Share |

Címkék

Címkefelhő

Gondolatblog

2009.12.04. 15:19 gondolatkiado

Új borító - Tornai Szabolcs: A világ mint téveszme

Címkék: ajánló könyv karácsony filozófia gondolat kiadó

A szellemi elsötétülés ellenére az ókori görögök és indiaiak szemlélete töretlenül érvényes. Voltaképpen három fő filozófiai kérdés létezik:

1. Ki vagyok én?

2. Mi az életem értelme?

3. Mi lesz, ha meghalok?

Ezek elől kitérni nem lehet. Mert még egy hanyag vállrándítás is válasz. S persze az is, ha valaki azt mondja: „Mit kell ezen annyit filózni?” Sőt, a bamba semmibe meredés is válasz. A kezdetlegestől a legbonyolultabbig minden embernek volt, van és lesz valamilyen válasza e három kérdésre.

S ez azt jelenti: bizonyos fokon minden ember filozófus. De azért igazi filozófusnak születni kell. Ám a különféle mesterségekkel ellentétben a filozófiának van egy különös sajátossága. Ezen a pályán mindenki csak kezdő lehet. Vannak abszolút kezdők, vannak, akik még a kezdőségig sem jutnak el, ők a vállvonogatók és a semmibe meredők, vannak ígéretes kezdők és kevésbé kezdők, végül vannak a filozófiatörténet nagy alakjai, ők a legkevésbé kezdők.

Volt egy filozófus barátom, sokat tanultam tőle a buddhizmusról. Sajnos negyvenhét évesen meghalt. Egyszer azt mondta nekem: ha tudni akarod miben tévedsz, nézz körül. Sok időbe telt, mire megértettem, mit jelenthet ez a mondat. Aztán körülnéztem. Így született meg ez a könyv.

Cover design by Szabolcs Kelemen and Creative Partners

Szólj hozzá!

2009.12.04. 14:11 gondolatkiado

Fejezetek - A tetthely beszél

Címkék: könyv regény karácsony gondolat kiadó szépirodalom fejezetek katalógus 2009 2

Juhász Júlia: A tetthely beszél (részlet)

"Esetem a klottgatyával és a százkilós rendőrrel

Nyáron az volt a legjobb mulatságom, hogy – hacsak nem volt zivatar vagy szélvihar – a többi kissráccal meg egy-két pisis kislánnyal együtt elgyalogoltam a Duna-partra. Nem volt közel – jó félórát tartott, mire odaértünk. A mostani Dagály fürdő helyén talajvízből kis tavacska képződött ott, teli volt fürge ebihallal, békák is ugrándoztak benne. Vettünk egy jó kis fürdőt az iszapos vízben – aztán lemostuk az iszapot a Dunában. Ki úszott, ki kapálózott, amíg a gyomrunk nem harangozta el az ebédidőt.

Magunktól tanultunk meg úszni. Én is prüszköltem, kapálóztam, mint a kutyák, de idővel el tudtam jutni a Margit-szigetig. Már hogyha leapadt a folyó, mert ha hömpölygött, hát akkor nem mertem volna. Ezzel szemben az ikertestvéremet, a Mikit úszásban meg se közelítette senki a brancsból. Másban – hát másban! hajaj! – de ebben nem. A Miki teste valahogy úgy emelkedett ki a vízből, mint egy csónaké, vagy mint egy kacsáé, hogy is mondjam, mintha nem is vízszintesen úszna, hanem függőlegesen.

Majdnem derékig kint volt a vízből. És ő már a túlsó partról integetett, amikor a bátyám meg én még az út közepén csapkodtuk a vizet. Na és hát a sóder! Az milyen finom volt! Hogyha nagyon fáztunk, belehemperegtünk. Nem cseréltük volna fel ezt az élvezetet semmi mással. Talán ezért nem kaptam meg semmilyen gyerekbetegséget. Mert nem kaptam meg soha semmilyent. De semmilyent. Csak verést. Azt azért kaptam hébe-hóba. Egyszer éppen a Margit-sziget miatt. Pedig az volt a legjobb mulatság. Átkalimpálni a rózsakerthez. Milyen szép, ápolt volt akkor még az a rózsakert! De bevallom, nem a csodás tájért vágyódtam oda, hanem mert a legklasszabb dolog a tilos dolog.

A szigetre ugyan nem volt tilos kimenni – ha az ember leperkált harminc fillért – tessék parancsolni hölgyem – vagy uram! De harminc fillért, ilyesmire! Kidobott pénz – megjegyzem, nem is volt, de ha lett volna, akkor is – minek? Hisz éppen a „nem szabad” volt benne az igazi mulatság. Ha ingyen mehettünk volna be a szigetre, és a rózsát is ingyen kínálnák, kit érdekelne!? De aztán jól megjártam a Margit-szigettel, no meg egy klottgatyával, amit egy százkilós rendőr lobogtatott fennen. Egyedül indultam el aznap hazulról, és nem volt rajtam semmi más, csak az az egy fekete gatya. Derékon felül nyáron sose hordtam semmilyen ruhafélét, abban a melegben minek? Cipőt pedig – nyáron? Még télen is szívta a fogát a mama, hogy jaj, most már muszáj… de nyáron sohasem.

Persze, a testvéreim se hordtak nyáron cipőt – a nővéremmel a mama kivételt tett ebben is. De sose irigykedtünk, sose tettünk szemrehányást emiatt a mamának. Hiszen Bözsike volt a nagyon jó, gondoskodó, egyetlenegy nővérünk. A parton még azt a gatyát is levetettem, és elrejtettem egy kőrakásba – ne vizesedjen át, mert vizes nadrágban mégsem mehetek haza. Hogy ellopja valaki? Egy agyonmosott gatyát? Különben, egy lélek se járt arra, nem leshették meg, hogy hova tettem. Mellettem a Duna – örömömre – alacsony volt, nem kellett attól félnem, hogy belefulladok.

Körülnéztem azért, nincs-e a közelben egy ismerős, de senki se volt ott. Se ismerős, se idegen. Nem baj. Egyedül is elindulhatok a szigetre. El is indulok. Hozok egy szál piros rózsát – csak azért, hogy megmutassam Mikinek. Nem nevetne ki többé, hogy nem merek egyedül átúszni a Margit-szigetre. Átmegyek! A fejemet lekötöttem spárgával – az alá fűzöm majd a rózsát – aztán belevetettem magam a Dunába. A parton mindig őrködött egy csősz bácsi, most is ott állt, és fenyegetően rázta görbe botját.

– Mész vissza, te csibész!?

De ki bánta? Éppen az volt a jó, hogy ő csak kiabál, csak kiabál, én meg fittyet hányok rá, fittyet hányok rá. A töltés tetején volt a rózsakert, kicsit arrébb, mint ahol az a feldühödött öreg bácsi várta, hogy lecsapjon rám a botjával, de én kibántam vele, mert még ki se értem a partra, gyorsan a rózsákhoz! Letéptem egy gyönyörű pirosat, belefűztem a fejemen a spárgába, és Julius Caesar nem érezhetett olyan mámort a győzelmeinél, mint mikor én azt a szál rózsát baj nélkül elcsakliztam.

És akkor jött a vész, amikor nem is vártam. Már bent a vízben. Közel a pesti parthoz. Ott láttam meg, elszörnyedve, hogy egy százkilós rendőr az én klottgatyámat tartja a kezében, és rázza, csak rázza, mintha megbolondult volna. Engem meg a hideg rázott a gondolatra, hogy kilépjek a vízből, és már azon voltam, hogy visszafordulok – de ott meg a csősz bácsi várt volna a botjával… lehet, hogy ő is rendőrt küldene rám. Mit volt mit tenni, kiúsztam a partra.

A százkilós rendőr, alighogy kiértem, már nyúlt is utánam, én meg a gatyámért nyúltam volna, de a zsernyák megragadott, és úgy szorította a derekamat, hogy nem tudtam kiszabadulni. Anyaszült meztelenül álltam a karjai között, így terelt a közeli rendőrőrsre, időnként súlyos ütésekkel tisztelve meg a hátsómat. A rendőrőrsön összevissza pofoztak, aztán a földre löktek, és ott ütöttek, rúgtak, ahol értek. Végül a százkilós kihajított az őrsről, utánam dobta a klottgatyámat, alig tudtam felvenni, és úgy vánszorogtam hazafelé, mint akit jól összetapostak a lovak. De a tragikus végkifejlet még csak most következik. Mert pechemre, otthon volt a papa.

– Hát mi ez, hogy nézel ki? Mit csináltál megint, te tűzre való? – ezzel fogadott, és már láttam, hogy most mire készül, és meg is teszi, ha nem találok ki valamit. Mert az, hogy a papa a lábai közé kap, és a nadrágszíjjal elfenekel, még csak hagyján – volt már nemegyszer ilyen, de ha most egyet is ráver a fájós… na, mimre?… Szóval… muszáj. De ódzkodtam tőle. Mármint, hogy hazudjak a papának. A papának hazudni életveszélyes. Mert rájön. Nemigen fordult elő, hogy rá ne jött volna. Most mégse tehetek mást, mert hogyha a fájós…

– Papa, az az igazság, hogy verekedtem.

– Kivel? Miért? Te csibész! Nesze! És már emelte is a kezét, én meg, hú… ha most a fájós… szóval, ha ráver…

– Azért, papa, mert szidták az anyámat – találtam ki ijedtemben.

Ezt hallva, apám leengedte ütésre emelt jobb kezét.

– Hányan voltak? – kérdezte megenyhülve.

– Hárman. – Ez a szám jutott eszembe hamarjában.

– Jól tetted, fiam, hogy nekimentél a szarháziaknak – mondta a papa, végképp megenyhülve –, de azért… egyedül három ellen… ej, ej, fiam!

Így végződött az esetem a klottgatyával és a százkilós rendőrrel."

Szólj hozzá!

2009.12.04. 10:42 gondolatkiado

Fejezetek - A posztamerikai világ

Címkék: könyv gondolat kiadó fejezetek

Fareed Zakaria - A posztamerikai világ (részlet)

Nem csak üzletről van szó. India városai lelkesedéstől fűtöttek. Divattervezők, írók és művészek arról beszélnek, hogyan fogják kiterjeszteni befolyásukat az egész világra. A bollywoodi filmsztárok már nemcsak a félmilliós hazai közönség körében népszerűek, hanem egyre több új rajongót szereznek külföldön is. A krikettjátékosok igyekeznek kikupálódni, hogy külföldön is tömegeket vonzzanak. Az egész olyan, mintha több száz millió ember egyszeriben rájött volna, hogyan használja ki lehetőségeit.

Ahogy egy híres indiai mondta egyszer: „Eljön egy pillanat, ami csak ritkán szokott a történelemben, amikor a régiből az újba lépünk át, egy korszak véget ér, és egy nemzet lelke hosszú elnyomás után hallatja a hangját.” Ezeket a szavakat, melyeket az indiaiak egy bizonyos generációja fejből ismer, India első miniszterelnöke, Dzsavaharlal Nehru mondta 1947. augusztus 15-én, amikor Nagy-Britannia átadta a hatalmat az indiai Alkotmányozó Gyűlésnek. Nehru India mint független állam megszületésére utalt. Ma pedig az indiai független társadalom megszületését figyelhetjük meg, mely heves, színes, nyitott, élettel teli és mindenekelőtt változásra kész.

India nemcsak saját múltját hagyja maga mögött, de más ázsiai országok útjáról is letér. Nem egy csendes, irányított, kvázi-tekintélyelvű ország, mely egy tervet követve lassan válik nyitottá. Egy hangos demokráciáról van szó, mely végre gazdasági erőt adott az embereknek. Az indiai újságok jól tükrözik ezt a váltást. Címlapjaikon évtizedeken át nagyrészt állami ügyek szerepeltek. Általában titokzatos, bennfentes zsargonban (A MINiSZTERELNÖK A CWC TERJESZKEDÉSÉT JAVASOLJA AZ AICC TALÁLKOZÓN) számoltak be a kormány tevékenységéről, a fő politikai pártokról és bürokratikus testületekről.

Mindezt egy szűk elit értette csak meg, a többiek pedig úgy tettek, mintha értenék. Ma az indiai újságok virágkorukat élik – ritka oázis, ahol az írott sajtó fejlődik –, és telis-tele vannak üzletemberekről, technológiai fejlesztésekről, divattervezőkről, bevásárlóközpontokról és persze Bollywoodról (mely évente több filmet készít, mint Hollywood) szóló hírekkel.

