvillantja, vagyis maga az ábrázolás technikája, a vágás trükkje, már csak azért is, mert ez a „képi injektálás” többször is megesik a filmben, valamiféle jelentéskorrelációt teremtve az előfordulások között.

Amikor a Narrátor bemutatja nekünk Tyler Durdent, többek között azzal jellemzi őt, hogy miféle anarchoszubverzív merényleteket követ el a békés, bornírt, burzsoá polgárok ellen. Éttermi felszolgálóként belevizel a levesükbe, míg mozigépészként pornografikus jeleneteket vág bele a családi filmekbe. Mi a mozinézők meglepett reakcióiból következtetünk arra, hogy Tyler belopta a filmbe a szép, nagy farkat. „Senki sem tudja, hogy látta, pedig látták”, teszi hozzá a Narrátor.

A filmnek ezen a pontján még csak elbeszélik azt, amit a végén tényleg elkövetnek. (Pontosabban: fotó alakjában látjuk egy pillanatra a daliás hímtagot, amelyet Tyler a családi filmbe applikál, de az eredményt már nem a nézők szemével látjuk, hanem a saját nézői szemünkkel a filmbeli nézők „szemeit”, azaz reakcióit észrevételezzük.) És ez az előkészítésszolgálja a motívum későbbi elfogadásának megkönnyítését. Egyfelől a ráismerés aha-élménye segít, hogy túllépve a megrökönyödésen, értékeljük az iróniát a gesztusban. Másfelől a prefixált beágyazottság miatt ez az elem nemcsak egy jópofa, polgárpukkasztó geg, hanem a film szignifikációs játékába beilleszkedő polivalens jelentő is, amely éppen, mert a film vége felől „támad”, bizonyos tekintetben kibillenti és új értelmezési opciókkal gazdagítja az addig felépült jelentésstruktúrát.

Nyilvánvalóan fontos modul a Narrátor macsó önmagával vívott küzdelmének értelmezésében, illetve a férfiasság társadalmi funkciójának újragondolásában (PC, gender stb.). Nem beszélve arról a travesztikus fricskáról, hogy a kézenfekvő metonimikus párhuzam miatt úgy vélhetjük, hogy tulajdonképpen az általunk nézett mű, vagyis a Harcosok klubja az a családi film, amelyben Durden (= Fincher) bevágja azt a bizonyos péniszt.

Közismert, hogy ezt a vágástechnikát – pszichológiai kísérleten alapuló reklámfogás eszközeként – egy óriásvállalat kampányában is alkalmazták. Máris itt vagyunk a „telhetetlen” kapitalizmus konzumerista lényegénél, ami az egyik kedvenc témája a Harcosok klubjának. Fincher az egyéb, amúgy fontosabb jelentésrétegek kimunkálása mellett ennek a reklámstratégiának az ironikus kifordítását is bemutatja azzal, hogy éppen egy falloszt applikál a képbe.

Integrációtörténet

BA tankönyv

A kötetet az Európai Unióról szóló szakkönyvek száraz, csupán tényközlő megközelítésével szemben úgy ismerteti meg a hallgatókkal az európai egységgondolat eredetét és az integráció történetének egyes lépcsőfokait, hogy azt tágabb szemszögből vizsgálja. Ennek megfelelően a szerzők a könyv elején külön fejezetben tárgyalják az Európa-értelmezéseket, az egységgondolat eszmetörténetét, valamint a különböző integrációelméleti iskolák irányzatait.

A könyv szerkezetét illetően is eltér a magyar nyelvű európai uniós szakirodalom által használt gyakorlattól. A fejezeteken kívül keretbe foglalt kisebb összefoglalók, illusztrációk is találhatók a szöveg mellett, melyek egy-egy témához kapcsolódva érdekességeket és kitekintéseket tartalmaznak. Ezenkívül a szerzők számos, eredeti forrásból származó idézetekkel, fényképekkel és ábrákkal teszik színesebbé és könnyebben tanulhatóvá a könyvet.

250 oldal, fekete-fehér illusztrációkkal és térképekkel

Ár: 2900 Ft

Várható megjelenés: november

Juhász Júlia: A tetthely beszél (részlet)

– A tetthely beszél. Mindig ez volt az alapelvem. Az én feladatom, hogy a helyszint kivallassam. Ha ettől eltérek, az időfecsérlés, és az időfecsérlés több, mint bűn: hiba. Saját magamnak kell átélnem, mi történhetett a postakocsi végállomása és a Rózsa utcai postahivatal közötti útvonalon.

Megtudtam, hogy a szóban forgó jármű indulási ideje tizennyolc óra. Ott voltam hát a Keleti pályaudvarnál délután hatkor, és állomásról állomásra követtem kerékpárommal a Rába tehergépkocsi útját. Ahol a postakocsi megállt, ott én is leállítottam a bringámat, és a falnak támaszkodva – mintha várnék valakire – figyeltem, hogy a postakocsi és a postafiók között mi történik.

Háromszor tettem meg ezt az utat, és arra jutottam, hogy a postakocsiból kiszedni valamit kemény dió, de nem feltörhetetlen. A kísérő ugyanis nem mindig zárta kulcsra a lemezajtót: volt, amikor csak a lakatot pattintotta a zár fölé fölszerelt acélpántra. A pilóta pedig egyszer előírás szerint, éberen figyelte a postakocsi utca felőli oldalát – ahol a két lemezajtó őrzi a „kincseket” –, míg máskor a pilótaülésen vagy a szemközti ház falához támaszkodva pihent, nézelődött. Hogyha úgy teszi a dolgát, ahogy a nagykönyvben meg van írva, óhatatlanul észre kell vennie, ha valaki a lemezajtó körül ólálkodik, hát még, ha ki is nyitja azt. Fülön csípi a pasast, és rendőrkézre adja.

Ahogy mindezt az egyik postafiók előtt végiggondoltam, láttam, hogy a kísérő visszamegy a pilótafülkébe – a lemezajtót ezúttal se zárta be. Megint kerékpárra kaptam, és mentem a kocsi után, de magamban folytattam a gondolatmenetet.

A tettes nem mehetett vaktában a lemezajtóhoz, előbb körül kellett néznie. Látta, hogy nem zárták kulcsra az ajtót. Így mikor a kísérő elindult a postahivatal felé, ő is elkezdhette a maga dolgát. Persze, ha van egy kis esze – és ennek lehetett, mert amit eltervezett, az sikerült –, már előre megállapodik valakivel, hogy álljon a sarokra, és füttyszóval jelezze, ha nem ajánlatos elindulni a postakocsihoz.

A következő postafióknál éberen figyeltem a kísérő minden mozdulatát. A legfontosabb az volt, hogy megnézzem az órámat, mikor a kísérő bement a postafiókba, és akkor is, amikor kijött onnan. Mennyi időt töltött el odabent?

Annyi volt az egész, hogy átvett egy nagy csomagot, aztán sarkon fordult, és kint is volt az utcán. Alig pár pillanatot töltött csak a postahelyiségben, ez túl kevés idő a tolvajnak a cselekvésre. És amikor a pénzes postazsákot hozza ki?

Megint az órámra néztem. Ez már tovább tartott. Megfigyeltem, úgy tizenöt másodperce volt a tettesnek arra, hogy végrehajtsa, amit eltervezett. A tizenöt másodperc is nagyon kevés. Hisz ezalatt a betörőnek oda kell érnie a kocsihoz, le kell vágnia a lakatról a pántot, ki kell hajtania a lemezajtót, kivenni a Wertheim-szekrényből a pénzzel teli zsákot, majd felpattanni a kerékpárra, és szélsebesen eltűnni a színtérről, mert amikor a kísérő kilép a posta ajtaján, neki már árkon-bokron túl kell lennie.

