Gondolat Kiadó

Hegedűs Judit: Gyermeksorsok, életutak a javítóintézeti világból

Pedagógiai Tanszék Közleménye Jogászok, szociológusok, gyógypedagógusok, pszichopedagógusok keresik a választ arra a kérdésre, hogyan is alakul a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények aránya, milyen okok rejtőzködnek a jelenség mögött. A hazai gyermekkor-történeti kutatások témájukat tekintve elsősorban a gyermekek életmódjának, iskolai életének vizsgálatát, a pedagógiai sajtóban megjelenő gyermekkép elemzését vállalták fel. Ezek a kutatások nem igazán foglalkoznak a gyermekvédelem „kliensei” közé sorolható gyermekek történeti megítélésével, a korabeli társadalomban kialakult helyzetükkel. A könyv ezt a hiányt szeretné pótolni azzal a rövid történeti áttekintéssel, melynek középpontjában a gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetőkről alkotott nézetek alakulása, illetve a javítóintézet mint intézmény működésének változása áll. A szerző nemcsak témáját, hanem a vizsgálódás módszerét tekintve is újfajta szemléletmódot érvényesít: tudatosan törekedett arra, hogy a vizsgálódásban a „gyermekek, fiatalok hangja” is jelen legyen. A kötetet pedagógusoknak, szociológusoknak, szociális területen tevékenykedőknek egyaránt ajánljuk.

RÉSZLET

IV. A tyúklopástól a gyilkosságig

Úgy gondolom, egyetérthetünk azzal a gondolattal, hogy „…a fi atalkorúak valóságos kriminalitása mindenesetre nagyobb, mint az, melyet az elitélések száma felmutat.” (Balogh, 1909. 34. o.). A bűnügyi statisztika nemcsak a gyermekkorúak, hanem a fi atalkorúak kriminalitásáról sem ad teljes képet. Ennek több oka van. Egyrészt a bűncselekmény, illetve a tettes felfedezetlenül maradt, vagy a sértett nem tett feljelentést. Másrészt elterjedt az a szokás, hogy apróbb lopásokat és kisebb „kihágásokat” házi, illetve más fegyelmi jog körében toroltak meg – napjainkban a szabálysértési eljárásokra lehet gondolni ez ügyben –, valamint sok magánindítványt a főtárgyalás előtt vagy épp a főtárgyaláson visszavontak. Jelen munkában nem vállalkoztam széles körű statisztikai adatok közlésére, mivel a különböző korszakokban eltérő típusú adatokat gyűjtöttek.

Például a 20. század elejéről származó adataink elsősorban az ítéletekre vonatkoznak, míg a 20. század második felében az adatok az elindult eljárások alakulásáról adnak információt. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy ezek az adatok abszolút számok, azaz rendszerint nem történt meg az adott korosztály átlaglétszámához való viszonyítás. A bűnügyi statisztika adatainak közlése „ellen” szól az is, hogy van némi eltérés a különböző korszakok között abban, hogy mit tartottak büntetendő tettnek. Erre jó példa a politikai jellegű bűncselekmény: míg a dualizmus korszakában nem találtam erre vonatkozó adatot a fi atalkorúakkal kapcsolatban, addig a második világháborút követően ugrásszerűen megnőtt a tiltott határátlépések, a politikai zendülésben való részvétel száma.

Megjelenés és könyvbemutató: szeptember 8. 16 óra, Kossuth Klub, VIII. ker. Múzeum u. 7.

Náray Péter: Nem Duna, Genfi -tó

A kötet a nemrégiben elhunyt, jogász és közgazdász végzettségű szerző emlékiratait teszi közzé, ám jóval több memoárnál: alapos leírást tartalmaz a globalizáció alapintézményeinek működési elveiről és gyakorlatáról, valamint a multilaterális diplomácia természetéről. A szerző Magyarországon aktív szerepet játszott a magyar külgazdaság reformjában, 1988-tól pedig Genfben dolgozott a GATT és a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) első magyar alkalmazottjaként, s részt vett a globalizáció alapjául szolgáló nagyszabású kereskedelmi liberalizáció alapjainak kidolgozásában. 1995 és 2000 között Genfben Magyarország ENSZ nagykövete volt, majd a WTO, illetve az ENSZ tisztviselője. Nemzetközi tisztviselőként, illetve nagykövetként mintegy 90 külföldi országban járt. Számos olyan eseménynek volt résztvevője, amelynek ma már történelmi jelentősége van. Az emlékiratok egyik központi témája a globalizáció folyamatának és működése természetének a bemutatása: miként vált bolygónk egyetlen nagy piaccá, hogyan szólnak bele mindennapi döntéseinkbe az üzleti motivációk, és mi ezeknek a kihatása életünkre, a világpolitikára és a Föld jövőjének alakítására.

408 oldal, 3800 Ft

RÉSZLET

A nehéz idők kezdete: az első világháború és a Tanácsköztársaság

Azt már nem a nagyapámtól, hanem a többi rokontól hallottam, hogy Lajos bácsi a Tanácsköztársaság idején a nagyvázsonyi direktórium elnöke volt. Nem mintha sok köze lett volna a kommunista mozgalomhoz, de akkor magával ragadták az események. Mint a település egyik tekintélyes emberét – ő volt a nagyvázsonyi iskola igazgatója és a faluban nagy népszerűségnek örvendett – megválasztották. Állítólag a kommün alatt rend volt a faluban, és senkinek sem esett bántódása.

Apám, Neugebauer (Náray) Béla viszont szomorúan mesélte, hogy nagyapám 1919-ben játszott szerepe következtében iskolai tanulmányai során végig diszkriminálták, megalázták, és a család múltja miatt nem vették fel a Műszaki Egyetemre, vágyai egyetemére. Nagyapám tanácsköztársasági kalandját a család szégyellte, és ezért sokáig nem is hallottam róla. A történetről akkor szereztem tudomást, amikor az egyetemi felvételi kérelem beadásához 1960 elején önéletrajzot kellett írnom. Túlbuzgó iskolám, a Munka Vörös Zászlórendjével Kitüntetett Eötvös József Gimnázium, az életrajz elkészítéséhez írásbeli szempontokat adott. Az egyik szempont azt követelte, hogy ne csak szüleink, de nagyszüleink vagyoni helyzetét és politikai tevékenységét is tárjuk fel. Mit csináltak a háború előtt, így a Tanácsköztársaság idején? Amikor a követelményeket megmutattam apámnak, megtört és feltárta a titkot. „Nos, Petikém, írd csak be az életrajzodba, hogy nagyapád a nagyvázsonyi direktórium elnöke volt, és ezért a családot a Horthy-korszakban hátrányok érték. Remélem, hogy ez az epizód, amely miatt én annyit szenvedtem, most talán a te javadra válik, és annak ellenére, hogy az egyetemi felvétel szempontjából a meglehetősen rossz alkalmazotti kategóriába tartozol, bejutsz az egyetemre.” Megjegyzem, hogy apám Lajos bácsi direktóriumi elnökségi pozícióját soha, egyetlen életrajzában nem említette, noha ezzel elejét vehette volna a Rákosi-korszakban elszenvedett üldöztetésének az el

lenségesnek és kispolgárinak minősített mentalitása miatt. De nem tette, mert egész lényét az éltette, hogy őt a teljesítményei minősítsék és soha semmi más. Mondanom sem kell, nem kevés csalódás érte élete folyamán.

Szécsi József (Szerk.): A Tízparancsolat

Biblikus konferenciák

A kötet az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem által 2007 novemberében rendezett azonos című konferencián elhangzott előadások szerkesztett, írott változatát tartalmazza. A tanulmányok szerzői – köztük Baán István, Karasszon István és Komoróczy Géza egyetemi tanárok – a Tízparancsolat vallástörténeti jelentőségét, történeti kontextusát és recepciótörténetét vizsgálják az ókori Kelettől a késő ókori kereszténységig. A könyvet az ókori és kora keresztény kultúra, a vallás- és kultúrtörténet iránt érdeklődőknek ajánljuk.

RÉSZLET

Tízparancsolat és Deuteronomium

A cím talán meghökkentőnek tűnik, s túlságosan is szakmai párbeszédet ígér, jóllehet jelen írás szándéka nem ez. A háttérben mindenképpen az áll, hogy az elmúlt években sok szép és jó dolog jelent meg a Tízparancsolat magyarázataként – bár, ha őszintén kell vallanom, legalább annyi írás is megjelent, amelyben a szakértelemnek csak kevés nyomát láthatom. Összességében azonban úgy látom, hogy idáig nem sikerült egészen pontosan elhelyezni a Tízparancsolat konkrét történeti helyét (hosszabb keletkezés esetében: helyeit); márpedig a tényleges megértés szempontjából ez elkerülhetetlen! Miről van szó? Arról, hogy a Tízparancsolat törvény.

A törvények általában, főképpen pedig letűnt korok törvényei érthetetlenek maradnak számunkra akkor, ha nem látjuk mögöttük a tényleges történelmet – ezt itt, Magyarországon aligha kell hangsúlyoznom, hiszen mindenki tudja, hogy egy gazdasági tranzakcióért húsz évvel ezelőtt valakit börtönbe csuktak volna, ma pedig vállon veregetnek. Az élet ui. változik; talán nem olyan gyorsan, mint itt nálunk az elmúlt húsz évben, mégis folyamatosan és mindig.

Éppen ezért a törvények is változnak; ugyanazt a célt a megfogalmazás, esetleg a tartalom esetleges átalakításával próbálja meg a törvényhozó garantálni. Nincs érdekesebb vállalkozás annál, mint ha az egyes törvények változásának az ívét a századokon keresztül valaki megpróbálja megrajzolni! Igaz, az sem kevésbé érdekes vállalkozás, ha valaki áttekinti, hogy milyen törvénygyűjteményekkel akarták az egyes korokban az emberek egymás közötti kapcsolatát szabályozni – a mi vállalkozásunk most mindazáltal az előző kategóriába tartozik.

Szeptemberben megjelenik! Bemutatója: szeptember 8. 16 óra, Kossuth Klub 

Náray Péter: Nem Duna, Genfi tó

A kötet a nemrégiben elhunyt, jogász és közgazdász végzettségű szerző emlékiratait teszi közzé, ám jóval több memoárnál: alapos leírást tartalmaz a globalizáció alapintézményeinek működési elveiről és gyakorlatáról, valamint a multilaterális diplomácia természetéről. A szerző Magyarországon aktív szerepet játszott a magyar külgazdaság reformjában, 1988-tól pedig Genfben dolgozott a GATT és a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) első magyar alkalmazottjaként, s részt vett a globalizáció alapjául szolgáló nagyszabású kereskedelmi liberalizáció alapjainak kidolgozásában. 1995 és 2000 között Genfben Magyarország ENSZ nagykövete volt, majd a WTO, illetve az ENSZ tisztviselője. Nemzetközi tisztviselőként, illetve nagykövetként mintegy 90 külföldi országban járt.

Számos olyan eseménynek volt résztvevője, amelynek ma már történelmi jelentősége van. Az emlékiratok egyik központi témája a globalizáció folyamatának és működése természetének a bemutatása: miként vált bolygónk egyetlen nagy piaccá, hogyan szólnak bele mindennapi döntéseinkbe az üzleti motivációk, és mi ezeknek a kihatása életünkre, a világpolitikára és a Föld jövőjének alakítására.

RÉSZLET

VII. FEJEZET

DIPLOMATA LETTEM GENFBEN

A kiküldetéssel járó procedúrák hónapokig tartottak. Jórészük természetesen titkos volt, azokról legfeljebb sejtéseim lehettek. Valószínűleg ellenőrizték azokat az állításokat, amelyeket az erre a célra szolgáló hosszú kérdőíven tüntettem fel válaszként. Igaz-e az, hogy nincsenek külföldön rokonaim, és nem tartok fenn kapcsolatot ellenséges szervezetekkel? (Ne felejtsük el, hogy hosszabb időt töltöttem el Londonban.) Valós-e az az állításom, hogy feleségem rokonaival szinte semmilyen kapcsolatban nem vagyunk, stb.

Szinte biztos vagyok benne, hogy az információk alapvető forrását a KkM-ben nagyszámban dolgozó III/ III-as ügynökök adták, akiknek azonosításába azonban nem sok energiát fektettem. Az ügynökökről állandó kérdezősködésük, bizalmaskodásuk vagy bátor, ellenzékinek tűnő, ki nem provokált kijelentéseik miatt lerítt mellékfoglalkozásuk, akikről nem, azok felkutatására pedig nem voltak meg a kapcsolataim. Várni kellett továbbá a svájciak engem elfogadó nyilatkozatára (agrément) is, amely augusztus közepén végre meg is érkezett.

A csomagolás nem volt egyszerű, mivel 4-5 éves távlatban kellett gondolkoznunk és abban a súlykeretben, mintegy 300 kg, amelyet a szabályzat szerint kiszállíthattunk a KkM költségén. Hoszszú listákat kellett készíteni sok példányban. A legfárasztóbb az volt, hogy a 135, kivinni szándékozott könyvet, cím, szerző, kiadó és kiadási év szerint listázni kellett. Hogy mit csináltak a listával, azt máig sem tudom. Aztán jött a vámos, ellenőrizték, hogy az került-e a dobozokba, ami a listára, s a küldeményt elvitték. A maradék kb. egy köbméternyi dolgot, köztük számos játékot, amely az útra kellett a gyerekek szerint, nekünk kellett az autóban elhelyezni. Az indulás napján már reggel elkezdtük a pakolást, amely eltartott úgy du. 2 óráig. Mint kiderült, a következő évtizedekben a reggeli indulás nálunk kora délutánra változott. Akkor begyűjtöttük a gyerekeket a térről és elindultunk.

Szeptemberben megjelenik!

Virányi Péter: Reklámszociológia

Vegyünk valamit, és ettől minden megváltozik. A reklámok a fogyasztást teszik a társadalom központi értékévé. Ha megveszünk egy árut, vagy igénybe veszünk egy szolgáltatást, akkor ezzel boldogságot és vágyainknak, álmainknak megfelelő életformát veszünk. Úgy érezzük, hogy boldogok leszünk, hiszen a boldogság ígéretével manipulálnak bennünket. A módszerek finomodásával a reklámozás maga is külön szakmává nőtte ki magát, amelyben több különböző tudományág képviselteti magát, melyek közül az egyik a szociológia – egészen pontosan annak erre szakosodott ága, a reklámszociológia.

A kötet, amely a reklámszakma legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakembereinek tanulmányait gyűjtötte össze, arra keresi a választ, hogy – a szociológiára támaszkodva – milyen eszközökkel dolgozik a reklám, hogy hatását elérje. A válogatás átfogóan és az egyetemi jegyzetekhez, szöveggyűjteményekhez méltóan, mégis színesen és érdekesen vezeti be az olvasót a reklámok zegzugos világába, úgy, hogy újszerűen körvonalazza a szociológia létjogosultságát ebben a különös kommunikációs térben. A könyvet ajánljuk a reklámszakma kutatóinak és gyakorlati szakembereinek, a kommunikáció- és médiatudomány oktatóinak és hallgatóinak, továbbá mindenkinek, aki érdeklődik a reklámok hatásmechanizmusa és pszichológiája iránt.

RÉSZLET

DAVID OGILVY

A hatásos reklám

Most képzeld el, hogy beálltál dolgozni az ügynökségemre, s beugrasz az irodámba tanácsért. Valami általánossággal fogom kezdeni arról, hogyan végezd a munkád. A későbbi fejezetekben majd konkrétabb tanácsokkal szolgálok arról, hogyan kell reklámozni a képeslapokban, az újságokban, a tévében avagy a rádióban. Máris bocsánatot kérek azért, hogy durván leegyszerűsítek néhány bonyolult dolgot – meg stílusom dogmatizmusáért; ez a rövidség dogmatizmusa. Mind a ketten sietünk.

Az első dolog, amit el kell mondanom: valószínűleg nem látod át, mekkora különbség van reklám és reklám között. John Caples, a direct response2 szövegírók doyenje mondja: „Láttam egyszer egy olyan hirdetést, amely nem kétszer, de tizenkilenc és félszer annyi árut adott el, mint egy másik. Mind a két hirdetés ugyanakkora helyet foglalt el. Mind a kettőt ugyanabban a kiadványban közölték. Mind a kettő fényképes illusztrációt tartalmazott. Mind a kettőnek nagy műgonddal írták meg a szövegét. Csak annyi volt közöttük a különbség, hogy az egyik a megfelelő dologra apellált, a másik nem.” A rossz hirdetés akár csökkentheti is a termék forgalmát. Valakitől hallottam, hogy George Hay Brown, aki valaha a Ford marketingosztályát vezette, egy időben hirdetést közöltetett a Reader’s Digest minden második számában. Az év végén aztán kiderült, hogy azok az emberek, akik nem látták e reklámokat, több Fordot vásároltak.

Szeptemberben megjelenik

Reklámszociológia szöveggyűjtemény - írta és szerkesztette Virányi Péter

Vegyünk valamit, és ettől minden megváltozik. A reklámok a fogyasztást teszik a társadalom központi értékévé. Ha megveszünk egy árut, vagy igénybe veszünk egy szolgáltatást, akkor ezzel boldogságot és vágyainknak, álmainknak megfelelő életformát veszünk. Úgy érezzük, hogy boldogok leszünk, hiszen a boldogság ígéretével manipulálnak bennünket.

A módszerek finomodásával a reklámozás maga is külön szakmává nőtte ki magát, amelyben több különböző tudományág képviselteti magát, melyek közül az egyik a szociológia – egészen pontosan annak erre szakosodott ága, a reklámszociológia.

A kötet, amely a reklámszakma legkiválóbb elméleti és gyakorlati szakembereinek tanulmányait gyűjtötte össze, arra keresi a választ, hogy – a szociológiára támaszkodva – milyen eszközökkel dolgozik a reklám, hogy hatását elérje. A válogatás átfogóan és az egyetemi jegyzetekhez, szöveggyűjteményekhez méltóan, mégis színesen és érdekesen vezeti be az olvasót a reklámok zegzugos világába, úgy, hogy újszerűen körvonalazza a szociológia létjogosultságát ebben a különös kommunikációs térben. A könyvet ajánljuk a reklámszakma kutatóinak és gyakorlati szakembereinek, a kommunikáció- és médiatudomány oktatóinak és hallgatóinak, továbbá mindenkinek, aki érdeklődik a reklámok hatásmechanizmusa és pszichológiája iránt.

RÉSZLET

Utak, tévutak, hitek, tévhitek. A reklámok hatásáról és ellenhatásáról

A reklám szó latin eredetű, jelentése harsány kiabálás, ellentmondás. A reklám története során mindvégig hű maradt ehhez az eredeti jelentéséhez. (Mások szerint a szó francia eredetű, jelentése fizetett hirdetés.) Hozzánk német közvetítéssel került el. Azonban a mai német Werbungen, avagy a franciák publicity, az angolok Advertising szavai nem csak formailag távolodtak el az eredeti latin igétől. A reklám hasznára igen hamar rájöttek. A figyelemfelhívás igénye, mint a reklám egyik alapvető eszköze egyidős az emberiséggel. Gondoljunk csak az ősemberek által készített barlangrajzokra, sziklarajzokra, melyek tulajdonságaik alapján megfelelnek a mai modern reklámpszichológia által megfogalmazott, a reklám kommunikációs eszközeire vonatkozó sablonoknak.

A reklám történetileg több ezer éves tevékenység, már az ókori Egyiptomban is jelen volt. A papirusztekercs volt a közvetítő (médium), amikor egy ültetvényes kerestette eltűnt rabszolgáját. Ezen emlék a British Museumban található meg. Továbbá már egyes görög amforákra akasztott kis tábla is jelezte egyéb adatok mellett, hogy honnan származik az adott bor. Ezek akár mai borcímke őseinek is tekinthetőek. Egyre jobban terjedtek a „reklámtáblák”. A 15 000 lakosú Pompejiben például nem kevesebb mint 40 kisebb-nagyobb nyilvánosházra bukkantak, melyek falán a cégér látványosan hirdette az intézmény sajátos profilját. A feltárt pompeji nyilvánosházak (Lupanaresek) belseje is tele vannak a különféle, a felkínált szolgáltatásokhoz kapcsolódó falfestményekkel. (Hasonlóak voltak az arányok a korabeli Rómában is.)

Rosenfeld, Alvin H. / Peremiczky Szilvia ford.: Kettős halál. Gondolatok a holokauszt-irodalomról

Könyvesem recenzió

Niki

Nehéz írni a holokausztról bármit is. Hogyan lehetne visszaadni a sorokon keresztül, hogy miken mentek át a szenvedő alanyai? