.jpg)
De Winter, Leon / Gera Judit (ford.): SuperTex
Max Breslauer textilkereskedő, aki Supertex néven olcsó üzletláncot tart fenn Amszterdamban. Eltekintve az üzletvezetéssel járó kisebb-nagyobb nehézségektől, sikeresnek mondható a vállalkozása, ha a sikert külsőségekkel mérjük. Max Breslauernek Porschéja van, gyönyörű barátnője és kényelmes tetőtéri lakása Amszterdam közepén. A múlt váratlan felbukkanása azonban csődtömeggé változtatja Max életét.
A fordulatokban gazdag, rendkívül olvasmányos, filmszerűen pergő regény azt a pszichológiai folyamatot mutatja be, ahogyan a második generáció az elhallgatások, az elfojtások és a saját identitás elleni lázadás dacára végül elfogadja és feldolgozza a zsidó szellemi örökséget. Az 1945-ben született Leon de Winter ma nemzetközi sztár, az egyik külföldön is legismertebb holland író, akinek több művét, így ezt a regényét is megfilmesítették. Magyarul a Ki látta Eileen W.-t? és Szerenád c. regényei olvashatók.
333 oldal
Ár: 2450.- Ft
RÉSZLET
Első fejezet
Dr. Jansen egy bérház legfelső emeletén rendelt, az Apollolaan és az Olympiaplein sarkán. A szomszédos teret friss gyeppel borított sportpályákra osztották, ahonnan valamivel később a szombati napot sportolással töltők kimerült kiáltásai hallatszanak fel a rendelő széles ablakaihoz. A szoba világos volt, a parketta egy részét kopott perzsaszőnyeg fedte, asztalként egy régi fémvázas íróasztal szolgált, fekete gumilapján egyszerű, fehér, Hemaféle íróasztallámpa állt - egy kaszárnya irodabútorzataára emlékeztetett az egész -, s beléptemkor egy rideg, félig elfordított irodaszéket pillantottam meg az asztal mögött.
A dívány az ablaknál állt. A széles fekhelyet, két személy is kényelmesen elférhetne rajta, vastag gyapjútakaró fedte. Tavaly egyszer visszahajtottam a takarót, és megállapítottam, hogy azon a helyen, ahol a neurózisoktól és traumáktól meggyötört páciensek feneke izgett-mozgott - a pszichiáter következetesen csak ügyfeleknek nevezte őket -, egy lyuk tátongott, melyet száraz szalmával tömtek be. A lyukat a pléden keresztül is érezni lehetett, s az embernek az a benyomása támast, hogy dr. Jansen egyenesen így rendelte meg az asztalostól. A lyuk közvetlen kapcsolatban állt a csatornával, melyen keresztül a mocskot a lélekből a beleken át láthatatlan mélységekbe vezették.
Az amerikaiak, más demokráciák lakóihoz hasonlóan, kezdik elveszíteni hitüket a demokráciában. Mint könyvem elején megjegyeztem, harmincöt évvel ezelőtt az amerikaiak túlnyomó többsége úgy vélte, demokratikus kormányzatunk az egész nép javát szolgálja. Az azóta eltelt évtizedek folyamán azonban ez a közbizalom folyamatosan hanyatlott. A túlnyomó többség ma úgy véli, a kormányt néhány csak magára gondoló nagy érdekcsoport irányítja. Más demokráciákban végzett felmérések hasonló képet mutatnak: csökken a kormányba vetett bizalom és hit.1 Mi történt?
Középiskolás, tehát nagyjából tizennégy éves korom óta olvastam, ismerkedtem Baudelaire-rel, párhuzamosan azokkal a XX. század eleji magyar költőkkel, akiknek többsége fordította is a költeményeit. Tehát Adyval, Babitscsal, Tóth Árpáddal, Juhász Gyulával, Szabó Lőrinccel, József Attilával. Az utóbbi egyáltalán nem magyarította, Juhász és Ady is csupán egy-egy darabját, de a hármas: Babits, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc a magyar líra szerves részévé avatta A Rossz virágainak a teljes kötetét.
Prózai jegyzeteivel is megismerkedve (Meztelen szívem, Röppentyűk), még inkább jelentős gondolkodónak ítéltem Baudeleire-t, s lassanként, szinte meg se gondolva, mire vállalkozom, nekifogtam az egész Le Fleurs du malnak. Azt hamarosan eldöntöttem, a helyes cím, A Rossz virágai mellett maradok. A romlás szó nekem egyáltalán nem felelt meg a majdnem minden versben előforduló mal fogalmának, s főleg nem volt metafizikai ellenpárja a bonnak. Márpedig Baudelaire költészete és moralitása, mondhatnám furcsa vallásossága erre az ősi kettősségre épül. A rossz és jó föloldhatatlan harcára, mintha csak manicheista volna. A romlás különben is dépérissementot, corruptiont vagy az ismert francia nyelvészprofesszor, Sauvageot szerint décompositiont, esetleg pourriture-t jelentene, ha visszafordítanánk franciára.
Mindannyiunk fülében ott cseng az a dal, amit egy kislány énekel a farmon és egy valahol messze, túl a szivárványon levő csodás helyről álmodik. Oz, a nagy varázsló meséje belopta magát a szívünkbe gyermeki egyszerűségével, ahol a jót és a gonoszt könnyű elválasztani egymástól. De mi van akkor, ha a gonosz nem is az, aminek hittük? Ha megtévesztettek bennünket, és valójában a Hatalmas, az Igazságos valójában pont az ellenkezője annak, amit L. Frank Baum lefestett nekünk?
Kína városai ma az ország gazdasági dinamizmusának motorjai. A nagyvárosok mindenütt a világon versengenek egymással a presztízsért, a munkahelyekért és a politikai nyomásgyakorlás lehetőségéért, Kínában azonban ez a városok közti verseny vérre megy. Sok százmillió állampolgár sorsa forog kockán, akik követelik, hogy amilyen hamar csak lehet, kormányuk rájuk is terjessze ki Kína új aranykorának jótéteményeit. Általános optimizmusuktól függetlenül a kínaiak tudják, hogy az ország erein átrobogó pénzt egy szemvillanás alatt elnyelhetik a hátsó kertek, a matracok vagy a külföldi bankszámlák. A gazdasági bizonytalanság vagy a politikai válság bármely előérzete mindenki számára hamar véget vethet a jelenlegi jólétnek. A kínaiak gyakran mondják, hogy náluk a takarékosságra való hajlam kulturális adottság, mint ahogyan az is, hogy mindig van vészforgatókönyvük, mert csak egy dolog biztos: a bizonytalanság, amely előbb-utóbb bekövetkezik valahol – így azután Kína állampolgárainak megtakarítási rátája a legmagasabb a világon.
A magyar perjogi irodalom és szakmai közvélemény a XX. század elejétől fogva keresi az alternatív, a polgári pereskedést elkerülő intézményrendszer kiépítésének lehetőségét. Sárffy Andor 1930-ban megjelent munkájának címe például „A peráradat csökkentése a peren-kívüli eljárás fejlesztése útján”.2 A cím világossá teszi Sárffy törekvését: a perek számát a (mai szóval) nem peres eljárások kiépítésével csökkenteni, ezzel megőrizni a társadalom és az alattvalók békéjét.3
Amikor a vegyészek munkálkodása és tapasztalatai nyomán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a gázok részecskékből – atomokból vagy molekulákból – állnak, magától értetődő törekvés volt, hogy tulajdonságaikat (egyebek közt nyomásukat vagy hőmérsékletüket) vissza kellene vezetni alkotórészeik mozgására. Kézenfekvőnek tűnt, hogy falnak ütközéseik eredményezik a gáz mérhető nyomását, sebességük növekedése pedig a hőmérséklet emelkedésével jár. A kinetikus gázelmélet alapgondolata az volt, hogy a termodinamikai jellemzők és folyamatok teljes pontossággal leírhatók lennének, ha minden egyes részecskére és azok minden egyes ütközésére megoldanánk a klasszikus mechanika egyenleteit. Csakhogy néhány grammnyi gázban is olyan sok atom van, hogy darabszámukban egy számjegyet 23 nulla követ!
A tanulmánykötet egy kutatószeminárium ötletéből született, melynek célja az volt, hogy olyan Pécs városával kapcsolatba hozható – a szó konkrét és absztrakt értelmében vett – „helyeket” próbáljunk meg felkutatni, melyek meghatározzák, kifejezik a pécsieknek a városhoz való viszonyát. Ilyenek például a város jól ismert, jelképesnek tekinthető, egyes történeti, művészet- és építészettörténeti korszakait leképező épületek, műemlékek. De ilyenek az olyan kevésbé látható, vagy egyenesen láthatatlan, absztrakt helyek is, melyek látens módon mégis döntőek lehetnek a Pécsről alkotott kép létrehozásában. A célkitűzés megfogalmazásában szerepet játszottak a kortárs francia és német történelem- és irodalomtudomány, városantropológia és kultúrakutatás metszéspontjában elhelyezkedő irányzatok és teljesítmények is, melyek a tárgyiasult forma és a láthatatlan jelentés összekapcsolásával igyekeznek rámutatni egy adott vizsgálati lépték sajátosságaira..jpg)
Mûvészetszociológiai szempontból megállapítható, hogy ha – Bródy János szavaival – a hatvanas évek második felét tekintjük az „eredeti sztárfelhalmozódás” korszakának a magyar popzene történetében, a nyolcvanas évek elsô fele ennek a folyamatnak a második hulláma volt, amely – noha még mindig a pártállami represszió légkörében – már karakteresen más helyzetben és más következményekkel bontakozott ki. Az avantgárd tradíciót az URH zenekarban elsôsorban Müller Péter Iván képviselte, akinek késôbbi játékfilmje, az Ex Kódex nagyon sokoldalúan – és sokak által vitatott módon – építette magába a kísérleti filmezés, az avantgárd színház és az akciómûvészet hagyományait (lásd Báron 1985; Tábor 1985). Ugyancsak az avantgárd hagyományhoz kapcsolódik az URH szövegvilága, amely sok tekintetben a Molnár Gergely által megteremtett „Spions-líra” folytatásaként értelmezhetô. Molnár Gergely egy egész szövegíró-generációnak mintegy „megoldotta a nyelvét”, szabályos beszédmódot alapított egyéni képeivel, paradox gondolatfûzésével, amelynek kezdetben Müller Péter Iván, Menyhárt Jenô, Víg Mihály is követôje volt.
Maeterlinck termeszkönyve ugyanazzal az optimizmussal kezdődött, mint a méhkönyv. Mivel a termeszek jóval idősebbek, mint a többi szociális állat, Maeterlinck logikája szerint sokkal tökéletesebbek is. Ő a méheknél, a hangyáknál, sőt még az embereknél is magasabb rendűnek tartotta őket. Igen, ők voltak saját sorsunk „előfutárai”.
A hetvenes évek elején egy különös beteg jelentkezett Antonio Damasio neurológusnál.1 A férfi – Damasio „Elliot”-nak nevezte el – harmincas éveinek elején járt, és az agyhártyáján, közvetlen az orrlyuk felett gyorsan növekvő daganat keletkezett. A tumor alulról nyomta mindkét homloklebenyét, és el kellett távolítani. Kiderült, hogy jóindulatú, és orvosi szempontból Elliot kilátásai biztatók. De az operációt követően személyes életében egyik csapás a másik után érte. Elliot egy kereskedelmi cégnél dolgozott. Amikor visszatért régi munkakörébe, kiderült, hogy feladatait nehezen tudja koordinálni. A fontossági sorrend iránt elveszítette minden érzékét. Semmibe vette kollégái ismételt tanácsait és figyelmeztetéseit, és végül elbocsátották. Ezután üzleti kalandokba bonyolódott. Egy meggondolatlan befektetés következményeként csődbe ment. Házassága válással végződött, mint ahogy nem sokkal utána kötött második házassága is zátonyra futott. Néhány év alatt mind az üzleti, mind a magánéletben padlóra került.
Manapság mind többet beszélünk az instabilitásról és mind kevesebbet a közösségről. A társadalom megannyi területén újabban sokféle bizonytalanságra utaló jelenség születik, a közösséget pedig sokan már temetni akarják. A kötet a magyar Alkalmazott Filozófiai Társaság fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza, amelyen a filozófia, az etika, a szociológia, a pszichológia, a politológia, a pedagógia, az esztétika és a teológia jeles képviselői fejtették ki véleményüket az instabilitás és a közösség problémájáról, illetőleg a kettő közötti viszonyról. A tanácskozás eredménye e kötet, amelyet nemcsak szakembereknek, hanem gyakorló közösségfejlesztőknek is jó szívvel ajánlunk.
A tanulmánykötet a tudományos ismeretterjesztés legjobb hagyományait követve arra törekszik, hogy az emberi gondolkodás és viselkedés mai tudományos elméleteit és eredményeit összekapcsolja a hétköznapi életből is ismert gondolkodási problémákkal és viselkedési helyzetekkel. A kötetben szereplő írások négy csoportba sorolhatók. Egy részük a modern természettudományos pszichológia azon sajátosságára fókuszál, hogy egyszerre támaszkodik a neurobiológiára és az evolúciós gondolkodásra. Más írások a fogyatékosság kérdéskörét elemzik a kognitív tudomány fogalmi eszköztárának segítségével. A kötet harmadik alaptémája a modern információs technológiák és az emberi gondolkodás kapcsolatának vizsgálata. Végül a kötetet záró, a szerzővel készült interjúk azt mutatják be, hogy az említett fő témák hogyan bontakoznak ki egy kutató életútja során.
Mint eszmény, az értelem (raison) olyan egyensúlyi forma, amely felé törekednek az összes kognitív rendszerek, bármi kevéssé kiegyensúlyozottak legyenek is, de amit teljesen sohasem valósítanak meg. (Piaget, 1975: 98) Ha a mai irodalomkeresõ rendszerekkel Piaget-hivatkozásokat keresünk, legelõször a gondolkodás fejlõdésével és annak feltételezett biológiai mechanizmusaival foglalkozó Piaget-mûvek kerülnek elõ. 2005 telén legelöl azok a munkák álltak – köztük magyarok is –, amelyek kutyáknál vizsgálják a tárgyképzetek alakulását. A legismertebb azonban a gyermekek fejlõdésével foglalkozó Piaget, ahogy az amerikaiak nevezték a ’60-as években, az „óvoda óriása”.1.jpg)
Az is jól ismert, hogy a késõi Piaget a gyermek megfigyelésébõl származó elméletét visszafordítja egy általános mûveleti alapú ismeretelméleti világképpé. Visszatérés ez a fiatal Piaget filozófiai kérdéseihez. Ezt mutatja az életrajz, hiszen Piaget genetikus episztemológiája válasz akar lenni a serdülõt izgató kérdésekre (megismerhetõ-e a világ, honnan származik az igazság). Ez a rendszer párhuzamokat keres a biológiai evolúció, a gyermeki fejlõdés és a tudományok történeti fejlõdése között.
1932. február 25-én a „Tribune des Idées Francaises” szervezésében vita zajlott le Párizsban a Habsburgok restaurációjáról. Két zsurnaliszta sorakoztatta fel a mellette és ellene szóló érveket. A tulajdonképpen prolegitimista, a „gazdasági dunai antantot” támogató álláspont szerint a Duna-medencéből a békeszerződések kiűzték az egészséges egyensúly, a közép-európai békét megszilárdító gyakorlati megoldás lehetőségét. A gazdasági helyzet katasztrofális volta és a hágai ítélet ellenére továbbra is fennálló anschluss-veszély miatt is meg kellene fontolni az európai béke szempontjából is legjobb megoldást jelentő restaurációt, amelyet Ausztriának semmi sem tilt, a Nagykövetek Tanácsának Magyarországgal kapcsolatos határozatai már rég érvényüket vesztették és feledésbe merültek. A legitimista mozgalom esélyeiről szólva úgy vélekedett az előadó, hogy az a háború után alig létezett, de a vámuniós terv kinyitotta az osztrákok szemét. A propaganda erősödésével párhuzamosan pedig a magyarokkal való összefogás és a két komplementer gazdaság együttműködésének igénye is egyre inkább teret nyer, hiszen a magyarok többsége „lovagiasságból és lojalitásból” hű maradt az uralkodóházhoz.
Mindeddig a párizsi varázskönyv szövegeit mindenekelőtt a bennük leírt rítusok szerint elemeztük. Most eljött az ideje a beszédben elhangzó részek, a „megkötés”-t (katadeszmosz) és a hexameteres „kívánság”-ot (exaitészisz) tartalmazó logoszok részletes vizsgálatának. A logosz egy egész sor alvilági hatalmat szólít meg:96 „Lehelyezem ezt a kötést hozzátok, alvilági istenek, Üeszemigadón és Kuré Perszephoné Ereszkhigal és Adónisz Barbaritha, alvilági Hermész, Thóuth [varázsigék97] és erős Anubisz Pszirinth, akié a Hadészban lévők kulcsa, alvilági istenek és démonok, idő előtt meghalt férfiak és nők, nőtlenek és szüzek, évek évei, hónapok hónapjai, napok napjai, órák órái.” Ez a megszólítás az ima szokásos stílusának egy változata. Az antik imák minden lényt megszólítanak, akit érinthetnek, akár saját nevüket, akár csak csoportjuk nevét ismeri az imádkozó. Egy istenség kifelejtése komoly következményekkel járhat: esetleg megsértődik, és a kívánság teljesülése ellen dolgozik.
Volt időszak Magyarországon, amikor még a parlagi (néhol homokinak nevezett) viperáknak is „magyarosítaniuk” kellett, hiszen eredetileg rákosinak hívták ugyan őket, ám volt egy bölcs vezérünk, akit pont ugyanígy hívtak. Mielőtt a számtalan viperaféle és Rákosi elvtárs között eltévednénk, megkérdeztük Kozma István történészt és Farkas Tamás nyelvészt (akik egyébként a viperák névváltoztatására is felhívták a figyelmünket), hogy mennyire volt jellemző a névmagyarosítás Magyarországon.
Ha a nemzeti-nemzetiségi kérdéssel, a magyarság, s nyugodtan mondhatjuk, az egész emberiség e sokszor keserves, mégis létfontosságú problémájával foglalkozni akarunk, először tisztáznunk kell néhány fogalmat, melyeket hétköznapjainkban gyakorta használunk. Az erről szóló fejezet jórészt elméleti kérdésekről szól, s azt is hozzá kell tennem, hogy jórészt egyéni meglátásom szerint fogalmazva. Aki az efféle gondolatfűzésektől idegenkedik, a jelen fejezetet akár ki is hagyhatja. Mégis, arra kérem tisztelt Olvasóimat, szánják rá azt a kis időt, amíg ezen végigküzdik magukat, mert a további okfejtések így válnak igazán érthetővé. Ha nekiindulunk, azonnal szembe találjuk magunkat azzal a kedvezőtlen jelenséggel, amit a téma elemzői régen megtapasztaltak, és amit sokan le is írtak. Azzal ugyanis, hogy döbbenetes az a sokszínűség, ami a címben szereplő fogalom meghatározása és értelmezése körül kavarog. Hogy szinte alig lehet eligazodni abban a nagy tarkaságban, amit e téren tapasztalhatunk.