Á, nem. Ez lehetetlen!

De mégsem lehetetlen, mert az az ember megtette.

Tény, hogy akkor a tettes csakis egy igen ravasz, találékony és mindenekelőtt boszorkányosan ügyes fickó lehetett. Efféle varázsos személyt kell hát keresnem, elsősorban a bugázók között, mert ez az elkövetési mód leginkább nekik áll kézre.Mikor mindezt átgondoltam, úgy láttam, most jött el az ideje annak, hogy áttanulmányozzam az égig érő aktahegyet.

Simándi Irén: A nők parlamenti választójogának története Magyarországon 1919−1938

A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT TEVÉKENYSÉGE A NŐK VÁLASZTÓJOGÁÉRT

"A nőket politikai jogaik megszerzésében a feminista mozgalom mellett az 1890-ben megalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt is támogatta. A párt 1903. évi programjának több pontjában is szerepelt a nők védelme, és számukra a politikai és általános jogegyenlőség kiterjesztése. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt X. kongresszusa (1903. április 12–14.) által elfogadott program 5. pontja tartalmazza a nemi egyenjogúsítást. A párt követelései a női választójog szempontjából fontos megállapításokat tartalmaztak: „1. Általános, egyenlő, közvetlen szavazójogot minden választásnál és szavazásnál, az állam minden 20 éven felüli polgárának, nemi különbség nélkül. Titkos és községenként való szavazást. Aránylagos képviseletet. Minden választó megválasztható.” A program 8. pontja a választójog megszerzése szempontjából a műveltségi cenzus alapfeltételét fogalmazta meg. „A közoktatásnak állami, megyei vagy községi szervezését. A községi iskolák terheinek állami födözését. […]

Általános, kötelező, ingyenes oktatást és ellátást a népiskolákban; a felsőbb iskolákban azok számára, akik képességüknél fogva a további kiképzésre alkalmasnak bizonyulnak.” A 9. pont tartalmazta a nők teljes egyenjogúsítását a férfiakkal. „A törvénytelen gyermekek teljes egyenjogúsítása a törvényesekkel. Az elhagyott gyermekek gondozása a köz által. A házasságkötések és a válások egyszerűbbé és könnyebbé tételét” követelték. A 19. pont tartalmazta: „Legföljebb nyolcórás napi munkaidőt minden munkás és cseléd számára. A 14 éven aluli gyermekeknek kereseti munkától való eltiltását. A nők eltiltása az éjjeli, valamint a szervezetükre káros munkától”. Valamint magának az éjjeli munkának a betiltása, kivéve azokban az üzemekben,amelyekben a „megszakítás műszaki okokból vagy a közjólét szempontjából elkerülhetetlen”.

A szociáldemokrata párt erősödése magával hozta a szociáldemokrata nőmozgalom szervezeti kereteinek megalakulását. Működését pedig lapjának indításával is igazolta (Nőmunkás – 1905 márciusában indult). A Nőmunkás feladatai között találjuk a választójogért, a műveltség emeléséért, a jogegyenlőségért folytatott küzdelem megfogalmazását. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja, a Népszava cikkeiben gyakran foglalkozott a nők választójogának érdekében szervezett rendezvények propagálásával és a választójogi küzdelmek egyes eseményeinek bemutatásával. Ugyanakkor a feminista mozgalommal szembeni ellenérzéseknek is teret adott.

A lap 1910. január 26-án „A feminizmus túlkapásai” címmel közölt cikket egy a feministák által szervezett gyűlésről, amelyre a szociáldemokrata nőmozgalom aktivistáját, Lux Terkát hívták meg előadónak. A lap beszámolója szerint Glücklich Vilma elnök üdvözölte a gyűlés résztvevőit, majd átadta a szót a vendégnek. Lux Terka már előadása első gondolataként leszögezte, hogy a nők „fölszabadulási vágyával nála senki jobban egyet nem érthet, aki cím, név, rang, barátok nélkül, pusztán tehetsége erejével jutott el a mai polcra.” Ezt követően kifejtette, hogy „nem is a feminizmusban, hanem a feministákban és azok taktikájában látja a túlkapásokat”. A feminizmus célja a nők teljes egyenjogúsításának elérése. A feministák ezt „oldal-kreációkkal bővítik […] a főhiba ebben rejlik”. Az utóbbi időben „talán többet tesznek, kevesebbet beszélnek”.

SZTOMPKA, PIOTR: Vizuális szociológia - A fényképezés mint kutatási módszer

FORDÍTOTTA ÉLES MÁRTA

Kommunikáció és kultúratudományi tanulmányok

Piotr Sztompka a krakkói Jagelló Egyetem professzora,2002-ben a Nemzetközi Szociológiai Társaság elnökévé választották. Kötetében áttekintést nyújt a fotográfia alkalmazásáról a szociológiai kutatásban. A fényképezésben a szociológia hagyományos módszereinek kiegészítését látja.

A fotót fontos empirikus és módszertani eszköznek tekinti, foglalkozik a társadalomkutatásban alkalmazott fényképek lélektani és etikai problematikájával. Összefoglalja e viszonylag fiatal tudományterület történetét, felidézve a szociálantropológia és a néprajz területén szerzett korai tapasztalatokat is.

A kötetet a szerzõ saját fotói illusztrálják. A Vizuális szociológia a szociológia e területének elsõ és máig legjobb feldolgozása.

210 oldal,

Ár: 2590 Ft

Megjelent: 2009 október

Géczi János: Anekdota - Tiltott Ábrázolások Könyve (részlet)

3.

Amikor Belisarios a vadánizs illatával lelket részegítő római földre ért, megtudta, hogy felesége megjött a sokkupolás Bizáncból, s körmei még emlékeznek a tengerszoros vizének halszínű, villódzó fényeire. Megszégyenítő őrizet alatt tartotta Rosát: bár többször rászánta magát, hogy megöli, de mihelyst a vadon növő koszorúvirágokra, az ernyős virágzatú zellerre, a boglyas kakukkfűre, a nyurga aszfodéloszra tekintett, amelyek a természet minden rendjét felborítva, holott eddig külön időszakban tették, egyszerre borultak virágba, ellágyult a szíve, s égő, szerelmi szenvedély vett rajta erőt. Azt is mondják, hogy felesége thesszáliai varázspraktikái kötötték gúzsba – állítólag az asszony egyetlen könyvet olvasott naphosszat, Apuleius Metamorphosesét, abból tanulta a tanulnivalókat –, s egy pillanat alatt elvesztette minden férfiúi erejét, azt az egyet kivéve, amely az ágyékát dagasztotta.

Phótios Epheszoszba sietett. Magával vitt bilincsbe verve egy eunuchot, Rosa fölhajtóját, aki az utazás közben, a kínzások hatására – beléndek keserű főzete, nyílhal szálkája a kézfejben, forró borostyánkő az orrba, lúdtoll vastag kávája a húgycsőbe – minden titkot elárult neki. Theodosios előre értesült a veszélyről, és János apostol templomában keresett menedéket, ahol a tiltott ábrázolások listáját tartalmazó iratot őrizték, a város legszentebb és nagy tisztelettől övezett helyén – azt hitte, mint a betű, ha rácsukódik a könyv fedele, védelmet talál. Ám az epheszoszi főpap pénzért – s mily szégyenteljes, értékén aluli összegért – kiszolgáltatta Phótiosnak, s a vérdíjból görögkereszt alaprajzú, kupolával fedett, belsejében kétszintes szerkezetű templomot építtetett s látott el a szükséges kegyszerekkel, amivel tíz évre elegendő munkát adott a város boldog mestereinek.

Ez volt a helyzet, amikor az isteni Theodóra Bizáncba rendelte Belisariost feleségével együtt; féltette ugyanis Rosát, mert hallott a vele történtekről. Ennek hírére Phótios a távoli Kilikiába vitette Theodosiost, mert fegyveresei és testőrei történetesen ott voltak téli szálláson. A kísérő őrségnek meghagyta, hogy a foglyokat disznóhólyaggal lefedett arccal, a legnagyobb titokban szállítsák, s ha megérkeznek Kilikiába, elrejtve tartsák fogságban; senki ne tudja meg tőlük, a világ melyik zugában találhatók. Ennek érdekében éppen a legjobb s hűbb katonái közül azokat válogatta ki, akik nem tudtak írni, nehogy kezükkel árulják el a titkot, s mindegyikük száját bevarratta, úgy, hogy a nyelvükön is lassan beforradó vágást ejtett, hogy hónapokra némák maradjanak. Maga Phótios az eunuchhal és Theodosios összelopdosott kincseivel – ez tekintélyes összeg volt, nemcsak hogy fedezte a főpapnak kifizetett összeget, így Belisarios nem rövidült meg, de bőséggel maradt is belőle – Bizáncba utazott.

Ekkor a császárné minden ember előtt bebizonyította, hogy a szívességeket viszonozni tudja még nagyobb és még szörnyűbb ajándékokkal. Rosa nem sokkal előtte csapdába ejtette, és a kezére juttatta a császárnő kappadókiai ellenfelét: egyetlenegy embert – Theodóra viszont férfiak sokaságát szolgáltatta ki és ölette meg vádemelés nélkül, mert megtehette. Ezek mindegyike azzal kérkedett valaha, hogy ismerik Rosa ágyéka szögletében azt a szépségfoltot, amelynek reggelenként ámbra-, delente szantál-, esténként mosusz-, éjszakánként pedig ánizsillata van, s nemcsak hallomásból ismerik, de ápolták is ezt a mély barázdával kettészelt, illatos kertet. Belisarios és Phótios bizalmasai közül némelyeket megkínoztatott, és pusztán a két férfi iránti hűség vádja miatt róluk is akképpen rendelkezett, hogy mind a mai napig nem tudjuk, sorsuk milyen véget ért; másokat meg ugyanilyen indok alapján életfogytig tartó száműzetésbe küldött, éppen azokra a szigetekre, ahol az illatos füveket gyűjtötték a népek, s készítették belőlük a szagos olajokat és kenekedésre szolgáló szereket.

Egyet azok közül, akik elkísérték Phótiost Epheszoszba, bár elérte a szenátori méltóságot, megfosztott vagyonától, és egy teljesen sötét, föld alatti helyiségben, a nyakánál fogva, jászol elé kötött. Rövid volt a kötél és megfeszült. A szerencsétlen örökösen a jászol előtt állt; így evett, aludt és végezte szükségletét. Annyi különbség volt csak közte és a szamarak között, hogy nem iázott.

"1989. október 23-án déli 12 óra 3 perc 28 másodperckor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a Parlament egyik teraszáról kikiáltotta a harmadik magyar köztársaságot (bár a „harmadik” köztársaság nevet kapta, valójában ez a második, ugyanis 1918-ben a népköztársaságot kiáltották ki)." - Wikipédia

Lieve Joris: A melankolikus forradalom (részlet)

1989 NYARA

Konrád György dallamos hangjának ritmusára utaztam Budapestre. Az a nyílt mélabú, a megszállottság teljes hiánya, azok a finom alkoholgőzben lebegő régi történetek – ahogy olvastam őket, elmosódtak a határok az ő Európája és az enyém között. Mintha abban a másikban, amely mindig is tudatom félhomályában pislákolt, olyasvalami derengett volna fel, ami hozzám tartozott, de amit eddig nem ismertem. Lengyelország után ez a második kelet-európai utam – és a sokadik egy olyan országba, ahol senkit sem ismerek, mégis odacsábítanak az ösztöneim.

Szorongok, mint mindig, de az évek során megtanultam, hogy bízhatok az ösztöneimben. Marek kísért ki a vonathoz. Az utolsó pillanatban még utánam kiáltotta: „Polak Węgier dwa bratanki, i do szabli i do szklanki”, ami annyit tesz: Lengyel, magyar két jó barát együtt harcol, s együtt issza borát. Aztán mókásan utánozta a dallamos magyar nyelvet, hogy a legutolsó pillanatban még megnevettessen, és talán azért is, hogy saját idegességét leplezze. Nyugtalansággal tölti el, hogy errefelé utazom.

Marek tizenhárom éve, húsz évesen hagyta el Lengyelországot. Soha többé nem tért vissza. A kelet- európai változások most fenekestül felforgatják az életét. A kommunistákkal szembeni bizalmatlansága mélyen gyökeredzik, és nem hajlandó olyan könnyen megszabadulni tőle. Titokban abban reménykedem, hogy egyszer majd sikerül rávennem, vigyen el magával ifjúsága tájaira. Talán most az ő nevében is utazom, felderítőként.

Szeretném befejezni Konrád Kerti mulatságát, de a férfi, aki Bécs után huppant le a szemben lévő ülésre, elkapja a pillantásomat, és minden bevezetés nélkül belekezd a mondókájába. Utastársam New York-i zsidó, 1949-ben hagyta el Magyarországot. Beszélgetésünk igen gyorsan Izraelre terelődik, és még mielőtt észreveszem, vitába keveredünk. A férfi felteszi magában, hogy a fennmaradó időben felidézi nekem Izrael történetét.

Egy pillanatig még megpróbálom visszafogni, kifelé intek, most jöttünk át a határon, és lám máris visszamentünk az időben: az első kis magyar vasútállomás, semmi különös nincs rajta, komoly és unalmas, mint valami régimódi építőkocka-készlet, az a fajta, amelyikben már egy piros kis oromablak is elragadtatott csodálatra készteti az embert. De utastársam nem hagy nekem nyugtot. Talán azt akarom, hogy Izrael eltűnjön a föld színéről?! Becsukott könyvem fölül az elsuhanó tanyákat nézem.

– Ezek vajon kolhozok vagy magánbirtokok?

– Vagy talán Dunába a zsidókkal?!

S így még mielőtt igazán elkezdődött volna az utazásom olyan érzés hasít belém, mintha elveszítettem volna valamit: egy új világba visz a vonat, de valami visszaránt. Az elkövetkező hetekben gyakran eszembe jut majd ez a férfi. Ő volt az első magyartanárom: tőle kaptam az első leckét a megszállottságról, a szóhoz és a történelemhez való kényszeres viszonyukról.

Kezdetben némi nehézséget okoz, hogy Magyarországon érezzem magam a lakásban, ahol lakom. Magas plafonú szobák, használt bútorok összevisszasága, üveges szekrény, benne, mindenféle régi játékszer, és egy napfényes belső udvar – lehetne mindez Párizsban vagy Észak-Olaszországban is. Hiányzik nekem az a pofon, amellyel a tökéletes ismeretlen fogad minden egzotikus országban: az afrikai forróság, amely takaróként borul az emberre, a keskeny kis arab sikátorok éneklő lármája.

Még Varsó is sokkal elidegenítőbb volt a szürke Marszałkowska utcával és egyhangú, színtelen emeletes házaival. Itt viszont a húszéves Zsóka a reggeli alatt The Velvet Undergroundot hallgat, miközben lassan paprikát vág a kenyerére. Bátyja, Tibor, tizennégy éves korában látta a Hairt, és azóta díszleteket gyárt megszállottan. Szobájában jelmezek és díszletek foglalják a helyet. Hamarosan New Yorkba utazik, és egy ottani stúdióban fog dolgozni. Édesapjuk közgazdaságtant tanít az egyik egyetemen, édesanyjuk Kelet-Magyarországon dolgozik, és csak hétvégenként jön haza.

A lakás helyiségeibe lassanként beszivárog Magyarország. A nagyszobában alszom, fejem fölött egy papírmasé-figura lóg, melyet Tibor készített egymásnak támaszkodó, nevető szüleiről. Akkoriban, amikor a figura készült, egy vigasztalan, városszéli lakótelepen laktak. A világ másik oldalán divatba jött a gördeszka – az itteni gyerekek kenyérvágódeszkára szereltek kis kerekeket, és azzal száguldoztak a járdákon. Ez Zsóka egyik kedvenc emléke – nem sok van neki azokból az évekből.

Odakint egészségtelenül dobog Pest, a nyári, Duna menti város szíve. A víz túlpartján, a budai hegyekben, minden hűvösebb és tisztább. Az első éjszaka gyanútlanul nyitva hagyom az ablakot. Fél hatkor már ott dübörög alatta a Bajcsy-Zsilinszky út és a Podmaniczky utca forgalma, és kétütemű Trabantok pöfékelnek be rajta mérges gázokat. Fájó tüdővel kelek fel, a szobában szinte szemmel látható füst terjeng.

– Igen, legyen egy kicsit mocskos a történet – biztat majd gúnyosan Konrád –, hadd érződjenek rajta ezek az undorító gőzök!

A szemben eggyel arrébb lévő utca végén áll a parlament. Ott tárgyalnak a reformokról, amelyek az egész világot megrengetik, folyosóin ellenzékiek járnak magabiztosan, olyanok, akik éveken keresztül csak óvatosan járhattak-kelhettek, és ott borulnak tabuk és pozíciók megállíthatatlanul. Másfél évvel ezelőtt még istenkáromlásnak számított az egyik ellenzéki újság kétségbeesett kiáltása, hogy Kádárnak, a párt vezetőjének el kell tűnnie, fél évvel később pedig maga a kommunista párt döntött az eltávolításáról. A kommunizmus szót egyébként már ritkán használják – csak azokra a kínai katonákra, akik védtelen egyetemistákat ölnek a Tienanmen téren.

1950 óta a parlament kupoláját vörös csillag ékesíti, amely esténként a sötét égbolton ragyog. Annak a csillagnak, mondják a reformok hívei, szintén el kell tűnnie. Glasznoszttyal és peresztrojkával teli változásokkal telve érkeztem ide. De ebben a parlament árnyékában álló házban lanyhulni kezd a lelkesedésem.

KÁLLAI VILMOS: Nádszálak az őszi szélben (részlet)

A Nádszálak az ősz szélben az elmúlt ötven év magyar történelmét feldolgozó regényciklus első darabja, melynek középpontjában az 1956-os forradalom áll. A Barankovics Alapítvány szépirodalmi pályázatának díjnyertes műve.

És akkor minden megváltozott

"Azon a reggelen is munkába sietett a város. Szergej Jakovlevicset valamivel hét után felhívta Rákosi Mátyás volt titkárnője. Matvej Rakosit ugyan eltávolították, de a titkárnő a helyén maradt. Előbb méltatlankodott, hogy már tegnap is kereste, majd arról tájékoztatta, ma reggel hazaérkeznek végre Jugoszláviából a magyar párt és állami küldöttek. Keresni pedig inkább csak azért kereste, hogy felhívja a figyelmét, mindenképpen menjen el valamelyik egyetem gyűlésére. Valami készül, tette hozzá végül.

Szergej Jakovlevics éberen figyelt a tájékoztató alatt. Tudott róla, hogy Miskolcon valamiféle munkástanács alakult. Az ottani megyei párttitkár támogatta a kezdeményezést. Talán az élére is állt. Ugyan tud-e róla az országos pártközpont, tette fel a kérdést magának az öreg megbízott.

Hallott a tegnapi diákgyűlésekről is, noha nem mindegyikről. Kicsit bosszantotta, hogy egyéb halaszthatatlan dolgai miatt nem jutott el egyikre sem. Abban viszont biztos volt, hogy ma eljut. Egyébként is ez ígérkezik lényegbeli gyűlésnek, nem lehet másként, tegnap csak előkészítették hozzá az anyagot. De hát milyet? Miről akarnak vitatkozni? És mit szólnak majd hozzá az egyetem vezetői? És a központ? Mit szól majd hozzá a hatalom? Mert ez még az egyetemi fiatalok mozgolódásánál is jobban érdekelte Szergej Jakovlevicset.

A hatalom! Igen, a hatalom.

Arról még nem tudott Szergej Jakovlevics, hogy a fiatalok a Rádióban jártak, s be akarták olvastatni a követelésüket. Arról sem tudott, a titkárnő nem tájékoztatta róla, hogy új ifjúsági szervezet alakult, a MEFESZ…

Kilenc óra körül ért be a Keleti elé. Megkapta a szemét a Szabad Nép vezércikkének címe: Új tavaszi seregszemle… Vette kezébe a lapot, s nyomta a rikkancs markába érte a forintot. Nyugtalanságában a negyven fillért is nála hagyta. Mások is vették a lapot, a fiú oda sem nézett az arcára, akkor már másik vevőnek nyújtotta a lapját. Később középen is kinyitotta az öreg megbízott, Gomulka beszéde azonban nem érdekelte.

Tudta, hogy a magyar küldöttség reggel érkezik haza Jugoszláviából, az érdekelte. Ahogy a kellemes délelőtti napsütésben a vezércikket olvasgatta, a fiatalokról az egyik magyar közmondás jutott eszébe: Ha elmegy a kandúr, cincognak az egerek. Ezen elmosolyodott egy cseppet, és ismét az jutott eszébe, mit szól majd a kandúr… Vett egy másik újságot is, abban meg az egyik főelvtársat bírálták… Hm. Ilyesmi is lehetséges?

Tizenegy tájban jutott be a bölcsészek gyűlésére. Igazi forrongás, állapította meg az első pillanatban. Aztán kivette a szóból, hogy előzőleg nem akartak valamit, aztán megváltoztatták a véleményüket, talán a tizedik hozzászólás után, s akkor már nagyon akarták azt a valamit. Végül határoztak, és Szergej Jakovlevics is megtudhatta, hogy a bölcsészek Petőfi köre részt kíván venni a délutáni tüntetésen.

Tüntetésen! Méghogy tüntetésen, morfondírozott az öreg megbízott. Aztán az jutott eszébe, jobb lett volna, ha Heléna főiskoláját keresi fel, hiszen ott Füzesi doktortól tájékozódhatott volna esetleg… Vagy még annál is jobb lesz, ha kijuthat a Műegyetemre.

Merthogy a fontos dolgokat ott határozták el, vette ki a szóból az imént, és a tüntetés gondolata tőlük ered. A lengyelekkel vállalnak szolidaritást, ezt akarják nyilvános tüntetésen kifejezni.

Ebéd után megtudhatta a hatalom válaszát is: a tüntetést nem engedélyezik. Ezt mondta be a Kossuth Rádió hét perccel déli egy óra előtt. Indokul a közrend megzavarását hozta fel. Május elsején, április negyedikén és hasonló alkalmakkor nem zavarja a közrendet, hogy a fél várost felvonultatják… Most meg néhány ezer fiatal is megzavarhatja? Ámbár valóságos lehet az indok, hiszen Varsóban is megzavarta, és Poznanban is megzavarta, jutott eszébe összehasonlításul, hogy hát talán itt is olyasmi van készülőben.

Két óra előtt ért oda a Műegyetem elé. Szidta közben a villamosokat, a zsúfoltságot, szidta az egész várost. Szűknek érezte a tágas Duna-partot, bent az egyetem épületében pedig lármásnak és izgágának a fiatalokat. Az egyik fiataltól sikerült megtudnia, hogy mégiscsak felvonulnak a Petőfi szoborhoz. Jött egy másik is, az már arról beszélt, a Bem szoborhoz mennek. A belügy feloldotta a gyülekezési tilalmat. Bemondta a Rádió is. És hogy valamiféle nagyember megy ki hozzájuk az egyetemre. Meg hogy a pártfőtitkár este beszédet mond.

Szergej Jakovlevicsnek annyi ideje sem maradt, hogy megtudakolja, kaphatna-e a követelésüket tartalmazó röpiratból, és arra még csak nem is gondolt, mi történhet azokban az órákban a fő-fő-legfőbb magyar elvtársak berkeiben. Inkább azt kérdezte a mellette álló fiútól:

− A Bem szoborhoz?

− Külföldi talán? – értetlenkedett a fiú Szergej Jakovlevics bizonytalankodását hallva – Nem ismeri a magyar történelmet?

− Johann Scheider a nevem, újságíró vagyok, a Süddeutsche Zeintung tudósítója – vette elő az egyik útlevelét az öreg tolmács. Két idegen nyelvű útlevelet kapott, a németet Johann Schneider, a magyart pedig Szabó János névre. Megbízója egyazon név két változatát tartotta helyénvalónak.

A fiúhoz mások is társultak, köztük egy lány is, és egymás szavába vágva, meg egymás szavát kiegészítve magyarázták Szergej Jakovlevicsnek, honnét az együttérzés a lengyelekkel, és miért olyan szoros a barátság a lengyelek meg a magyarok között… Már a középkor óta… Királyt és királynét adtak a magyarok a lengyeleknek, számtalan vitéz harcolt egymás csataterein, a legnagyobb ezek között Bem József tábornok negyvennyolcban, neki állítottak szobrot, hiszen magyar hős, aztán meg a lengyel menekülteket is befogadták a háború alatt a magyarok, és ez ellen a fasiszta német hadvezetés sem tehetett semmit.

Holnap délután beleolvashattok ebbe a könybe, itt a blogon, a Forradalmi Ízelítőben.

JORIS, LIEVE

A melankolikus forradalom

FORDÍTOTTA TÖRŐ KRISZTINA

Lieve Jorisnak, a Hollandiában élő flamand írónőnek ez a riportkötete az 1989–90-es magyarországi rendszerváltás krónikája, és annak 20. évfordulója alkalmából jelenik meg. Joris 1989 és 1990 tavasza között négyszer járt Magyarországon. Először Konrád György műveinek hatására látogatott ide 1989 júniusában. Felemelő pillanatok, tragikus momentumok és melankolikus hangulatok szemtanúja és résztvevője lesz. Írók, filmrendezők, szociológusok, ellenzéki politikusok, értelmiségiek, tragikus sorsú „átlagemberek” történeteit hallgatva próbálja megfejteni az akkori és korábbi Magyarországot.

Miközben a keleti blokk országainak építménye recseg-ropog, Joris egyre pontosabban látja, milyen mélyen meghatározta a negyven évig tartó rezsim, a háború és azt megelőző korszak az emberek lelkét és életét. A szerzőt nemcsak a budapesti értelmiségi és művészvilág érdekli: részt vesz választási gyűléseken, gondolkodás nélkül bekéredzkedik vidékre vagy épp a forrongó Romániába tartó autókba. Beszélgetéseken keresztül vagy rövid, pontos leírásokkal, finom kritikával mutatja be elsősorban a liberális ellenzék legfontosabb tagjait.

Bár szimpátiája, világnézeti elköteleződése világosan érződik, igyekszik feltérképezni az egész magyar politikai palettát. Könyve izgalmas, néhol távolról, néhol empatikusan megírt krónikája a magyar rendszerváltásnak. Hol könnyeket csal az olvasó szemébe, hol mosolyra ingerli, hol kétkedő gondolatokat ébreszt benne. Nem nosztalgia, hanem figyelemre méltó olvasmány – különösen az elmúlt húsz év fényében.

Lieve Joris Nádas Péterrel, 1989 tavaszán a Várban

270 oldal

Ár: 2490.-

Várható megjelenés: november

Fik Meier: Gladiátorok (részlet)

EGY NAP A COLOSSEUMBAN

„Mert ez a nép már rég – amióta vevő szavazatra nincs – túltette magát minden gondon, s akitől rég vesszős bárd, sereg és hatalom függött, ma egészen meglapul és csak e két dolgot kívánja szorongva: cirkuszt és kenyeret…”

A gladiátorjátékokat falragaszokon hirdették ki. Ezekből az általában szépen megfestett hirdetésekből az is kiderült, hogy milyen alkalomból rendezik meg a játékokat, és hány gladiátor és vadállat fog szerepelni. Pompejiben fennmaradt néhány ilyen falragasz. Közülük az egyiken a következő szöveg olvasható:

„Húsz pár gladiátor, D. Lucretius Sater Valens, Nero Caesar Augustus örökös papjának tulajdona, és tíz pár gladiátor, fiának, D. Lucretius Valens tulajdona, fog április 8., 9., 10., 11. és 12-én Pompejiben megküzdeni. Vadállathajsza is lesz a törvény szabta kereteken belül. Az ülőhelyek fölött védőponyva lesz.”

Nem tudjuk, hogy pontosan mennyibe került egy napijegy, de a római lakosság többsége valószínűleg képtelen lett volna megfizetni a jegy árát. Hogy a társadalom alacsonyabb rétegei is tömegesen vehettek részt az eseményen, az annak köszönhető, hogy a jótevő szerepében tetszelegni kívánó császár, szervező vagy egy tehetős szenátor ingyenjegyeket bocsátott a rendelkezésükre. A helyeket nagyjából úgy oszthatták el, ahogyan az a Caligula által a Circus Maximusban Drusilla nővérének esküvője alkalmából rendezett nagyszabású állathajsza során történt. Az előadás előtti este Caligula ingyenjegyeket helyezett kilátásba, aminek hírére több ezren siettek a jegyosztás helyszínére, remélve, hogy kegyes lesz hozzájuk a sors.

Egy látványos gladiátorviadal jóval nagyobb vásárlási kedvet válthatott ki, mint bármelyik Circus Maximusban rendezett verseny, hiszen lényegesen ritkábban tartottak gladiátorjátékokat, mint például kocsiversenyeket, és a Colosseum a maga ötezer férőhelyes kapacitásával sokkal kevesebb látogatót tudott befogadni, mint a bő kétszázezer férőhellyel rendelkező Circus Maximus.

A Colosseum egynapi programja általában a következő részekből állt: a reggeli órákban állatviadalokat rendeztek, melyek után közvetlenül a venationes, az állathajszák következtek. A déli órákban a bűnözők és a szökött rabszolgák kivégzései zajlottak, olykor könnyedebb számokkal: atlétikai versenyekkel és komikus darabokkal váltakozva. Délután jött csak a fő műsorszám, a gladiátorviadal. Jó lenne, ha ezt az órákon át zajló hosszú programot elejétől a végéig részletesen le tudnánk írni, ahogy egy sportújságíró közvetlen közelről közvetíti az eseményeket, de ehhez sajnos nem áll elég információ a rendelkezésünkre. Be kell érnünk ókori szerzők töredékes leírásaival.

Bár e szerzők említést tesznek az összecsapásokról, és valamelyest érzékeltetik a Colosseumban uralkodó hangulatot, miközben nem rejtik véka alá a szimpátiájukat vagy antipátiájukat sem – például csodálattal nyilatkoznak egy-egy a halállal rettenthetetlenül farkasszemet néző gladiátorról, vagy beszámolnak a harcosok utolsó pillanatairól –, nem tudósítanak magukról a küzdelmekről, nem beszélve a Colosseum egy egész napjának programjáról. Egyedül a már néhányszor idézett Martialis ír átéléssel a viadalokról, de a Látványosságok könyvében elsősorban a pikáns részletek és a valószerűtlen történések érdeklik, s a gladiátorviadalok helyett szívesebben ír az ember és állat közti küzdelemről.

A többi szerző a kívülálló pozíciójából számol be egy olyan világról, amelyben idegennek érzi magát. Össze kell tehát kapcsolnunk a különböző szerzők különálló kijelentéseit, és azokat a falfestményeken, mozaikokon és domborműveken szereplő ábrázolások fényében kell vizsgálnunk. Ha az utóbbiakat aprólékos szemlének vetjük alá, nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a korabeli művészek sokkal inkább azonosultak a Colosseum világával, mint az írók. Rendkívüli drámai érzékkel jelenítik meg a gladiátorok erejét, sebezhetőségét és kétségbeesett helyzetét.

Most induló Ízelítő című rovatunkban azon könyveinkből mutatunk részleteket, amelyek a későbbiekben kerülnek kiadásra. Ez jól kiegészíti a jövőben a Fejezetek rovatunkat, amelyben - mint azt az eddigiek mutatják - a már megjelent kötetekből közlünk fejezeteket.

Jelen esetben a karácsonyi könyvcsokorban szereplő, novemberben megjelenő, Jonas Hassen Khemiri/Papolczy Péter (ford.): Montecore - Egy különös tigris című könyvéből olvasható egy részlet, amelyről a délelőtt folyamán már az ajánlót posztoltuk.

"PROLÓGUS

Üdv, nyájas olvasó, ki álltadban lapozgatsz a könyvesboltban! Hadd világosítsam meg, miért érdemes időt és anyagi javakat invesztálni épp e könyvbe!

Vetítsük maunk elé képzeletünkben, amint a világ legjobb apukája és e könyv szuperhőse fehér öltönyében sétálgat New York-i luxus penthouse lakásának tetőteraszán. Madarak sziluettjei lebegnek a vöröslő égbolt előtt, taxik dudálnak a távolban, és a háttérben egy gigantikus jacuzzi bugyborékol.

Hősünk a manhattani embertömeget figyeli. Macsós lófarka leng a szélben, miközben memóriája újraforgatja életét. A szegény gyermekkor a tunéziai árvaházban, az átpatriáció Svédországba, és a karrierért megharcolt harcok. Illusztris fotókollekciók, gyakori csalódások, ciklikus árulások. A nap alámerül, a jacuzzi bugyog, s ő elmosolyodik, amikor karrier - jének késői sikerére gondol.

Nosztalgikus ábrándozásainak egyszer csak véget vetnek. Kik ezek a lufikat tartó váratlan vendégek, akik éljenezve szállnak ki a személyesen neki beszerelt liftből? Ott integetnek a fotográfia akrobatái, mint például Cartier-Bresson és Richard Avedon. Amott fogadják a prominens értelmiségieket, mint Salman Rushdie és Naomi Klein.

Ott érkeznek a világ nagyszívű, élő lelkiismeretei, mint Kofi Annan és Sting. Pezsgős kupakok hasítanak a mennybolt felé, és pincérek egy gigantikus tortát tolnak a teraszra, melyen a cukormáz hősünk nevét formázza.

Még az est vége előtt a talpig bőrbe öltözött Bono az „Even Better Than The Real Thing” akusztikus verziójával köszönti őt ötvenedik születésnapja alkalmából.Hősünk megtörli a szemét, és köszönetet mond a barátainak. Hogyan tett szert egy szegény, szülőmentes kisfiú ilyen kozmikus sikerekre?

Invesztálj tehát egy jegy árányit a könyv kínálta utazásba, és megtudod!

Új, Ízelítő című rovatunkban, ma délután olvashatjátok a könyv első fejezetét!

Az elsõ regényével nemrég debütált fiatal író, Jonas egy nap különös e-mailt kap egy bizonyos Kadirtól, apja gyerekkori barátjától Tunéziából. „Kadir gombolja a klaviatúrát”, hangzik a meghökkentõ kezdet. Kadir ezután elküldi a maga egészen egyéni, a franciát, svédet és arabot vegyítõ, ráadásul képzavarokkal és bombasztikus metaforákkal tûzdelt nyelvezetén írt visszaemlékezéseit közös napjaikról.

Ha már Jonas írásra adta a fejét, javasolja Kadir, írja meg eltûnt apja kacskaringós élettörténetét az õ segítségével, hiszen ennél jobb „sztori” nincs is. Abbas, az apa útja a marokkói árvaháztól a svédországi beilleszkedési kálvárián és a mûvészi sikertelenség kínjain át a világhírig vezetett. És ezzel kezdetét veszi a közös munka.

Jonas eleinte háttérbe szorul, hiszen apja ifjúkori éveirõl nincsenek emlékei, de saját gyerekkori élményeit már õ maga veti „papírra”, jóllehet Kadir ezeket is ellátja lábjegyzetekkel. Két teljesen eltérõ hangon szólal meg a letehetetlenül szórakoztató történet, amelynek egyik vezérmotívuma a hirdetett tolerancia és a hétköznapokban mégis megnyilvánuló rasszizmus között feszülõ ellentét.

A két szólamhoz néha egy harmadik is csatlakozik, ugyanis Kadir arabról lefordítja Jonas apjának régi leveleit. Ez a szólam azonban gyanúsan hasonlít Kadir saját írásaira. Amúgy is, Kadir körül mintha valami nem volna rendben. Lehet, hogy valójában nem is õ az, aki „gombolja a klaviatúrát”? De mi történt az apával? És mi köze mindehhez Montecorénak, a híres Las Vegas-i show tigrisének, amely egy 2003-as elõadás során kis híján megölte Royt, a szelídítõjét?

A tunéziai apa és svéd anya gyermekeként 1978-ban született Jonas Hassen Khemiri a mai svéd irodalom fiatal sztárja, aki mára már drámaíróként is világhírre tett szert. Második regénye, a Montecore számos tekintélyes irodalmi díjat nyert, és több nyelvre lefordították.

Ár: 2800 Ft

Várható megjelenés: november

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Kevés politikus hagyott olyan mély nyomot korának történelmén, mint Edvard Beneš, aki jelentős szerepet játszott az önálló Cseh-Szlovákia létrejöttében, az utódállamok megosztásában, s végül nem kis mértékben neki is köszönhető, hogy egy gazdaságilag és politikailag sebezhető Közép-Európa jött létre.

A szerző alaposan és tárgyilagosan mutatja be e tipikusan közép-európai politikust és korát, a környezetet, amely elősegítette szédületes karrierjét, sikereit, majd kudarcait, illetve csúfos bukását.

A könyvben elénk tárul Beneš kivételes politikai tehetsége, becsvágyó személyisége, készsége, hogy saját nemzete és személyes karrierje javára gátlástalanul kihasználja az adott történelmi helyzetet és politikustársai rövidlátását.

Viszonylag rövid idő alatt az Osztrák–Magyar Birodalom egységét védő politikusból a birodalom szétdarabolását követelők élharcosává vált. De a békekonferencián szempillantás alatt hátat fordított a korábban fennen hirdetett önrendelkezési és népszavazási elveknek, és felülkerekedett benne a nacionalista, aki tigrisként küzd minél nagyobb terület megszerzéséért.

A diplomáciai csatákban volt igazán elemében, stratégának gyengének bizonyult. Ez derül ki Cseh-Szlovákia szövetségi rendszerére vonatkozó koncepcióiból, a térség kettéosztottságát fenntartani kívánó politikájából, a kisebbségi jogokat semmibe vevő magatartásából, amely jelentősen hozzájárult a müncheni döntéshez, az addigi politikájának a teljes bukásához.

Ádám Magda, aki több évtizede kutatja Európa, ezen belül Közép-Európa huszadik századi diplomáciatörténetét, hatalmas levéltári és publikált forrásanyag alapján sokoldalúan és újszerűen mutatja be Beneš félévszázados politikai és diplomáciai tevékenységét.

Ár: 2450 Ft

Várható megjelenés: november

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Vlagyimir Szorokin/Bratka László (ford.): A Jég (részlet)

"Patkányszar

03.19

Lenyinszkij proszpekt, 35

A Zsiguli behajtott az udvarra.

– Várj egy pillanatig! – Borenboim kiszállt a kocsiból. Odament a 4-es lépcsőház ajtajához. Bepötyögte a lakás számát a kaputelefonba.

Sokáig nem válaszoltak. Aztán egy álmos férfihang megkérdezte:

– Igen?

– Szavva, Borisz vagyok. Gond van.

– Borja?

– Igen, igen. Nyisd ki, kérlek!

A kapunyitó berregni kezdett.

Borenboim bement a lépcsőházba. Néhány lépcsőfok után a lifthez futott. Felment a második emeletre. Egy tévékamerával felszerelt nagy ajtóhoz ment. Az ajtó nehezen nyílt ki. Szavva nézett ki mögüle: 47 éves, nagy, súlyos, kopaszodik, álomittas arc, bordó köpeny.

– Borka, mi történt? – hunyorgott álmosan. – Úristen, hol hemperegtél?

– Szevasz – Borenboim megigazította a szemüvegét. – Adj kétszáz dolcsit, hogy kifizessem a taxist.

– Beindultál a piálással? Mi van, kipicsáztak?

– Nem, nem. Sokkal komolyabb. Add már, add már, add már!

Bementek a tágas előszobába. Szavva eltolta az áttetsző falú ruhásszekrény ajtaját. Egy sötétkék nagykabát zsebébe nyúlt. Elővette a pénztárcáját. Kivett belőle két százdolláros bankjegyet. Borenboim kitépte őket a kezéből. Lement. De a Zsiguli nem volt ott.

– Pfuj, bazmeg! – köpött egyet. A ház sarka mögé ment. Eltűnt az autó.

– Időnként iszonyúan észnél van ez a nép – nevetett fel dühösen. Összegyűrte a két bankjegyet. Zsebre vágta: – Fuck you!

Visszament Szavvához. – Elég volt? – Szavva kiment a konyhába. Felgyújtotta a villanyt.

– Teljesen.

– Eltört a szemüveged. Csupa sár vagy…mi van, megtámadtak? Gyere, ezt… vesd le, vedd fel… adjak valamit, amit felveszel? Vagy egyből a zuhany alá?

– Egyből inni! – Borenboim levette sáros zakóját, a sarokba dobta. A széles rozsdamentes acél karimával ellátott kerek üvegasztal mellé ült.

– Talán először a zuhany alá? Vertek?

– Inni, inni! – Borenboim öklére támasztotta az állát, behunyta a szemét. – És valami erősebb szívnivalót!

– Vodka? Bor? Sör… is van.

– Whisky? Vagy nincs?

– Megsértesz, főnök – Szavva széles léptekkel kiment. Egy üveg Tullamore Dew-val tért vissza. És egy doboz Bogatiri papírszipkás cigarettával: – Nincs semmi erősebb.

Borenboim gyorsan rágyújtott. Levette a szemüvegét. Ujjai hegyével a szemöldöke fölötti részt dörzsölte.

– Jéggel? – Szavva poharat vett elő. – Straight.

Szavva töltött.

– Mi történt?

Borenboim szó nélkül felhajtotta az italt. – Na-de atyá-ám! – énekelte Szavva templomi énekes módjára. Még töltött.

Borenboim kortyolt az italból. Forgatni kezdte a poharat.:

– Megtámadtak.

– Aha – ült le vele szemben Szavva.

– De nem tudom, hogy kik és mit akarnak.

– Ich bin nye pányemáju. – Szavva saját kövérkés orcáit pofozgatta kétfelől.

– Én sem. Nem értem. Egyelőre.

– És… mikor?

– Tegnap este. Hazaértem. És az ajtó mellett valami fasz nekem szegezte a pukkantóját. Úgy bizony. És aztán…

A konyhába bejött az álomittas Szabina: 38 éves, magas, sportos.

– Zum Gottes Willen! Borja? Már kanmurit tartatok? – mondta enyhe német akcentussal.

– Binosch, Borjának gondja van.

– Történt valami? – Szabina végigsimított borzas haján. Előrehajolt. Megölelte Borenboimot. – Jaj, csupa sár vagy. Mi ez?

– Hát… Férfi dolgok. – Borenboim megcsókolta az arcát.

– Komoly?

– Hát… Nem nagyon.

– Kérsz enni? Maradt saláta.

– Nem, nem. Nem kell semmi.

– Akkor megyek aludni – ásított. – Schlaf Wohl, Schätzchen! - Szavva megölelte.

– Trink Wohl, Schweinchen! – csapott Szabina Szavva fejének kopasz foltjára a tenyerével. Elment.

Borenboim kivett egy cigarettát. A csikkről gyújtott rá. Folytatta: – És aztán beráncigált a lakásba. Megbilincselt. Bejött egy maca. Aztán két olyan falikarfélét ütöttek a falba. Egy-egy kötelet kötöttek rájuk. És megfeszítettek, bazmeg, a falon, mint Krisztust. Igen. És aztán… úgy egyáltalán… nagyon furcsa… kinyitottak egy olyan… fémbőröndöt… abban pedig volt egy furcsa kalapács, valami… valami archaikus formájú… olyan egyszerű botból való nyéllel… olyan göcsörtösből. De maga a kalapács nem acél volt, nem fa, hanem jég. Jég. Nem tudom, mesterséges, vagy természetes, de jég. És, képzeld, a maca elkezdi a mellemet verni ezzel a kalapáccsal. És azt ismételgeti hogy: beszélj nekem a szíveddel, beszélj nekem a szíveddel! De! A legfurcsább! Leragasztották a számat! Olyan ragasztószalaggal. Bőgök, a maca csépel. És, bazmeg, tiszta erővel csépel. Úgy, hogy a jég egyszerűen szétfröcskölt a szobában. Ver és azt a faszságot mondja. Iszonyúan fájt, tisztára átjárt a fájdalom. Soha nem éreztem ilyen fájdalmat. Még akkor sem, amikor a meniszkusz levált a térdemen. Igen. Vertek, vertek. És egyszerűen elájultam.

Kortyolt a pohárból.

Szavva hallgatott.

– Szavva, ez úgy ahogy van, valamilyen lázálomra hasonlít. Vagy álomra. De tessék, nézd meg… – azzal kigombolta az ingét. Megmutatta a terjedelmes kék foltot a mellén: – Ez nem álom.

Fritz Graf könyve az antik mágia kutatásának első olyan öszegzése, mely szakít a hagyományos mágia-vallás szembeállítással: az ókori mágiát a fogalom korabeli használatából kiindulva nem az okkultizmus egy formájának, hanem az isten-ember viszony egyik aspektusának tekinti.

A könyv középpontjában a mágikus rituálékat végző személy, azaz a mágus alakja, valamint az általa gyakorolt varászlási formák és rituálék állnak. A szerző az antik irodalmi források, illetve régészeti anyag (átoktáblák, mágikus papiruszok) segítségével részletesen bemuatatja a mágikus rituálék különböző típusait, külön fejezetben tárgyalva például az antik szerelmi mágiát.

Értelmezése szerint a mágikus rítusok célja ugyanúgy az istenivel való kapcsolatkeresés, mint az egyéb ismert vallási formáké, a különbség csak abban áll, hogy a mágus sajátos utat választ e cél eléréséhez.

Fritz Graf (1944) a latin filológia és a vallástörténet professzora, jelenleg az Ohio State University oktatója.

Cigányokról-másképpen (szerk. Boreczky Ágnes) részlet

Gyereknevelés

Szükségtelen hangsúlyozni, hogy a kutatásban részt vevőket más-más családi viszonyok vették körül (családi rendszer, tekintélyi személyek, családon belüli szereposztás, érzelmi légkör, kommunikáció, büntetés-jutalmazás, ünnepek-hagyományok stb.), miáltal nagyon eltérő módon szocializálódtak. A változatok olyan sokfélék, hogy monografikus feldolgozást igényelnének, e helyt megelégszünk tehát azzal, hogy néhány fontosabb eredményt összegezzünk.

A szakirodalommal ellentétben egyáltalán nem általános, hogy a szülők ne korlátoznák gyerekeiket, vagy hogy tartózkodnának a büntetéstől, a fizikai erőszaktól. Inkább arról van szó, hogy a szülők közt szereposztás van az autoritás gyakorlásában (ahol az apa szigorú, az anya engedékenyebb, és fordítva), vagy ami még fontosabb, a tilalmak a családi értékrend legkritikusabb pontjain lépnek életbe, ott, ahol megszűnik a közvetlen ellenőrzés lehetősége, mert a gyerek kimozog a család-rokonság kötelékéből. Így például még azokban a családokban is, melyekben (a közösségen, rokonságon, családon belül) a gyerekeknek szabad, önálló mozgásterük van, nagyobb lányok esetében erős szülői tilalmak övezik és büntetés követi a fiúkkal való találkozást (nemiség).

Van ugyan példa rá, de a fiúk elsőbbsége sem egyöntetűen jellemző, mint ahogy az sem, hogy a nemi szerepszocializáció a hagyományos módon történne. Nem kérdőjeleződött meg ugyan, hogy a nők elsődleges dolga a családról és a gyerekekről való gondoskodás (így gondolkodik erről a nem cigány népesség döntő többsége is), de a munkamegosztás során a férfiak-fiúk is sokszor bevonódnak a régebben egyértelműen nőinek tartott (...) munkákba (takarítás, főzés stb.).

Az irodalommal és a hiedelmekkel ugyancsak szemben, mintha az iskolához való viszony is másként alakult volna. Azzal együtt, hogy a tanulásnak eltérő a perspektívája még az analfabéta szülők is fontosnak tartották, hogy a gyerekek iskolába járjanak, és tanuljanak, a tanultabbak közül pedig többen rendszeresen ellenőrizték a leckét. Nem tudni, hogy a szülői és gyerekszerep változásának tudható be (modernizáció?), vagy másnak, de nem egy szülő a köteles idősebbeknek kijáró tisztelet elé helyezte a szeretetet, érzékenyen követi gyerekei növekedését, azok életkori problémáit, és az életkorral párhuzamosan differenciáltan alakítja a határokat és az elvárásokat stb.

Ami úgy látszik, mind a zalai, mind a budapesti családok időtálló közös vonása, az a féltés (a családon kívüli világ veszélyeitől, a rossz hatásoktól, a rossz társaságtól), illetve az, hogy a rokon felnőtteknek és/vagy a nagyobb rokongyerekeknek (unokatestvérek) – nagyobb testvéreknek (amint már említettük) fontos szerepük van a kisebbek felügyeletében, segítésében.

A következő hosszabb interjúrészletek, miközben az elmondottakat illusztrálják, bemutatnak három családot. Az elsőben a szerepeket és a korlátokat a hagyomány jelöli ki, a másodikban a határokat a féltés szabályozza, és a szeretet szerez nekik érvényt, a harmadikban pedig a szabályokon túl a belátáson és azonosuláson alapuló interiorizáció is a nevelés fontos része.

Szorokin neve ismerősen csenghet a kortárs orosz irodalom iránt érdeklődő Olvasóink számára. A Gondolat Kiadó jelentette meg a Gondolat Világirodalmi Sorozat részeként, a háromrészes, "Jég-trilógia"-ként is emlegetett Szorokin sorozatot, amelyből már megjelent a Bro útja és az A jég és most novemberben várható a hamadik kötet, a 23 000. 

Az egyetlen számból álló cím sokaságot takar, a Fény Testvériségének teljes létszámát jelöli. Tagjai a Szorokin trilógiájának első részében bemutatott ösvényen, azaz Bro útján haladnak - úgy ahogy a második részben A jég című regényben is tették, hogy megleljék egymást szerte a világon.

Egyben a végkifejlet felé is tartanak. Amely ezúttal egy emberrabló üldözéses rémálmán, döglött szukák barátnőinek kényszermunkáján keresztül közeleg, s két, hozzátartozóikat elveszített fiatal világméretű nyomozása kis híján fényt is derít rá.

Akárcsak a lakott világot benépesítő lények mindegyike, a két fiatal is puszta eszköz a Testvériség átgondolt nagy tervében. A Testvériségben, amely utolsó tagjait gyűjti kitartó szorgalommal, emberi lények átalakításával, a remény köreinek megalkotásával. Majd amikor egybegyűlt a 23 000 kiválasztott, visszavonul mind, hogy kiküszöböljék a teremtés egyetlen, legnagyobb hibáját...

Várható megjelenés: 2009. november

Ár: 3200.-

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Október 13.-án kész lett egy újabb kötet a 2009/II katalógusból: Képes György: Buchinger Manó című könyve. Alcíme: Egy 20. századi politikai életrajz - jogtörténészi szemmel.

Szomorú 20. századi történelmünk egyik sajátossága, hogy olyan személyiségek, akik békésebb környezetben, egy zavartalanul fejlődő polgári demokráciában alighanem komoly politikai, kormányzati karriert futhattak volna be, hazánkban a közélet perifériáján voltak kénytelenek tevékenykedni, s így nevük is gyakran feledésbe merül.

A jelen kötet ettől a méltánytalan elfeledéstől igyekszik megmenteni Buchinger Manót, a magyar szociáldemokrácia e nagyszerű alakját, s egyúttal néhány politika-és jogtörténeti érdekességgel, adalékkal kíván szolgálni életrajzához.

Megjelent: 2009. október

Át: 2380.-

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Tanulmányok az emlékezetről, a családi szocializációról és a gyerekek kognitív fejlődéséről.

A mai napon érkezett meg a Boreczky Ágnes szerkesztette, Cigányokról - másképpen című, rendkívül izgalmas és aktuális témát boncolgató kiadvány. Íme egy kis ízelítő.

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői a cigánysághoz kapcsolódó, eddig kevéssé kutatott kérdéseket vizsgálnak. Így többek között azt, hogy különböznek-e a cigány és a nem cigány családok, milyen változásokon mennek keresztül a helyi és a tágabb környezethez való alkalmazkodás során, milyen hagyományokat-szokásokat örökítenek át, másképpen látják-e a világot a cigány és a nem cigány gyerekek.

Az írások alapját három településen végzett szociológiai-antropológiai és pedagógiai kutatások képezik, melyek legfontosabb témái a kollektív emlékezet, a családi szocializáció és a gyerekek kognitív fejlődése.

A kötet a szerzők szándéka szerint azoknak a könyveknek a sorába illeszkedik, amelyek arra törekszenek, hogy finomítsák a cigányokról szóló diskurzust, élesítsék a róluk alkotott durva és homályos képet, és eloszlassák az újra és újra felbukkanó hiedelmeket.

Megjelent: 2009. október

Ár: 2790.-

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)