Az indiai televízió szintén robbanásszerűen fejlődik, és szinte havonta jelennek meg újabb csatornák. Még a hírszolgáltatás terén is megdöbbentően bő és sokszínű a kínálat. 2006-ban Indiának közel két tucat hírcsatornája volt. Többről van itt szó, mint pusztán bűbájról és csillogásról. Vizsgáljuk meg, mi történt a 2005-ös cunami idején. Régen egy ilyen esetben az egyetlen említésre méltó válasz az indiai kormánytól érkezett volna, mely ugyanakkor nem jelentett volna sokkal többet a külföldi segélyek koordinálásánál. 2005-ben Újdelhi visszautasította a külföldi segítséget (egy újabb mutatója a nemzeti büszkeség erősödésének). Ám az igazán megdöbbentő változás máshol következett be. A szökőár utáni két hétben indiai egyéni adományokból 80 millió dollár gyűlt össze a segélyakciókra.

Négy évvel ezt megelőzően, 2001-ben egy évbe telt ugyanennyit összegyűjteni egy gujarati földrengést (a Richterskála szerinti 7–9-es erősségű) követően. Ázsiában az egyéni filantropizmus tipikusan gyenge lábakon áll. A gazdagok többnyire csak templomoknak és szent embereknek adakoznak. Ám úgy tűnik, ez is változik. Azim Premji, India leggazdagabb embereinek egyike, technológiai multimilliárdos azt nyilatkozta, hogy terjedelmes vagyonát alapítványba teszi, valahogy úgy, ahogy Bill Gates is tette. Anil Aggarwal, egy másik önerőből meggazdagodott milliárdos bejelentette, hogy 1 milliárd dollárt adományoz egy új magánegyetem létrehozására Orissában, India egyik legszegényebb régiójában. Magán és nonprofit csoportok kezdenek bekapcsolódni az egészségügybe és oktatásba, és olyan funkciókat vállalnak át, melyek az állam feladatai volnának.

Bizonyos számítások szerint jelenleg az iskolák több mint 25 százaléka és az egészségügyi rendszer 80 százaléka nem tartozik az állami szektorhoz.6 Az Infosys Technologies szoftvercég létrehozta saját vállalati alapítványát, mely kórházakkal, árvaházakkal, osztálytermekkel és iskolakönyvekkel látja el a vidéki térségeket. Mindez ismerősen hangzik. Egy fontos szempontból India – a világ egyik legszegényebb országa – megdöbbentően hasonlít a leggazdagabb országhoz, az Egyesült Államokhoz. Mindkettőre jellemző, hogy a társadalom kivívta az állammal szembeni dominanciáját. Vajon ez a minta ugyanolyan sikeres lesz Indiában, mint Amerikában? Vajon a társadalom helyettesítheti-e az államot?

Szólj hozzá!

2009.12.03. 12:40 gondolatkiado

Fejezetek - Jó itt nekem?!

Címkék: könyv regény gondolat kiadó fejezetek

Jaap Scholten: Jó itt nekem?! (részlet)

Még egy hete sem volt, hogy berendezkedtünk Budapesten, amikor egy parkolóban összefutottam Esterházy Péter íróval. Mondtam neki, hogy Hollandiából jöttem, és szívesen beszélgetnék vele.

„Meddig marad még?” – kérdezte. A hangnem elárulta, arra kíváncsi, vajon ma este vagy holnap délelőtt indul-e a gépem.

„Tíz évig” − feleltem.

Esterházy csodálkozva rám nézett, majd elnevette magát.

„Hát akkor ez biztos összejön.”

Nagyon jellemző ez a találkozás. Nemcsak azt mutatja meg, hogy életem véletlenekből áll, hanem azt is, hogyan reagál a legtöbb magyar, ha elmesélem, hogy tíz évig akarok maradni – vagy még tovább. Vagy nem mondanak semmit, és tekintetükkel mintegy végigmérnek, hogy az őrültség milyen egyéb jelei fedezhetők még fel rajtam. Nem, a bal cipőjét a bal lábán, a jobbot meg a jobbon hordja, a cipőfűzőjét is meg tudta kötni, az alsónadrágját se húzta az ingére fel, egész a hónaljáig, és a külföldi motorikus mozgásával sincs semmi baj, szükség esetén le és fel tudja húzni a cippzárat. Na jó, lehet, hogy valahol másutt hibádzik valami.

Ezután ismét felemelik a tekintetüket: „De… miért?”

Ezt a kérdést mindig akkora nyomatékkal és olyan hitetlenkedve teszik fel, hogy előre tudom, bármit válaszolok rá, az úgyis zavarosnak, frivolnak, hadd ne mondjam, dekadensnek hangzik.

„Mert nekem itt nagyon tetszik” − vagy valami hasonló ostobaságot szoktam válaszolni és esetleg még összezagyválok valamit a természetről meg a nagy szabad térről, de mondhatok én, amit akarok, úgysem sikerül megnyugtató választ adni.

És igazából saját magam sem tudom pontosan, hisz’ a válasz ezer dolog vegyülékéből áll össze: a szemkápráztató természetből, a házak lenyűgöző méreteiből, a más ritmusból, a magyarok régimódi illemtudásából, a pirulás és nevetés nélkül adott kézcsókokból, a kanyargó utakból, az üres térből, a kristálykék égből, a vidéki élet érdességéből, a varázsláshoz hasonlatos nyelvből, az Európa ezen sarkában tapasztalható mágiából, a most zajló átalakulási korszakból, a szabályozatlanságából (hogy az erdélyi erdők szélén nincs ott a tábla, hogy kutyát csak pórázon szabad sétáltatni, viszont az ott van, hogy a patakban tilos autót mosni és a fákat sem szabad kivágni), a váratlanból, az érthetetlenből, a szecessziós kerítésekből, a Lechner épületeken lévő mázas cserepekből, a vakolaton lévő golyónyomokból, a Duna széles sodrásából, a Lánchídból, abból, ahogy a város, mint Los Angeles John Fante lábainál, ezernyi fénnyel ragyog a lábam alatt , Trianon szomorúságából, a fürdőszobák megkopott márványburkolatából, Nádas, Márai, Krúdy és Kosztolányi írásaiból, a közép-európai mélabúból, abból, ahogy itt az emberek nem zavartatják magukat és szinte vedelik az alkoholt, a lovaskocsikból, a kacsázva járó kövér cigányasszonyokból, a tűzifa és a barnaszén szagából, a három fogú falusiakból, az utak szélén kószáló kutyákból, a medvék és farkasok keleti közelségéből, a saját kertben termett paradicsom ízéből, a kívülállóság adta szabadságból, Márta főztjéből, abból, hogy innen hiányzik a Hollandiát uraló merevség, kisszerűség és egyenlősdi.

De ha én ezeket az érveket mind elsorolnám egy magyarnak, csak nézne rám zavarodottan, barátságosan bólogatna, magában pedig azt gondolná, hogy kiegyensúlyozott magatartásom ellenére biztos, hogy megszállott vagy szökésben lévő bűnöző vagyok. Hisz’ hogy hagyhatja el valaki önszántából a paradicsomot?

Amikor 1990-ben először jártam Magyarországon, rájöttem, hogy annak idején a kiváltságosak nyáron vidéken, télen pedig a városban éltek. Kinn, amikor kinn kellemes az idő, amikor pedig hideg és sötét van, a meseszerűen kivilágított városban az Operába hajtattak. Én is így akarok élni, fogalmazódott meg bennem. És most ezt is fogjuk tenni. Ez a különbség köztem és a magyarok között. Van egy házunk a városban, és van egy vidéken. A szárazság és a vaddisznók végzetesen elbántak a kukoricával − pedig felbéreltünk két falubelit, hogy éjjelente biciklizzenek a földek körül és kergessék el a vaddisznókat, de mivel vetés idején még Hollandiában voltunk, nehezen tudtuk ellenőrizni, nem az árokparton fekszenek-e hullarészegen. Ami munkájuk hatékonyságát látva joggal feltételezhető. Mindezt azonban kiegyenlíti, hogy azt sem tudjuk, mit csináljunk a rengeteg szőlővel.

Szólj hozzá!

2009.12.03. 10:47 gondolatkiado

Ajánló - Jó itt nekem?!

Címkék: ajánló könyv gondolat kiadó

Jaap Scholten: Jó itt nekem?!

Jaap Scholten, közismert és népszerű holland író, évek óta Magyarországon él. A kötetben közölt rövid − eredetileg az NRC Handelsblad című holland napilapban publikált − írásokban itteni – és részben erdélyi és szlovákiai − élményeit és tapasztalatait írja le, azaz az egy-kori Monarchia területét járta be. A kilencvenes évek végén azért választotta Magyarországot − talán örökre − lakóhelyéül, mert úgy érez-te, itt még rekonstruálható és megélhető az a számára vonzó életforma és életszemlélet, melyet egykor a monarchiabeli arisztokrácia és nagypolgárság képviselt.

Mivel ehhez előbb helyre kellett állítatnia egy régi budapesti villát és egy falusi kúriát, első kézből szerezhetett információkat az itteni reálisan létező kapitalizmusról. Ez kicsit módosított a benne élő romantikus Magyarország-képen. A vonzalom megmaradt, de a vonzalom tárgyát − és benne önmagát − egyre több iróniával látja és láttatja. Az az arisztokrata, akit Jaap Scholten a könyvben és a valóságban alakít, részben kényszerből − mert más kultúrából jött −, részben önként − mert a maga választotta szerep ezt követeli meg − kívülről szemléli az itt zajló történéseket. Kívülről, de korántsem közömbösen. Valahogy úgy, mint egy disztingvált futball-szurkoló, aki nemcsak a meccset, hanem a nézők viselkedését is figyeli és rájuk is gondol, amikor buzdításképp ezt mormolja magában: „Hajrá, gyerünk! Jobbak vagytok!”

Szólj hozzá!

2009.12.02. 15:14 gondolatkiado

Vitára invitáló

Címkék: könyv filozófia tornai szabolcs gondolat kiadó

Tornai Szabolcs: A világ mint téveszme című könyve hamarosan megjelenik a Gondolat Kiadó gondozásában, ebből az apropóból hívja a Szerző a nyájas Olvasókat a teveszme.blog.hu-ra vitázni, megmondani az ott közzétett részletekről, gondolatokról, téveszmékről.

A Szerző kíváncsisága határtalan: mindenkinek mindenféle visszajelzését várja a  teveszme.blog.hu oldalon, a kommentekben lehet, sőt kötelező vitába szállni. Vitára fel tehát, egy gondolat sem maradhat leíratlanul!

Szólj hozzá!

2009.12.02. 10:26 gondolatkiado

Ajánló - Ínyencek

Címkék: ajánló könyv gondolat kiadó világirodalom szépirodalom gondolat világirodalmi sorozat

Arnon Grunberg - Ínyencek

Gondolat Világirodalmi Sorozat

Arnon Grunberg 33 éves. New Yorkban él. Ő ma a legismertebb holland író: kétszer nyerte el hazájában a legjobb első könyv díját - másodszor álnéven. Publikációi, kritikái az amerikai, a holland és a német sajtóban jelennek meg. Magyarországon most jelent meg harmadik könyve, az Ínyencek, a Gondolat Kiadó Világirodalmi sorozatában. Németh Gábor így ír Grunbergről:

"Grunberg Chaplin akart lenni, de nem vették fel a színiiskolába, stílusa ennek megfelelően - mindig fájdalmas, de mindig kacagtató. Grunberg kultuszfigura. Ars poeticája: ahhoz, hogy az embereket hangyaként írd le, neked is hangyává kell válnod."

Arnon Grunberg minden művének sarkalatos motívuma az identitás keresése. Például, hogy miért gondolják azt az emberek, hogy neki egy bizonyos identitást kellene követnie. Mondjuk, a zsidó identitást, vagy éppen azt, hogy ő - vagy bárki más - nem zsidó. Az ember nem találhatja fel magát újra meg újra. Az, hogy Arnon Grunberg éppen holland vagy zsidó, vagy holland amerikai, esetleg kozmopolita, ez mind attól függ, hogy éppen kivel beszél. Az, hogy éppen hol az otthona, attól függ, hogy hol a laptopja. Ragaszkodik ahhoz a szabadságjoghoz, hogy folyamatosan változtassa az identitását. Egy másik kérdéskör, amellyel sokszor foglalkozik Grunberg, az anya és gyermeke közt feszülő viszony. Úgy gondolja, az anya gyakran jobban függ a gyerektől, mint a gyerek az anyától.

Részlet a kötetből: "A hazugok azt szokták mondani, hogy valójában semmit sem tudunk. Mindent tudunk. Végigálmodni az éjszakát, kísérlet ennek a tudásnak az elégetésére. Az emlékezés nem valami régen megtörtént dolog felidézése, hiszen azt már elégetted, az emlékezés vágyakozás. A vágyakozás pedig a meghalás ideje és a széptevés ideje. Vágyakozni olyan, mint úgy tenni, mintha az utolsó órádban megőrültél volna..."

Szólj hozzá!

2009.12.01. 13:35 gondolatkiado

Fejezetek - Moszkovádia

Címkék: könyv regény gondolat kiadó világirodalom szépirodalom fejezetek gondolat világirodalmi sorozat

Jurij Andruhovics: Moszkoviáda (részlet)

rémregény

"A hatodikon laksz, a szobád falait kozákokkal és a Nyugat-Ukrán Népi Köztársaság politikusaival aggattad tele, az ablakból látod a moszkvai háztetőket, a melankolikus nyárfasort, az Osztankinói tévétorony nem látszik – azt a folyosó túloldalán lévő szobákból látni –, de minden pillanatban érezni közeli jelenlétét: valami rettentő álmosságot sugároz, a bágyadtság és apátia vírusait, ezért reggelente sehogy sem bírsz felkelni, úgy járkálsz egyik álomból a másikba, mintha országról országra vándorolnál. Szívvel-lélekkel alszol, rendszerint tizenegyig, amíg a szomszéd üzbég fiú be nem kapcsolja full hangerőre az „egy bot, két húr” típusú, fojtó illatú keleti zenét.

Különösebb indulat nélkül átkozni kezded szerencsétlen történelmünket, a népek barátságát és az 1922-es szövetségi szerződést, miközben lassan tudatosul benned: nem lehet tovább aludni. Már csak azért sem, mert a túloldalt lakó zsidó srác már visszajött a vásárlókörútjáról; ezúttal, mondjuk, néhány harisnyanadrágot szerzett be népes birobidzsáni mózeshitű családja, minden nemzedék számára. Most az elvégzett kötelesség jóleső érzésével ül le, hogy megírja legújabb verseit középkori jiddis nyelven, és csakugyan meg is írja őket – hét teljes verset ebédig, délután pedig még hármat. És valamennyit ki is nyomtatják a Szovjetis Hejmlandban, a kis népek kultúrájával való állhatatos törődés élő példájaként.

A szomszéd zsidó srác – eleven, intő jel, te gazember, hogy neked is illene produkálnod valamit: harisnyanadrágot venni, verset írni. Te viszont fekszel az ágyon, és immár sokadszorra tanulmányozod Petrusevics , a diktátor arcképét; a keleti zene a szomszédban egyre szenvedélyesebbé és monotonabbá válik, patakzik, mint a víz az arikokban , nagy tevés-elefántos menet ez, gyapotültetvények, kendermaffia-blues.

Te pedig, Otto von F. ukrán költő, fizikailag érzed, ahogy mardos a lelkifurdalás, egyre nagyobb átmérőjű lukat rág, mígnem kilépsz a kollégium folyosójára átlátszó testtel, keresztül-kasul luggatva, s holmi kalmük sem köszön neked.

De hát mit van mit tenni – verseid minden bizonnyal Ukrajna légterében maradtak, a moszkvai levegő túl sűrű ahhoz, hogysem fülemüledalként áthatolhatnának rajta. A folyosón már jó ideje futkároznak mindenféle helyi figurák – tulajdonképpen írók, méghozzá a Szovjetunió „minden szegletéből”, de nem annyira az irodalom művelőire, mint inkább figuráira emlékeztetnek. Egész pontosan a grafomán irodaloméra, amely a nagy realista hagyomány unalmas receptjét követi.

Felismered írói hangjukat – márpedig ha hinni lehet a korábbi működési területükről származó referenciáknak, valamennyien „saját, összetéveszthetetlenül egyéni hangon szólalnak meg” –, ezek az egyéni folyosói hangok mondanak valamit egymásnak, keresztezik, metszik egymást, összefekszenek, szólnak, hogy forr a teavíz, éneklik, hogy „neszórjsótasebemre” , Viszockijt (Zsvanyeckijt) idéznek, reggelizni hívnak valakit, informálnak, hogy az a kis kurva a levelezőről (második emelet, 303-as szoba) ma a 727-esben aludt stb.

Az illatok is megbonthatatlan dialektikus egységet alkotnak a hangokkal – a kollégiumi szemétledobó, a megemésztett alkohol és a sperma keveréke ez. Serpenyők sercegnek, vödrök, kulcsok zörögnek, ajtók dördülnek, egyébként ma szombat van, nincsenek órák, úgyhogy egyetlen rohadék sem kényszeríthet arra, hogy azt csináljam, amit nem akarok. Elmehetnek mind a búsba.

Lassan beúszol a valóságba, eszedbe jut, hogy talán nincs meleg víz, hogy az a kis kurva a 303-asból nem a 727-esben aludt, amint azt tévesen híresztelték a folyosón, hanem a 729-esben, hogy az egyik csecsen (de valószínűleg az összes együtt) tegnap meggyepálta a liftben Jasát, a sportszervezőt, hogy Jezsevikin, az orosz költő, aki a szemközti szárnyban lakik, tegnap szerepelt ötödszörre a tévében, kilencszer használva a „lelkiség” szót és nyolcszor törölve le a másnapos verejtéket a homlokáról a kézfejével, hogy haza kellene telefonálni, hogy kedden kezdődik a Legfelsőbb Tanács ülése, hogy a Szonettek Orfeuszhoz ukrán fordítása talán a legpontosabb valamennyi általad ismert fordítás közül, hogy lassan második éve élsz Moszkvában, de még mindig nem jártál a Fonvizin utcai sörözőben, s míg magadban felidézed ezeket az egymáshoz sehogy sem kapcsolódó dolgokat, akárcsak számtalan más dolgot, amely sehogy sem kapcsolódik az előbbiekhez, mégiscsak felállsz, egy ideig egy szál alsógatyában kóvályogsz a szobában, az ablakból kémlelve ugyanazt a borzalmas tájat ugyanazokkal a nyárfákkal és súlyos, sötét esőfellegekkel, aztán erőt veszel magadon, és néhány testgyakorlatot végzel – egy-két –, amíg sajogni nem kezdenek az izmaid, mintha csakis ezáltal nyerhetnétek végső igazolást, te és Moszkva, sőt a létezésed a világon.

Különben meglehetősen hiábavaló létezés ez, úgyhogy teljes joggal tekinthetne rá megvetéssel ama Felettünk Őrködő Valaki, ha nem lenne az a pár jól sikerült sor abban a néhány, alapvetően félresikerült versben – mindez persze édeskevés a nagy nemzeti ügy szempontjából.

Vegyünk néhányat az imént említett figurák közül. Reggel idegbajt kaptál a hangjuktól, most leszámolhatsz velük, von F. Próbáld maró gúnnyal ábrázolni őket, öreg.

Tessék. Két nő, két virágszál Nagy-Oroszország mélységes provinciáiról. Két poétessza, azazhogy költőnő, vagy nem is, elnézést, költő, mostanában ugyanis Cvetajeva–Ahmatova (Gorenko? ) nyomán mindig azt kell mondani a társaságukban, hogy a „költő” szónak nincs nőnemű alakja, amiért is én, vén perverz, már látom ezt a némbersereget hatalmas péniszekkel és – pláne – testiculákkal a megfelelő helyen.

De nem is ez a lényeg. Adva van két nő, mindkettő Oroszország egy-egy Isten háta mögötti, Moszkvától egyformán távol eső pontjáról. Két kakukkmadaracska-hattyúcska, az egyik alig múlt negyven, a másik nemsokára tölti be a negyvenet. Az egyik férjezett, a másik nem, de hogy melyik melyik, arra már nem emlékszem.

Ez az expozíció. Most jön a cselekmény kibontása. Mindketten túl sokat áldoztak ezen az oltáron. Fél életükben szerettek volna eljutni ide. Eljutni Moszkvába két teljes évre! Eljutni Moszkvába, ahol – semmi kétség – végre felfigyelnek rájuk és az egekbe menesztik őket! Eljutni Moszkvába, hogy örökre ott maradjanak! Hogy ott temessék (hamvasszák) el őket! Eljutni Moszkvába, ahol annyi a tábornok, a titkár, a külföldi, a hazafi, az extraszensz, mint a szemét! És ami a lényeg: banánhegyek!…

Az efféle álmok a nemi éréssel jelennek meg. És egész életében makacsul üldözik az embert. E cél érdekében érdemes volt a szaros provincia összes bugyrát végigjárni.  Intrikálni. Telefonálgatni. Megvendégelni ezt-azt. Impotensekkel lefeküdni."

Szólj hozzá!

2009.12.01. 11:28 gondolatkiado

Ajánló - Moszkoviáda

Címkék: ajánló könyv regény gondolat kiadó világirodalom szépirodalom gondolat világirodalmi sorozat

Jurij Andruhovics: MOSZKOVIÁDA

rémregény

"– Legyen türelmes és megbocsátó Osztatlanságod – felelem. – Még a szaros, nyomorult kis bogárnak se ártson. Vasárnap járjon istentiszteletre, de a mindennapos imádkozásról se feledkezzék meg. Ajándékozza a szegényeknek a vagyonát, osztogassa mosolyát bőkezűen az özvegyeknek és árváknak, ne ölje meg a gazdátlan kiskutyákat. Gondoljon valami nagyra és szépre, például a verseimre. Olvassa a verseimet, egye a testemet, igya a véremet. Adjon nekem ösztöndíjat, mondjuk, német márkában, és küldjön világ körüli vándorútra. Fél év múlva olyan dicshimnuszt kap tőlem Kegyelmességed, amely az összes uralkodó fölé emeli. Újabb fél év múlva Ukrajna népe követelni fogja Felséged visszatérését, és a sikeres népszavazást követően fehér Cadillacen vonulhat be Kijevbe."

A műfaji paródiák mellett (thriller, love story, önéletrajz, esszé, társadalomrajz stb.) számos lehetséges allúzióval (Venyegyikt Jerofejev, Bulgakov, Joyce, Dante, Wyspiański, Konwicki) szolgáló, élvezetes stílusban megírt, szatirikus regény páratlanul pontos – és korántsem csupán a rendszerváltás pillanatára érvényes – diagnózis a posztszovjet pszichéről, a felbomló, de részeiben is továbbélő birodalomról.

Jurij Andruhovics (1960) a rendszerváltás utáni ukrán irodalom legismertebb képviselője, műveit németre, angolra, lengyelre, oroszra fordították. Magyarul egy kisregénye és két esszékötete jelent meg. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján hatalmas tömegeket vonzó költői esteken és happeningeken ismertté vált író mintegy emblematikus figurája a szovjet- és narodnyikhagyományokkal egyaránt szakító, okkal, ok nélkül „posztmodernnek” nevezett, ironikus-szatirikus új ukrán irodalomnak.

„Ha most átugornánk a mennyei íróklubba, láthatnánk, hogy Andruhovics Gogol és E. T. A. Hoffman és Bulgakov asztalánál ül, nem semmi, hogy az idősebb kollégák odahívták az asztalukhoz." Konrád György

256 oldal

Ár: 2190 Ft

20% kedvezmény a mintaboltban, Borisznál:

V. Bp., Károlyi Mihály u. 16. (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Szólj hozzá!

2009.12.01. 09:03 gondolatkiado

Kattints és nyerj!

Címkék: nyereményjáték

A Gondolat Kiadó és az Ezoterikus.hu közös nyereményjátékára hívjuk lelkes Olvasóinkat:

Az alábbi linkre kattintva az Ezoterikus.hu oldalon, november 30. és december 6.között a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent könyveket lehet megnyerni. Csupán annyi a teendő, hogy mindennap ellátogattok az Ezoterikus.hu-ra, válaszoltok a feltett kérdésekre, melyekre a választ minden esetben megtaláljátok a Gondolat Kiadó honlapján vagy blogján

Egy héten keresztül napi egy könyv kerül kisorsolásra újdonságaink közül, majd pénteken egy öt darabos könyvcsomag lel gazdára a helyes válaszadók között. 

Nyeremények:

Napi nyeremények:

hétfő: Mátyás Győző: A látszat birodalma. David Fincher mozija

kedd: Fik Meijer: Gladiátorok

szerda: Magyar László András: A repülőkenőcs

csütörtök: Bajner Mária: Egymás nemében

péntek: Sergio Benvenuto: Városi legendák

összes teszt kitöltése:
Gondolat Kiadó - Könyvcsomag

Könyvcsomag tartalma:

Fritz Graf: A mágia a görög-római világban

Douwe Draaisma: Kizökkent Elmék

Jonas Hassen Khemiri: Montecore

Vlagyimir Szorokin: 23 000

Lieve Joris: A melankolikus forradalom

 

Játékra fel! Kattintással könyvet!

Szólj hozzá!

2009.11.30. 13:49 gondolatkiado

Friss és ropogós - A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó nyelvtudomány tortenelem katalógus 2009 2

Megjelent!

A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban

Szerkesztette Fazekas Tamás és Kozma István

A névmagyarosítások folyamata, azaz az idegen eredetű, hangzású családnevek megváltoztatása a 19-20. századi magyar történelem igen sajátos, összetett és jellemző jelensége volt. A névváltoztatások történetük során több százezer magyarországi család életét és nevét érintették; egyes nemzeti, etnikai vagy kulturális kisebbségek esetében különösen is jellemző eseményként. A kötet e számos vonatkozásában mindmáig feltáratlan jelenséget vizsgálja meg közelebbről.

Más országokra is kitekint, miközben érdeklődésének középpontjában egyrészt a névmagyarosítások egésze, történelmi-ideológiai környezete, társadalmi háttere, korízlése, névválasztásai állnak, másrészt pedig ennek az egyes kisebb közösségekre érvényes vonásai, a névmagyarosítások időbeli, térbeli és csoportsajátos történetei. A névváltoztatások kérdésköreit különböző tudományterületek képviselői által írott tanulmányok tárgyalják. Ezek az írások, ha nem is feltétlenül a maga teljességében, de a maga gazdagságában, sokarcúságában és összetettségében hivatottak bemutatni a témát. A könyv a maga nemében páratlan vállalkozás: a családnév-változtatásokról ilyen terjedelmű és ennyi tudományág eredményeit egybefoglaló munka még nem látott napvilágot.

RÉSZLET

"Maitz Péter

NÉVMAGYAROSÍTÁS ÉS NÉVIDEOLÓGIA A DUALIZMUS KORI MAGYARORSZÁGON

1. Bevezetés

Az alábbi elemzések tárgyát a „hosszú 19. század” utolsó harmadában, a dualizmus korában zajló névmagyarosítási propaganda képezi. Az elemzések célja azoknak a diszkurzív stratégiáknak a feltárása, melyek segítségével e propaganda a nem magyar családnevet viselő személyeket az általa elterjeszteni és megvalósítani kívánt névideológia átvételére és követésére, ezen keresztül pedig a névmagyarosításra rávenni próbálta. Az alábbiakban tehát nem a névmagyarosítások során megváltoztatott vagy éppen újonnan keletkezett nevek filológiai indíttatású szerkezeti, formai vagy jelentéstani vizsgálatáról lesz szó.

Sokkal inkább azt a névideológiát és annak diszkurzív megjelenítését és közvetítését kívánom vizsgálataim fókuszába állítani, mely a nem magyar eredetű családneveket a 19. század Magyarországán egyáltalán „idegen” nevekké tette, és ezáltal egy csapásra jelentős konfliktusforrássá változtatta, mely révén a családnév társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság forrásává válhatott – és amely ebben az értelemben a névmagyarosítások mozgalomszerűvé válásának tulajdonképpeni kiváltója volt. (A névideológia fogalmán azt a kulturálisan meghatározott, társadalmi, morális és/vagy politikai értékek alapján megfogalmazódó gondolat- és értékrendszert értem, melyet egy közösség az általa képviselt és/vagy tapasztalt névhasználati szokások legitimálására, illetve értékelésére használ.)

2. Névideológia és propagandacél

Az a névideológia, melynek diszkurzív úton való elterjesztése és érvényre juttatása a névmagyarosítási propaganda elsődleges célja volt, a családnevet kettős funkcióval ruházta fel. Egyfelől kinevezte azt a nemzeti identitás szimbólumának, természetes, eleve elrendelt szükségszerűségként állítva be azt az ideológiai tételt, mely szerint a családnév ki tudja fejezni és ténylegesen ki is kell fejeznie viselőjének nemzeti identitását. Ebből a gondolati konstrukcióból született meg a névmagyarosítási diskurzus egyik legfontosabb tézise, amely szerint a magyar – és csakis a magyar! – családnév viselőjének magyar nemzeti identitását szimbolizálja. A családnévnek ilyen irányú, a nemzeti identitás hirdetőoszlopaként való funkcionalizálását mutatja a következő idézet:

(1) „úgy a magyar is, bármely világrészbe viszi is el a sorsa, nevében is hirdesse magyarságát […]” (LENGYEL 1917: 213; kiemelés az eredetiben).

Innen pedig már csak egyetlen argumentációs lépés hiányzik ahhoz, hogy eljussunk mindazok kirekesztéséhez és diszkriminációjához, tehát mindazon egyének és közösségek magyar nemzeti identitásának kétségbe vonásához, illetve elvitatásához, akik nem magyar – vagy pontosabban: nem (elég) magyarnak tartott – családnevet viselnek. Hiszen ha a fent említett ideológiai posztulátum értelmében a magyar nemzeti identitásnak a magyar és csak a magyar családnév lehet a kifejezője, akkor ebből az állításból már könnyen levonható a következtetés, hogy a nem magyar családneveket viselőik nem magyar nemzeti identitásuk szimbólumaként, adott esetben épp a magyar nemzeti identitás elutasításának jeleként viselik, illetve tartják meg.

A névmagyarosítási diskurzus által eleve elrendelt igazságként elterjesztendő második fő ideológiai tétel azt mondja ki, hogy a családnév szimbólumfunkciója mellett a nemzeti identitásnak egyben hordozója is. Csoportszervező erő tehát, amely nem pusztán szimbolizálja a nemzethez tartozást, hanem egyben maga az eszköz, mely a nemzetet, a nemzeti egységet, tehát a közösséget létre-hozza és szervezi. Ezt a nézetet láthatjuk például az alábbi idézetben:

(2) „bízunk a hazafiságban, mely meg fogja győzni a kételkedőket és kishitűeket arról, hogy a névmagyarosítás belső tömörülést, egységes, egyöntetű magyar társadalmat fog teremteni a mostani tarka magyarság helyett” (TELKES 1898: 8).

Mind TELKES-nek e soraiból, mind pedig BÁNFFY DEZSŐ leköszönt miniszterelnök alább idézett kijelentéséből jól látszik, miként jelent meg a családnévnek ez a nemzeti identitás kialakításában játszott kulcsszerepe a névmagyarosítási propagandában megkérdőjelezhetetlen, legfeljebb csak mások által még fel nem ismert és meg nem értett örök igazságként:

(3) „A magyar nemzeti társadalom meg kell, hogy értse, hogy az idegen neveket viselőktől követelnie kell a magyar hangzású nevek felvételét, mint egyik eszközét az egységes magyar nemzeti állam megalkotásának” (báró BÁNFFY DEZSŐ, Budapesti Napló, 1902. július 2.; idézi SIMONYI 1917: 203).

Vegyük észre, hogy a szóban forgó névideológiának – az első mellett – e második központi tétele is egy erősen megbélyegző állítást implikál, amelyet, amint azt a későbbiekben látni fogjuk, a névmagyarosítási propagandaszövegek szerzői az érintettek meggyőzése érdekében nemritkán ténylegesen explicitté is tesznek. Ez az állítás azt mondja ki, hogy a Magyarországon élő, nem magyar családnevet viselő egyének figyelmen kívül hagyják a nemzeti érdekeket, sőt megsértik azokat. Ebben az értelemben pedig saját hazájuk ellenében cselekszenek, hiszen idegen családnevük megtartásával a nemzeti egység létrehozását és így a nemzet felemelkedését akadályozzák meg.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a családnévnek e két nemzetpolitikai funkcióval való felruházása révén a 19. századi magyar nacionalizmus – a névmagyarosítási propagandaszövegek szerzői által állítottakkal, vagy legalábbis sugallottakkal ellentétben – egy teljes mértékben képzelt, mesterségesen létrehozott összefüggést állított fel a családnév és a nemzeti identitás között. Hogy ez az összefüggés valóban távol van attól, hogy eleve elrendelt, természetes és szükségszerű igazságnak tekintsük, és sokkal inkább pusztán egy ideológiai konstrukció terméke, azt egyértelműen mutatja a napjainkban Európa-szerte létező nacionalizmusok példája is.

Ezek az ideológiák ugyanis többnyire máig is messzemenően a herderi „egy nemzet – egy nyelv” ideálját követik ugyan, a családnevek vonatkozásában azonban – a földrajzi nevekkel ellentétben – a „cuius regio, eius nomen” elvének alkalmazásától alapvetően távol tartják magukat. Az a körül-mény pedig, hogy a családnév identitáshordozó funkciója egy ideológia mentén, mesterségesen létrehozott, konstruált funkció, arra hívja fel a figyelmet, hogy maga a nemzet is, amelynek alapját minden esetben éppen ezek az ideológiák által kinevezett tartalmak – mint például nyelv, kultúra, állam, név – képezik, egy mesterségesen létrehozott ideológiai konstrukciót testesít meg.

A szóban forgó, (nyelvi) nacionalizmustól átitatott névideológia uralkodóvá válása a 19. századi Magyarország polgárosodó társadalmán belüli hierarchikus viszonyokra nézve is fontos következményekkel járt. Az idegen eredetű, illetve nem magyarnak tartott családnevek egy csapásra stigmává lettek, amennyiben a magukat a magyar nemzeti érdekek egyedüli képviselőjévé kinevező, magyar családnevet viselő (de legalábbis azok viselésének szükségességét hirdető és/vagy azt támogató) társadalmi csoportok nemzetellenessé, a nemzeti egység kerékkötőivé nyilvánították őket. A családnévhasználat mentén így egy addig nem létező társadalmi csoporthatár és egy csoportközi konfliktus jött létre: a hatalom egyértelműen a magyar(nak tartott) családnevet viselők – sok helyütt akár számszerű kisebbségben levő – csoportja kezében volt a nem magyar családnevet viselő közösségek rovására."

Szólj hozzá!

2009.11.30. 10:21 gondolatkiado

Friss és ropogós - Arató Krisztina-Koller Boglárka: Európa utazása

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó tortenelem katalógus 2009 2 politologia

Megjelent!

Arató Krisztina-Koller Boglárka: Európa utazása

Az európai integráció története a hazai felsőoktatásban igen széles körben oktatott tantárgy. Ennek ellenére a magyar piacon nehéz a kurzus tematikájának megfelelő tankönyvet találni. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a kötet, mely az Európai Unióról szóló szakkönyvek száraz, csupán tényközlő megközelítésével szemben úgy ismerteti meg a hallgatókkal az európai egységgondolat eredetét és az integráció történetének egyes lépcsőfokait, hogy azt tágabb szemszögből vizsgálja.

Ennek megfelelően a szerzők a könyv elején külön fejezetben tárgyalják az Európa-értelmezéseket, az egységgondolat eszmetörténetét, valamint a különböző integrációelméleti iskolák irányzatait. A könyv szerkezetét illetően is eltér a magyar nyelvű európai uniós szakirodalom által használt gyakorlattól. A fejezeteken kívül keretbe foglalt kisebb összefoglalók, illusztrációk is találhatók a szöveg mellett, melyek egy-egy témához kapcsolódva érdekességeket és kitekintéseket tartalmaznak. Ezenkívül a szerzők számos, eredeti forrásokból származó idézetekkel, fényképekkel és ábrákkal teszik színesebbé és könnyebben tanulhatóvá a könyvet.

RÉSZLET

"8.2. Nagyot álmodtak – nehézségek a kilencvenes években

Lehet, hogy túl korai volt, még az Európai Unió létrehozása, lehet, hogy a tagállamok döntéshozói álmodtak túl nagyot, és fogalmaztak meg ambiciózus, de már a születésük pillanatában nehezen teljesíthető célokat, utólag nehéz megmondani. A szerződés hatálybalépést követően azonban néhány olyan év következett, amelyben a tagállamok számos nehézséggel találták szembe magukat. A GMU második szakaszának az elindítását már a ratifi kációs folyamat alatt elkezdődött és az 1993-as évben is tartó európai valutaválság veszélyeztette.

A hetvenes évek végén létrehozott EMS-t gyakorlatilag a megsemmisülés fenyegette. A német újraegyesítés költségeinek a fi nanszírozásához Németország magas alapkamaton vont be forrásokat, amely a német márka felértékelődéséhez és a dollár leértékelődéséhez vezetett. 1992-ban a brit font és az olasz líra is kilépett az ERM-ből, és a tagállami valutákat sorra leértékelték. Egy ideig úgy tűnt, hogy a francia frank is kilép az árfolyam-mechanizmusból, amely az EMS végét jelentette volna, ezt azonban a németek segítsége miatt sikerült elkerülni. A valutaválság következtében a tagállamok az EMS árfolyam-lebegtetési sávját 1993-ban az eddigi ±2,5%-ról ±15%-ra tolták ki, amely gyakorlatilag szabad lebegtetést biztosított a tagállamoknak, és jelentős visszalépés volt az eredetileg kialakított struktúrához képest. A tagállamok a fenti körülmények ellenére elkötelezték magukat amellett, hogy 1994-ben elindítják a GMU második szakaszát.

A konvergenciakritériumok betartása azonban szinte valamennyi tagállamban nehézséget okozott. Görögország, Spanyolország, Olaszország és Portugália számára mind a négy konvergenciakritérium betartása problémás volt, de majdnem az összes többi tagállam küszködött a konvergenciakritériumok teljesítéséért. Luxemburg volt az egyetlen tagállam, amely mind a négy kritériumot teljesítette. Németország, amely annak idején síkra szállt a szigorú konvergenciakritériumokért, maga sem teljesítette a defi citkritériumot. Az is paradoxonként értelmezhető, hogy a GMU-ból kimaradó Dániateljesítette volna azokat. A nehézségek miatt a tagállamok szerették volna a harmadik szakasz beindítását halasztani, erre azonban csak a szerződés módosítása adott volna lehetőséget, amely a folyamatban levő ratifi kációs nehézségek láttán senkinek sem lett volna érdeke. Így a tagállamok inkább a kritériumok áldozatok árán történő megvalósítása mellett döntöttek.

A GMU 1994-től 1999-ig tartó második szakasza tulajdonképpen arról szólt, hogy a tagállamok megszorító intézkedések árán hatalmas erőfeszítéseket tettek azért, hogy
a képesek legyenek a maastrichti kritériumoknak megfelelni, melynek következtében a tagállamok gazdaságai is közelebb kerültek egymáshoz. Ennek ellenére nyitott kérdés maradt, hogy mely tagállamok tudnak majd a GMU harmadik szakaszában is részt venni. Az Európai Monetáris Intézet a tervek szerint felállt, elnöke a magyar származású belga közgazdász Alexandre Lamfalussy lett, akinek jelentős szerepe volt a tagállamok jegybanki tevékenységének az összehangolásában, és így a GMU harmadik szakaszának az előkészítésében. Az évtized derekán született döntés arról, hogy a közös valuta neve euró lesz.

Az uniós polgárok bevonásával és a legnagyobb nyilvánosság előtt folyt az euró bankjegyek és érmék tervezése. A közös pénz, az euró kivitelezésében is végül a nemzeti és az uniós szimbolika együttesen jelent meg: az érmék egyik oldalán nemzeti, másik oldalán uniós mintázat szerepel. A tagállami hatáskör alá tartozó nemzeti gazdaságpolitikák összehangolásának és koordinációjának a feladatát továbbra is az ECOFIN Tanácsa látta el.62 A második szakasz megmutatta, hogy a tagállamok egy részénak a költségvetési fegyelem betartása gondot okoz, ezért 1997-ben létrehozták a Stabilitási és Növekedési Paktumot, amelynek feladata a tagállami költségvetési politikák szabályozása és végrehajtásának ellenőrzése. A harmadik szakaszt előkészítő munkálatok között az Európai Központi Bank felállítása és elnökének a személye körül bontakozott ki a legnagyobb vita a tagállamok között.

A tagállamok mintha elfelejtették volna, hogy az EKB függetlensége a GMU alapja – így az EKB-ban a nemzeti érdekek egyáltalán nem jelenhetnek meg –, vérre mentő vitákat folytattak arról, hogy ki legyen az EKB első elnöke. A németek, hollandok és a belgák jelölje az egykori holland pénzügyminiszter és jegybankelnök, Willem F. Duisenberg volt, míg a franciák a volt francia jegybankelnök, Jean-Claude Trichet-t szerették volna az EKB elnökének, annál is inkább, mert az EKB székhelye Frankfurtba került. Végül kompromisszumos megoldásként abban egyeztek meg, hogy Duisenberget félidőben váltja majd Trichet. Az Európai Központi Bank még 1998-ban felállt, és arról is döntés született, hogy mely tagállamok léphetnek tovább az EMU harmadik szakaszába. Egyedül Görögország nem teljesítette a  konvergenciakritériumokat, további három tagállam (Nagy-Britannia, Dánia, Svédország) pedig inkább a kívülmaradás mellett döntött."

Szólj hozzá!

2009.11.30. 09:50 gondolatkiado

Meghívó könybemutatóra: A melankolikus forradalom

Címkék: könyv karácsony friss könyvbemutató tortenelem katalógus 2009 2 politologia

A Gondolat Kiadó és a Belga Nagykövetség – Flamand Kirendeltség

tisztelettel meghívja Önt

 

 Lieve Joris 

A melankolikus forradalom

 

című, az 1989-1990-es magyarországi rendszerváltásról szóló riportregényének bemutatójára

Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Fogadóterme és Ezüst Terme

Időpont: 2009. december 14. 16:00 óra

A könyvet bemutatja Németh Gábor író

A szerzővel, a fordító Törő Krisztinával és a könyv néhány szereplőjével Ránki Júlia beszélget

Szólj hozzá!

2009.11.27. 14:18 gondolatkiado

Tollal.hu könyvismertető: Fik Meijer: Gladiátorok

Címkék: ajánló könyv gondolat kiadó recenzió tortenelem kultúrtörténet

A Gondolat Kiadó gondozásában megjelent Fik Meijer: Gladiátorok könyvről írt a Tollal.hu - Közélet&Kultúra recenziót. Az alábbi linkre kattintva olvasható az írás:

Fik Meijer: Gladiátorok

 

A holland professzor könyve a régészeti és irodalmi források segítségével, a legújabb tudományos eredmények ismeretében, de mindvégig olvasmányosan mutatja be a gladiátorjátékok történetét, a gladiátorok életmódját és kiképzését, a játékok helyszínét és típusait, valamint a küzdők fegyvereit. A szerző kitér a gladiátorjátékok társadalmi-szociológiai szerepére, és foglalkozik két nagyszabású amerikai gladiátorfilmmel (Spartacus, Gladiátor) is. Fik Meijer ókortörténetet tanít az Amszterdami Egyetemen. Számos sikeres, főként az ókori Róma történetét és kultúráját bemutató ismeretterjesztő kötet szerzője.

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.11.27. 12:41 gondolatkiado

Friss és ropogós - Jernyei Kiss János: Barokk mennyország

Címkék: ajánló karácsony gondolat kiadó teológia művészettörténet kultúrtörténet katalógus 2009 2

Megjelent!

Jernyei Kiss János: Barokk mennyország

Vallásos képzelet és festett valóság

A kismonográfia az 1772-ben felszentelt váci székesegyház Maulbertsch által készített freskóegyüttesét állítja a középpontba. A szerző történelmi, művészettörténeti és teológiai kontextusba ágyazva elemzi a műalkotást, feltárva azokat a befogadói, esztétikai és teológiai szempontokat, amelyek a művészi kompozíció hátterében állhattak.

RÉSZLET

"Az Atya és a jobbjára ültetett Fiú trónon ülő kettőse ezeken a miniatúrákon és a Tiziano-képen mutatkozó  formájában megfelel annak az ugyancsak évszázados
ikonográfiai formulának is, amelyet legősibb szövegforrása, a 109. zsoltár nyomán Psalterschemának vagy Dixit dominus-típusnak neveznek.11 A zsoltár – amely az Újszövetség krisztológiájának egyik legfontosabb ótestamentumi forrása, és amelynek tekintélye fontos szerepet játszott a Szentháromságról folytatott teológiai vitákban – az Úr jobbján helyet foglaló és hatalmából részesedő második isteni személyt dicsőíti. A szöveg a Fiúnak átadott jogar attribútumával, a papi és királyi címmel írja le az Atyától nyert hatalom teljességét, és megjeleníti annak eszkatologikus kibontakozását is: Krisztus győzelmet arat minden ellenségen, és a végső idők bírája lesz. A Tiziano-képen elénk táruló látomás felhőtrónuson ülve  mutatja az Atya és Krisztus kettősét. A zsoltárban megénekelt, mennyben trónoló Fiú, aki hatalmat kap arra, hogy a nemzetek fölött ítéletet tartson, Dániel víziójában a  felhőn érkező Emberfi a képében tűnik fel:

„Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe” (Dán 7. 13–14).

Ezt a két ószövetségi motívumot – amely döntő elem a képek ikonográfiai lexikájában  is – az evangéliumokban maga Jézus vonta össze, és vonatkoztatta önnön magára:

„most már látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőin” (Mt 26. 64).

A tridentinus Allerheiligenbildeken, beleértve Maulbertsch kupolaképét is, az Emberfia ugyanígy, az Atya jobbján magasodik a szentek kara fölé, de már nem fejedelmi ruhát vagy liturgikus öltözéket visel: felsőtestét szabadon hagyva csupán a fehér halotti lepel öleli körül, mögötte a bíborköpeny, amelyet földi gyötrelmei közepette adtak rá a gúnyolódó katonák; sebei jól látszanak, és ott van kivégzésének eszköze, a  kereszt.

Ez a formula a dicsőséges Istenfiú ábrázolását kiegészíti a Krisztus magára vett emberi természetére és szenvedéseire való utalással. A korszak képekkel foglalkozó teológusai is ezt a formulát helyeselték leginkább, jóllehet a Szentháromság  ábrázolásának sokat vitatott kérdésében általában azt az álláspontot képviselték, hogy a Szentíráson alapuló képek használata a leginkább helyénvaló, vagyis ha a festő a biblikus szövegek képekben kifejezett teofániáit ülteti át vizuális formába. Ilyenformán az Atyaisten tiszteletre méltó aggastyánként való megjelenítésében Dániel próféta látomására (Dán 7. 9) hivatkoztak, a galamb képében mutatkozó Szentlélek ábrázolását pedig Krisztus keresztelésének evangéliumi beszámolóira vezették vissza.

Mint láttuk, az Allerheiligenbildek korai példáin a Fiút is bibliai textus nyomán, a Jelenések könyve feláldozott Bárányának képében idézték meg. Az Apokalipszis mennyei jeleneteinek, az Úr trónusa és a Bárány előtt hódoló vének vagy szentek hódolatának témája a 17–18. századi festészetben sem ritkaság, de a mindenszentek újabb kori ábrázolásaiban szinte kizárólag a Szentháromságot és annak tagjaként azt a Krisztus-fi gurát láthatjuk, amelynek tekintélyét nem a szentírási szövegek, hanem maguk a képek alapozták meg. A Jelenések könyve elvont teofániáit vagy a három egyforma figura absztrakt együttesét olyan ábrázolás szorította ki, amely sokkal érthetőbben írja körül a második isteni személy természetét, főként azt, amit a Biblia és a teológia a megdicsőült Emberfia fogalmával fejez ki."

Szólj hozzá!

2009.11.27. 10:18 gondolatkiado

Rébusz Online könyvismertető: Marga Minco: Az üveghíd

Címkék: gondolat kiadó partner recenzió

A Gondolat Kiadó gondozásában megjelent Marga Minco: Az üveghíd könyvről írt a Rébusz Online újságírója, Sibak Dóra recenziót. Az alábbi linkre kattintva olvasható az írás:

Marga Minco: Az üveghíd

"Szerencsés kézzel nyúl az anyagához az író, mondhatnánk, ha nem rettennénk vissza azonnal attól, hogy ilyen rideg-professzionalista jelzőt használjunk Marga Minco Az üveghíd című könyvéről szólva. Hálás feladat - folytathatnánk a pusztán írói megközelítést - bujkálásról írni kisregényt, hiszen letehetetlen, akár egy kalandregény, s ráadásul katartikus élményben is részesíti az olvasóját. Minco túlélésről szóló kisregényének fiatal hősnője lakásról lakásra menekül, és vált mindannyiszor identitást. (...)" (Marga Minco)

Szólj hozzá!

2009.11.27. 09:24 gondolatkiado

Friss és ropogós - Ádám Magda: Ki volt valójában Edvard Beneš?

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó tortenelem katalógus 2009 2 politologia

Megjelent!

Ádám Magda: Kis volt valójában Edvard Beneš?

Kevés politikus hagyott olyan mély nyomot korának történelmén, mint Edvard Beneš, aki jelentős szerepet játszott az önálló Cseh-Szlovákia létrejöttében, az utódállamok megosztásában, s végül nem kis mértékben neki is köszönhető, hogy egy gazdaságilag és politikailag sebezhető Közép-Európa jött létre.

A szerző alaposan és tárgyilagosan mutatja be e tipikusan közép-európai politikust és korát, a környezetet, amely elősegítette szédületes karrierjét, sikereit, majd kudarcait, illetve csúfos bukását.

A könyvben elénk tárul Beneš kivételes politikai tehetsége, becsvágyó személyisége, készsége, hogy saját nemzete és személyes karrierje javára gátlástalanul kihasználja az adott történelmi helyzetet és politikustársai rövidlátását.

RÉSZLET

Ifjúkor

Edvard Beneš politikai pályájának és jellemének alakulásában meghatározó szerepet játszott származása, nemzetének az Osztrák–Magyar Monarchián belüli alárendelt szerepe, valamint Európa – két világháborút magában fog-laló – XX. századi történelme. Az első a szociális kérdések iránti érzékeny-ségére, felemelkedési vágyára, személyes ambícióira, szívós szorgalmára nyújt magyarázatot, a második a nacionalizmusához ad kulcsot, a harmadik pedig káprázatos sikereit és csúfos kudarcait segít értelmezni.

Beneš 1884-ben Kožlanyban egy parasztcsalád tízedik gyermekeként szü-letett. Szüleinek kezdetben mindössze öt hektár földje volt, majd a család jobb anyagi körülmények közé kerülve már tizenhárom hektár földön gaz-dálkodott, családi vállalkozásba is fogott, téglaüzemet alapított. A keményen dolgozó apa gyermekeit is munkára fogta. A fiatal Edda, ahogy Edvard Benešt becézték, nehezen viselte paraszti származását, feljegyzések sze-rint gyakran dicsekedett azzal iskolatársainak, hogy ősei nemesek voltak. A 17. század második feléig visszanyúló anyakönyvi kivonatok szerint azon-ban mind apai, mind anyai ágon földművelő családból származott.

Beneš általános iskoláit szülőfalujában végezte jó eredménnyel. A tanítók szerint jó jegyeit inkább szorgalmának, érvényesülési vágyának, mint tehet-ségének köszönhette. Tízéves korában költőnek képzelte magát, többek között verset írt Husz Jánosról, aki már akkor nagyon közel állt a szívéhez.

A költemény ugyan nem rendelkezett valódi irodalmi értékekkel, de már ak-kor jelezte a gyerek későbbi gondolkodásának tendenciáit. Később is lelke-sen ápolta a cseh nemzet huszita hagyományait: mint külügyminiszter a Va-tikán haragját is kihívta maga ellen Husz miatt.

A fiatalember mindenképpen tovább akart tanulni, holott apja cipésznek akarta adni, anyja pedig arról ábrándozott, hogy legkisebb fiából pap lesz. Végül apja Edvard Prágában tanító bátyjának hatására elállt eredeti szán-dékától, s hozzájárult fia továbbtanulásához. Beleegyezett, hogy két test-véréhez hasonlóan ő is értelmiségivé váljon. Csehországban a 19. század második felében a vidéki parasztfiúk továbbtanulása nem számított kirívóan egyedi esetnek.

Középiskolai tanulmányait Prágában végezte, ahol fivérénél lakott. Szociál-demokrata bátyja igen nagy hatást gyakorolt nála jóval fiatalabb öccsére. Edvard a tanulmányokban itt sem jeleskedett különösen, csak azokban a tárgyakban ért el jó eredményeket, amelyek iránt erős érdeklődést mutatott. A futballozást leszámítva aszketikus életet élt, zárkózott volt, nem járt lá-nyokkal, kerülte a nyilvános szórakozóhelyeket, nem voltak barátai. A futball volt a legkedvesebb szórakozása és szenvedélye, az iskola legjobb játéko-sának számított. Sokszor konfliktusba került a tanárokkal, akik azt tanácsol-ták neki, hagyja abba a tanulmányait. A gimnáziumban rebellisnek tartották. Iskolai munkájában csak akkor következett be változás, amikor lábtörése miatt kénytelen volt lemondani kedvenc sportjáról. A baleset egy meccsen érte, elájult, s amikor magához tért – életrajzírói szerint – ez volt az első kérdése: „Nyertünk?” A győzni akarás későbbi politikai tevékenységét is jel-lemezte, meghatározta.

A baleset után belevetette magát kedvenc tárgyai, mindenekelőtt a francia nyelv és irodalom tanulmányozásába. Beiratkozott a prágai akadémia tanfo-lyamára, ahol jól megtanult franciául. A gimnáziumot jó érettségi bizonyít-vánnyal zárta.

Az ifjú Edvard tele volt nagyratörő tervekkel: először középiskolai tanári dip-lomát kívánt szerezni, majd egyetemi katedrát. Ezzel a szándékkal ment 1904-ben a Károly Egyetemre, ahol neolatin, valamint germán és szláv filo-lógiát tanult. Egyetemi vizsgaeredményei már kitűnőek voltak. A második szemeszter után úgy döntött, hogy tanulmányait a Sorbonne-on folytatja. 1905 őszén el is utazott Párizsba, ahol politikai és ideológiai nézeteit alap-vetően befolyásoló szellemi élményeket szerzett: Franciaország forradalmi hagyományai, társadalmi berendezkedése mély benyomást tettek rá, lelke-sedett a szocialista eszmékért, és szoros kapcsolatba került az anarchista beállítottságú orosz emigrációval is. Egy életre beleszeretett Franciaország-ba, amelyből csak a müncheni egyezmény ábrándította ki.

Egyetemi tanulmányait azonban elhanyagolta, az előadásokra nemigen járt el, ideje nagy részét a politikának, filozófiának és a megélhetéshez szüksé-ges pénzkeresésnek szentelte. Arról azonban gondoskodott, hogy a Károly Egyetem elismerje a nem abszolvált szemesztereit is. Ez a siker bizonyára megnövelte a későbbi magatartására oly jellemző voluntarizmusát, azt a meggyőződését, hogy egy fontos cél érdekében a tényeket figyelmen kívül lehet hagyni. Egyetemi évei alatt hónapokat töltött Angliában és Németországban. Az előbbiben csalódott, az utóbbival szembeni ellenérzései csak fokozódtak.

Szólj hozzá!

2009.11.26. 09:29 gondolatkiado

Friss és ropogós - Draaisma: Kizökkent elmék

Címkék: könyv karácsony friss pszichológia gondolat kiadó tortenelem katalógus 2009 2

Megjelent!

Douwe Draaisma/Bérczes Tibor (ford.): Kizökkent elmék

A pszichiáterek és a pszichológusok gyakran azzal tisztelegnek szakmabeli kollégáiknak, hogy elneveznek róluk valamit – és természetesen betegséget. Alois Alzheimer, James Parkinson, Szergej Korszakov, George Gilles de la Tourette vagy Hans Asperger mind-mind hús-vér emberek voltak valaha, ám a nevük mára puszta szakkifejezéssé változott, amely valamilyen betegséget, szindrómát, autista vagy más rendellenességet jelöl. Először csak a keresztnevük veszett el, majd feledésbe merült minden más is: ma már senki sem emlékszik az életükre, és arra, hogy milyen körülmények között fedeztek fel valamit.

Lebilincselő új művében a Magyarországon is jól ismert holland esszéista, Douwe Draaisma tizenhárom ilyen „név” életét rekonstruálta az agykutatás és a lélekgyógyászat világából. Megnézte, mit is fedeztek fel pontosan, kik voltak a betegeik. Az olyan orvosoknak, mint Parkinson, Alzheimer, Korszakov és Asperger, de az olyan kevésbé ismert pszichiátereknek is, mint Capgras vagy Clérambault, volt egy sajátos képességük: olyan betegségtörténeteket írtak, hogy a beteg megelevenedett az olvasóban.

A Kizökkent elmék izgalmasan, meghökkentően és közben megindítóan ábrázolja az agykutatás történetét. Draaisma finom és magával ragadó stílusában felejthetetlen olvasmányokká válik az olyan szindrómák kórtörténete, mint amilyen az Asperger-, a Bonnet-, a Korszakov-, a Clérambault-, a Gilles de la Tourette- és a Capgras-szindróma, vagy az olyan betegségeké, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór, vagy a Brodman-területek, a Jackson-epilepszia és a Lombroso-fej története. A kötet mindeközben elevenen ábrázolja a pszichológia, pszichiátria tudományágának belső világát, hatalmi küzdelmeit.

RÉSZLET

"Vérszopók, hidegzuhany és kényszerzubbony

Howard Kushner, pszichiátriatörténész megírta a Tourette-szindróma történetét. Könyve néhol rémtörténetre emlékeztet. Itard 1825-ben azt írta Damopierre márkinéről szóló beszámolójában, hogy egy másik esetben is segítségét kérték, és ott is egy fiatal hölgyről volt szó, aki furcsa, nem akaratlagos mozgásokat végzett, és hogy jó eredményeket ért el nagy mennyiségű csirkehúslevessel, napi kétszer háromórás fürdővel, illetve azzal, hogy egy tucat piócát helyezett a nő vaginájára.

A kezelés ez utóbbi eleme azzal a feltételezéssel függött össze, hogy különös viselkedésének oka a nem megfelelően működő méhben keresendő. A Gilles de la Tourette által látott gyermekeken is kipróbáltak minden lehetséges és lehetetlen gyógymódot. Hideg zuhannyal kezelték, majd vidékre küldték őket, hadd nyugodjanak meg az idegeik, mindenféle nyugtatókat szedettek velük, de igazából egyik sem segített. Még az „egyenáramú fürdő” sem hozott enyhülést – a La Salpêtrière kiválóan fel volt szerelve elektroterápiai eszközökkel.

Gilles de la Tourette kényszerű elkülönítéssel és „hidroterápiával” – így többek közt jéghideg zuhannyal is – kísérletezett, de kénytelen volt elismerni, hogy nem sikerült igazán hatékony terápiát találnia. Rezignáltan jegyezte meg, hogy Beardnek valószínűleg igaza volt, amikor azt mondta, hogy „aki egyszer ugrálós lesz, örökre az is marad”.

Szólj hozzá!

2009.11.25. 14:39 gondolatkiado

Meghívó könybemutatóra: Leleplezett mellszobor

Címkék: karácsony friss gondolat kiadó könyvbemutató nyelvtudomány irodalomtudomány katalógus 2009 2

Meghívó

 

A Gondolat Kiadó meghívja Önt
könyvbemutatójára és az azt követő fogadásra.

Időpont: 2009.december 7., 18 óra
A rendezvény helyszíne: Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz terem
(Budapest, V. kerület, Károlyi Mihály u. 16.)

A bemutatásra kerülő kiadvány:
• LELEPLEZETT MELLSZOBOR. Nyomozások Kazinczy birtokán

Szerkesztette: Czifra Mariann
A könyvet bemutatja: Debreczeni Attila, az MTA-DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport vezetője

A rendezvényen a kötet kedvezményes áron megvásárolható

Tisztelettel várjuk!

www.gondolatkiado.hu
 

Szólj hozzá!

2009.11.25. 10:43 gondolatkiado

Nyerj könyvet!

Partnerünk, a Tollal.hu karácsonyi nyereményjátékot a Gondolat Kiadó által felajánlott könyvekkel. Kattints az alábbi linkre, játssz, nyerj és karácsonykor olvasd a Gondolat Kiadó könyvét!

Nyerj könyvet!

Szólj hozzá!

2009.11.24. 14:38 gondolatkiado

Friss és ropogós - Graf: A mágia a görög-római világban

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó vallástörténet katalógus 2009 2

Megjelent! - Fritz Graf: A mágia a görög-római világban

Fritz Graf könyve az antik mágia kutatásának első olyan öszegzése, mely szakít a hagyományos mágia-vallás szembeállítással: az ókori mágiát a fogalom korabeli használatából kiindulva nem az okkultizmus egy formájának, hanem az isten-ember viszony egyik aspektusának tekinti.

A könyv középpontjában a mágikus rituálékat végző személy, azaz a mágus alakja, valamint az általa gyakorolt varászlási formák és rituálék állnak. A szerző az antik irodalmi források, illetve régészeti anyag (átoktáblák, mágikus papiruszok) segítségével részletesen bemuatatja a mágikus rituálék különböző típusait, külön fejezetben tárgyalva például az antik szerelmi mágiát.

Értelmezése szerint a mágikus rítusok célja ugyanúgy az istenivel való kapcsolatkeresés, mint az egyéb ismert vallási formáké, a különbség csak abban áll, hogy a mágus sajátos utat választ e cél eléréséhez.

Fritz Graf (1944) a latin filológia és a vallástörténet professzora, jelenleg az Ohio State University oktatója.

RÉSZLET

A rituálé

A szertartás menete könnyen érthető. Az előkészületek – az alkalmas holttest  kiválasztása, megfelelő helyre szállítása és az átöltözés – után kezdetét veszi a  tulajdonképpeni jósrituálé. Erictho a holttestet a „holdméreggel” készíti fel arra, hogy  visszafogadja a lelket. Ezután jön az alvilági hatalmakhoz intézett első ima. Az első rész a természet nyelvét használja, az éjszakai és ragadozó állatokét és a természeti erőkét. A második szinte pontosan követi a kanonikus háromrészes imaszerkezetet.40 Az első az invocatio, az isteni hatalmak megszólítása nevük, kultuszhelyeik és funkcióik felsorolásával, anaphorák és mellékmondatok segítségével; ezt a részt felszólítás zárja: jöjjenek, és hallgassák meg Erictho imáját.

Ezt követi a narratio, amelyben az imádkozó megindokolja imáját, és kifejti, hogy miért kell az isteneknek segíteniük rajta; ilyenkor az imádkozó általában említést tesz korábbi áldozatairól, amelyek feljogosítják az újabb segítségkérésre, illetve azokról a múltbeli alkalmakról, amikor a megszólított hatalmak már segítettek rajta. Erictho is emlékeztet korábbi imáira és áldozataira, mégpedig a szokásos formában, si kezdetű mellékmondattal. Legvégül következik a tulajdonképpeni kérés, a preces.

Lucanus tehát kiemeli, hogy Erictho szinte közhelyszerűen követi a hagyományos vallásban megszokott fordulatokat. A tradicionális formát persze kifordított tartalommal tölti meg. A hatalmak, akikhez fordul, alvilágiak. A fenyegető és pusztító erőket szólítja: „Eumeniszek, pokoli gonoszság, szentségtörő hatalom, és te, Khaosz, aki számtalan világ összezavarására szomjazol”41 (tehát nemcsak a mi világunkéra, hanem az egész univerzuméra is).

Őket követik a nagyobb istenek: Dis, „az alvilág ura”, a Styx, az Elysium, Perszephoné, „aki gyűlöl eget és anyát”, az alvilági Hekaté, aki Erictho és a manes, a holtak lelkei között közvetít; legvégül következik Kerberosz és Kharón. Erictho imái és áldozatai szemmel láthatóan a mindennapi kultusz kifordításai: „szentségtörő és mocskos szájjal” imádkozik, embert áldoz, és embervérrel mutat be italáldozatot. Az ima végén sem visszafogott kérés, hanem parancs áll: „Engedelmeskedjetek imámnak!” (parete precanti).

Mivel ezzel az imával nem éri el célját, újabb felszólítást intéz az istenekhez, amelyet a szövegben kifejezetten a „ráolvasás” (carmen) szó jelöl. Ez már fenyegető és dühös hangú: „A holtakra ugat, és széttépi birodalmuk csendjét.”42 Ezzel már célt ér. Emlékezhetünk arra, hogy az égi istenek nem akartak második carment hallani Ericthótól (527 skk.) – most már azt is értjük, hogy miért nem.

A jóslás a papiruszokban

A Lucanus által bemutatott nekromanteia-jelenet a legérdekesebbek közé tartozik az irodalomban. Az eddigiekből már világossá vált, milyen precízen használja szerzőnk a rituális részleteket. Olyan szertartást ír le, amely a holtak világával keres kapcsolatot. Két közvetítő szerepel a rituáléban: a varázslónő, aki élő emberként a mi világunkhoz kapcsolódik, és egy fiatalon, erőszakos halállal elhunyt katona, akinek lelke visszatér az alvilágból, és megosztja újonnan szerzett tudását.

Szólj hozzá!

2009.11.24. 11:56 gondolatkiado

Friss és ropogós - Szorokin: 23 000

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó világirodalom szépirodalom szorokin katalógus 2009 2

Megjelent! - Vlagyimir Szorokin/Holka László (ford.): 23 000

Szorokin neve ismerősen csenghet a kortárs orosz irodalom iránt érdeklődő Olvasóink számára. A Gondolat Kiadó jelentette meg a Gondolat Világirodalmi Sorozat részeként, a háromrészes, "Jég-trilógia"-ként is emlegetett Szorokin sorozatot, amelyből már megjelent a Bro útja és az A jég és most novemberben várható a hamadik kötet, a 23 000

Az egyetlen számból álló cím sokaságot takar, a Fény Testvériségének teljes létszámát jelöli. Tagjai a Szorokin trilógiájának első részében bemutatott ösvényen, azaz Bro útján haladnak - úgy ahogy a második részben A jég című regényben is tették, hogy megleljék egymást szerte a világon.

Egyben a végkifejlet felé is tartanak. Amely ezúttal egy emberrabló üldözéses rémálmán, döglött szukák barátnőinek kényszermunkáján keresztül közeleg, s két, hozzátartozóikat elveszített fiatal világméretű nyomozása kis híján fényt is derít rá.

Akárcsak a lakott világot benépesítő lények mindegyike, a két fiatal is puszta eszköz a Testvériség átgondolt nagy tervében. A Testvériségben, amely utolsó tagjait gyűjti kitartó szorgalommal, emberi lények átalakításával, a remény köreinek megalkotásával. Majd amikor egybegyűlt a 23 000 kiválasztott, visszavonul mind, hogy kiküszöböljék a teremtés egyetlen, legnagyobb hibáját...

RÉSZLET

"Az SS-katonák meg kiemeltek közülünk néhány embert – innen egy férfit, onnan
egy nőt. Sokáig válogattak, nagyon sokáig. Azután elvezettek egy fiút, aki hozzám közel üldögélt. Mojsa volt a neve, Krakkóból. A lágerben ismerkedtem meg vele, összebarátkoztunk. Idősebb volt nálam. A háború előtt egy rőfösboltban dolgozott eladóként. Akárcsak nekem, neki is kiirtották az egész családját. Mélyen hivő fiú volt, azt mondta, ha Isten életben hagyja, rabbi lesz. Ez a krakkói Mojsa mindig magánál hordott egy papirost, egy ilyen viaszos szürke papirost, amilyenbe a háború előtt a füstölt halat csomagolták. Egész nap csomóba gyűrve szorongatta. Este pedig, amikor takarodót rendeltek el, és bezárták a barakkot, lefeküdt a priccsre, és kiegyengette a tenyerén. Egy rabbitól kapta a gettóban, aki azt mondta neki, hogy ez a papír te magad vagy, az élet egy nap alatt csomóvá gyűr, galacsinná hajtogat, este viszont kisimulsz, elfelejted a világot, és ismét teljes valódban állsz Isten előtt.

A fiú éjszakára mindig széthajtogatta a papirost, a feje alá tette. És ez a papiros  segített rajta. Szóval, amikor kirángatták a tömegből, a vénember meg a vénasszony rendkívül nagy izgalomba jött. Görcsösen rángatóztak, minden porcikájukban  remegtek. Én akkor arra gondoltam, epilepsziások. Összesen harminc embert  vezettek el közülünk. A szerelvényhez vitték őket, mindet egy vagonba szállították föl. Elvitték a két vézna epilepsziást is. A parancsnok a szerelvényhez küldte az őrséget. Mi pedig nekiálltunk imádkozni, mert rájöttünk, hogy mindjárt agyonlőnek minket. Lehorgasztottam a fejem, a homokot bámultam, és imádkoztam.

Egy hangyát láttam a homokon, és csak imádkoztam, imádkoztam. Én magam is olyan voltam, mint az a hangya, de rosszabb nála, mert hát a hangya mégiscsak élni fog, engem meg mindjárt agyonlőnek! És egyszer csak hallom, hogy a mozdony füttyent egyet, és a szerelvény elindul. És elmegy. Elmegy, elmegy, elmegy. És kész! Nincs ott a szerelvény. Nincsenek SS-katonák. Ülünk a vízmosásban. Odafönt körös-körül a rónaság. Senki sem értette a dolgot. Hát, felálltunk, kimásztunk a vízmosásból. 

Elindultunk. Futni nem volt erőnk. Szétszéledtünk, ment, ki merre látott. Én három társammal botorkáltam, mindhárman varsóiak voltak, és nekem szerencsém volt, mert hát mi mégiscsak szőkék és kék szeműek voltunk, és a lengyelek, bár antiszemiták, de hát mégiscsak befogadtak… izé… olyan izé…azohen vej… az volt… voltak rendesek, meg voltak gazemberek… azt a hölgyet úgy hívták Weslawa, az apja félkezű volt… és ők akkor… de nem csak… ahogy megszoktuk… Az öreg ásított, és azonnal hortyogni kezdett.

– Ennyi – Dina, aki az ajtóban állt, az öregemberhez lépett, és megigazította a paplant. Az nagyon hangosan horkolt, nyitott száján át vette a levegőt. A feje remegett a párnán. A horkolás hallatán a felső emeleten bezárt kutya még jobban nyüszített. Olga eltette a diktafont, felállt. Az oroszul egy szót sem értő Björn szintén felállt.

– Mondja, Dina, a kétezerből túlélte még valaki ezt az egészet?

– Igen – Dina átvette a vendégektől az üres poharakat. – Izraelben apa kettővel is találkozott közülük. Tizenöt éve. De hogy most hol lehetnek, arról fogalmam sincs.

– És nem próbált meg utánajárni, hogy mi lehetett ez az egész? Miért válogattak össze két barakkra való embert, hova szállították őket, aztán miért engedték el őket?

– Igen, igen… – dünnyögte Dina – persze, hogy megpróbálta megtudni… Ne haragudjanak, de le kell vinnem a kutyát."

Szólj hozzá!

2009.11.24. 09:31 gondolatkiado

Friss és ropogós - Khemiri: Montecore

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó világirodalom szépirodalom katalógus 2009 2 khemiri

Megjelent! - Jonas Hassen Khemiri/Papolczy Péter (ford.): Montecore - Egy párját ritkító tigris

Az első regényével nemrég debütált fiatal író, Jonas egy nap különös e-mailt kap egy bizonyos Kadirtól, apja gyerekkori barátjától Tunéziából. "Kadir gombolja a klaviatúrát", hangzik a meghökkentő kezdet. Kadir ezután elküldi a maga egészen egyéni, a franciát, svédet és arabot vegyítő, ráadásul képzavarokkal és bombasztikus metaforákkal tűzdelt nyelvezetén írt visszaemlékezéseit közös napjaikról. Ha már Jonas írásra adta a fejét, javasolja Kadir, írja meg eltűnt apja kacskaringós élettörténetét az ő segítségével, hiszen ennél jobb "sztori" nincs is.

Abbas, az apa útja a marokkói árvaháztól a svédországi beilleszkedési kálvárián és a művészi sikertelenség kínjain át a világhírig vezetett.De aztán hová? És ezzel kezdetét veszi a közös munka. Jonas eleinte háttérbe szorul, hiszen apja ifjúkori éveiről nincsenek emlékei, de saját gyerekkori élményeit már ő maga írja meg, jóllehet Kadir ezeket is ellátja lábjegyzetekkel. Két teljesen eltérő hangon - Kadir nyakatekert nyelvezetű levelein és Jonas emlék-monológjain keresztül - szólal meg a letehetetlenül szórakoztató történet, amelynek egyik vezérmotívuma a hirdetett tolerancia és a hétköznapokban mégis megnyilvánuló rasszizmus között feszülő ellentét. És közben "íródik" a regény.

A két szólamhoz néha egy harmadik is csatlakozik, ugyanis Kadir arabról lefordítja Jonas apjának régi leveleit. Ez a szólam azonban gyanúsan hasonlít Kadir saját írásaira. Amúgy is, Kadir körül mintha valami nem volna rendben. Lehet, hogy valójában nem is ő az, aki "gombolja a klaviatúrát"? De mi történt az apával? És mi köze mindehhez Montecorénak, a híres Las Vegas-i show tigrisének, amely egy 2003-as előadás során kis híján megölte Royt, a szelídítőjét? A marokkói apa és svéd anya gyermekeként 1978-ban született Jonas Hassen Khemiri a mai svéd irodalom fiatal sztárja, aki mára már drámaíróként is világhírre tett szert. Második regénye, a Montecore számos tekintélyes irodalmi díjat nyert, és több nyelvre lefordították.

RÉSZLET

"– Aztán megismerkedett anyámmal egy szimfonikus koncerten Monacóban. Anyám a világ egyik legszebb manökenje, algír szülőktől született Miami Beachen, Amerikában. Most színésznő, és olyan filmsztárokkal áll közeli barátságban, mint Grace Kelly és Humphrey Bogart. Egyébként ezt már láttátok? És sugárzott a büszkeségtől, amikor bemutatta a gyűrött fotót, amit állandóan magánál tartott. Elmesélte, hogy a fekete öltönyös férfi az előkelő európai társaságban az asztalnál az apja, Mussza. Jobbján ült a celebrátus filmsztár, Paul Newman, és balján a lenyalogatott hajú Elvis.

– És egyébként – tette hozzá, miután részletesen megvizsgálta a fotót. – Ne zavarjon titeket az orrbányász testőr a háttérben.

Mindannyiunknak nagyon imponáltak atyád történetei. Szemünk sztereóban ragyogott, és úgy kiáltottuk:

– Még! Mesélj még!

Evvel csak tovább ingereltük a fantáziának nevezett szunnyadó sárkányt. Atyád folytatta:

– Apám, Mussza, sok aranyat is nyert a súlyemelő VBken, és dolgozott tigrisidomárként is. Van négy Pontiac V8-a, kettő fekete, a többi piros. Most egy párizsi luxusnegyedben lakik, ahol a fűnyírók úgy néznek ki, mint kicsi autók, és a hétvégéket a golfpályán vagy autóversenyeken tölti. Mindenféle bőrszínű nő topless úszik a medencéjében, és kókuszillatú napkrémmel kenegetik a vállát. Miért költöztem én ide? Anyám halálos autóbalesete után felébredt apám szándéka, hogy beírasson a szegénység kemény iskolájába. De hamarosan… bármikor, talán holnap vagy a jövő héten feltűnik itt az alakja, és elvisz a szabadságtól túlcsorduló Franciaországba. És harmonikus együttlétünkben ellátogatunk mozikba, találkozunk filmsztárokkal, gyakoroljuk a vindszörföt, és teszteljük luxusjachtjainak nagy kollekcióját. Ha akartok, ti is jöhettek…

Végignéztem atyádon, és megkérdeztem (az imént felkeltett gyanakvással):

– És hogy sikerült atyádnak ezt elérnie?

Atyád gondosan összehajtotta a fotót, visszatette a zsebébe, és azt mondta:

– Apám tripla tehetség: víztisztító, casanova és kozmopolita!

Miért siklott le atyád nyelvének ekéje ennyire az igazság szántóföldjéről? Nem tudom. Ezzel szemben megfigyelhetünk két érdekes tendenciát.

1. Atyád mindent levedlett életében, aminek politikai színezete volt. A politika az ő szemében mocsár volt, amibe már így is túl sokan belefulladtak a környezetében. Atyád csak később változtatta meg attitűdjét a politikához. Talán túl későn.

2. Nyilván mind világosan láttuk, hogy atyádnak nem minden szava realitás. Ennek ellenére hipnotizált és lelkesített minket. Hát nem bizarr, hogy a konfabuláció is vigaszt tud csiholni? És vajon nem ez az igazi oka, hogy ekkora a túlkínálat asztrológusból, pszichológusból és íróból? Mielőtt pontot teszek az atyád gyerekkoráról szóló adatfüzér végére, szeretnék valami fundamentális tényt közölni:

Ha még mindig kételyeid vannak a projekt zsenialitását illetően, szeretném hangsúlyozni, hogy SEMMI gazdasági kompenzáció nem szükséges az asszisztenciámért. Ne hagyd, hogy a svéd kuporiságod gátat szabjon könyvünk jövőjének! Én csak annyit kérek cserébe, amiért episztolákba gyűjtöm az atyádról szóló adatokat, hogy könyvünk maximális őszinteséggel legyen fűszerezve. Ez a garancia életbevágóan fontos számomra, hiszen a hamis szóbeszédek amúgy is elárasztják atyád életét. Az igazság, és csakis az igazság lehet a világítótorony, amikor létrehozzuk irodalmi mesteropuszunkat. Szürke színben tüntet fel engem ez a fogadalom? Ha igen, ígérem, hogy a következő emailben elküldöm a valóság realitását atyád hátteréről. Sokkoló lesz és csábító, mi több, stimuláló és izgató, mind neked, mind jövőbeni olvasóinknak."

Szólj hozzá! · 1 trackback

2009.11.23. 14:54 gondolatkiado

Friss és ropogós - Leleplezett mellszobor: Nyomzások Kazinczy birtokán

Címkék: ajánló könyv karácsony friss gondolat kiadó nyelvtudomány tortenelem irodalomtudomány katalógus 2009 2

LELEPLEZETT MELLSZOBOR

Nyomozások Kazinczy birtokán

Szerkesztette Czifra Mariann

A tanulmánykötet a Kazinczy évfordulóhoz kapcsolódva a Kazinczy-életmű kutatásának legújabb tendenciáit mutatja be. Egyrészt hangsúlyozottan a fiatal irodalomtörténész-nemzedéknek szeretne teret adni, másrészt pedig egy új szempontokra épülő Kazinczy-kép megalkotásának szükségessége mellett érvel.

 

 

RÉSZLET

Keszeg Anna

A szabó Kazinczy

Módi és viselet összefüggései Kazinczy Ferencnél

 

Kazinczy Ferenc neve a magyar divattörténeti szakirodalomban sem ismeretlen. Lukács Anikó idézte fel a nemzeti, magyar és a nyugati, idegen ruha konfliktusának azt a mozzanatát, melyben a Pesti Divatlap cikkírója 1847-ben éppen az általánosan elfogadott magyar öltözék kidolgozásának folyamatában siránkozott a „szabó-Kazinczy” hiánya felett. A magyar nemzeti viselet kultuszának második nagy hulláma az 1850-es évek végén a férfiöltözet darabjait a nemzeti panteon megjelenítésére használta fel, s a Kölcsey-mente, a Hunyadi-mente vagy palást, a Zrínyi-dolmány, az Árpád-mente, a Lehel-szűr, a Széchenyi-szűr mellett Kazinczy Ferencről is attilát, zekét neveztek el.

A Pályám emlékezete bizonyos passzusai forrásértékű hivatkozásban pedig rendszeresen visszatérnek a divattörténeti összefoglalásokban. Ezekre a kosztümtörténetekre jórészt az érvényes, amit a korszak francia divattörténésze a francia példa összefüggésében Quicherat-jelenségnek nevez: a nagyon változatos forrásanyaggal dolgozó 19. század végi, 20. század eleji kosztümtörténet a ruhadarabok evolúcióját vázolva elvész az apró változások követésében, nem képes a társadalmi használatra, a viseletek kiválasztásában rejlő társadalmi-politikai jelentésekkel való játékra következtetni. A magyar szakirodalomban váltást az etnográfiai és muzeológiai kutatások hoztak, melyek főként a népi, nemzeti viseletelemek történetének követésére vállalkoztak, s a legtöbb esetben éppen kiállításokhoz kapcsolódtak.

Szólj hozzá!

2009.11.23. 12:10 gondolatkiado

Friss és ropogós - Lieve Joris: A melankolikus forradalom

Címkék: ajánló regény karácsony friss gondolat kiadó tortenelem katalógus 2009 2 politologia

Lieve Joris/Törő Krisztina (ford.): A melankolikus forradalom

Lieve Jorisnak, a Hollandiában élő flamand írónőnek ez a riportkötete az 1989–90-es magyarországi rendszerváltás krónikája, és annak 20. évfordulója alkalmából jelenik meg. Joris 1989 és 1990 tavasza között négyszer járt Magyarországon. Először Konrád György műveinek hatására látogatott ide 1989 júniusában. Felemelő pillanatok, tragikus momentumok és melankolikus hangulatok szemtanúja és résztvevője lesz. Írók, filmrendezők, szociológusok, ellenzéki politikusok, értelmiségiek, tragikus sorsú „átlagemberek” történeteit hallgatva próbálja megfejteni az akkori és korábbi Magyarországot.

Miközben a keleti blokk országainak építménye recseg-ropog, Joris egyre pontosabban látja, milyen mélyen meghatározta a negyven évig tartó rezsim, a háború és azt megelőző korszak az emberek lelkét és életét. A szerzőt nemcsak a budapesti értelmiségi és művészvilág érdekli: részt vesz választási gyűléseken, gondolkodás nélkül bekéredzkedik vidékre vagy épp a forrongó Romániába tartó autókba. Beszélgetéseken keresztül vagy rövid, pontos leírásokkal, finom kritikával mutatja be elsősorban a liberális ellenzék legfontosabb tagjait.

Bár szimpátiája, világnézeti elköteleződése világosan érződik, igyekszik feltérképezni az egész magyar politikai palettát. Könyve izgalmas, néhol távolról, néhol empatikusan megírt krónikája a magyar rendszerváltásnak. Hol könnyeket csal az olvasó szemébe, hol mosolyra ingerli, hol kétkedő gondolatokat ébreszt benne. Nem nosztalgia, hanem figyelemre méltó olvasmány – különösen az elmúlt húsz év fényében.

RÉSZLET

"Összefutok a hóna alatt orsós magnót cipelő Kasza Lászlóval. Magával visz a Szabad Európa Rádió nemrégiben berendezett irodájába, ahol lázas sürgölődést látok. Kasza meséli, hogy az első héten özönlöttek hozzájuk az emberek, látni akarták őket, szerencsét kívánni, elmesélni a saját történeteiket. Több halomnyi levelet kapnak – néhányan saját maguk hozzák be a levelüket, mert félnek postára adni. Az első bolond is megjelent: szentté nyilvánítására várakozva már most szerette volna közölni a SZER-rel, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak egy államban kell egyesülnie, méghozzá Lech Wałesa vezetése alatt.

Egy kisebb szobában, egykori nosztalgikus balatoni útitársammal, Kőszeg Ferenccel készítenek interjút. Miután végeztek, odajön hozzánk, rendes öltönyt visel, de egyébként épp olyan ziláltan néz ki, mint régebben.

– Figyelted a kongresszust? – kérdezi huncut tekintettel.

Egy pszichiáterbarátja három évvel ezelőtt azt mondta neki, hogy ebben az országban hatalmas implózió lesz. Kőszeg nem tudta, mit is ért ezalatt a barátja, azt hitte, explózióra gondol.

– De múlt héten eszembe jutott. Olyan volt, mintha mindannyian ugyanazt a tévéműsort néztük volna, és a képernyő egyszer csak elkezdett volna ugrálni.

– Most, hogy a kommunisták csődöt mondtak, igen sok dolguk lesz az ellenzéki fiúknak – kocogtatja meg Kőszeg vállát Kasza.

Ellenzék – de melyik? Az egész városban teleragasztgatták a lámpaoszlopokat kényszeredetten nevető politikus-jelöltek posztereivel; a metróban a kitűzőket lesem, melyeket az emberek a kabátjuk hajtókáján viselnek. Lengyelországban annak idején mindenütt ugyanazokat a Solidarność-jelvényeket láttam, itt egész rakás különféle változat létezik, és az utóbbi időben még újabbak is jöttek a már meglévők mellé. Nagy Imre, FIDESZ, SZDSZ, MDF, koronás címer, a korona nélküli Kossuth-címer. Berozsdásodott fegyverek csörgését hallom, porlepte kitűntetések jelennek meg, másikak pedig eltűnnek.

Arra számítottam, hogy az ’56-os megemlékezés Nagy Imre drámai újratemetése után lezárul, de igen hamar rájövök, hogy az csupán a kezdőakkord volt – időközben az egész város egy gyászinduló ritmusára hullámzik.

A Hősök tere közelében Mészáros Márta forgat filmet 1956-ról. Újra felállíttatta a Sztálin-szobrot, amelyet a forradalmárok annak idején darabokra vágtak. Az egész város kijött megnézni, hogyan zúzzák szét. Másnap már csupán Sztálin nehéz csizmája áll a talapzaton. Két álmos férfi vigyáz rá.

A kis Nádasra gondolok, aki itt lépkedett édesanyja kezét fogva és szégyenkezett a kiabálása miatt. Milyen üres most minden. Valamivel távolabb Lenin-elvtárs állt, de bizonyos restaurációs munkálatok miatt őt is eltávolították a talapzatról.

Október 23-án megemlékezést tartanak az 1956-os forradalom kitöréséről, és kikiáltják a Magyar Köztársaságot. Az ellenzék aznap estére látványos eseményt tervez: amikor a tömeg összegyűlt a Kossuth téren, a parlament tetején lévő háromezer kilós vörös csillag – amely ma még dicsőségesen tündöklik esténként – a tömeg szeme láttára fog kialudni. De a kormánynak semmi kedve az ilyen nyilvános megtisztuláshoz. Egyik este – egy átlagos, közönséges este – az ellenzék nagy felháborodására, a csillag kivilágítatlan marad.

A Moszkva tér felfelé tartó mozgólépcsőjén állok, gondtalanul bámulom az embereket, akik szembe jönnek velem. Egy fehér hajtincs, egy kobaltkék pulóver.

– Miklós!

A mozgólépcső tetején hátraarcot csinálok. Miklós lent vár.

– Szerencséd van, hogy még élek. Néhány napja felrobbant az autóm, az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnöm.

Átkarolja a vállamat, nevet, erős, mint mindig, de a félelem még nem tűnt el az arcáról. Sprőd hajából, kék szeméből fáradtság dereng – úgy tűnik, a baleset végképp megtörte az öregséggel szembeni ellenállását.

Éppen az autószalonba tart.

– Elkísérlek.

Egymásba karolva megyünk az őszi utcán. A város egy csapásra meghittebbé válik.

– Felkerested Nádast Gombosszegen?

Fejemet rázom, és elmesélem budapesti találkozásainkat.

– Péter visszavonultan él – mondja –, engem egészen biztos barbárnak tart, egy bon vivant-nak. De én legalább éltem!

Autókat nézegetünk, memegiszunk egy kávét, a kommunista párt bukásáról beszélgetünk.

– Már nemigen tudom, mi az irodalom – mélázik Mészöly – Az élet átvette a hatalmat az irodalom felett, talán végképp.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása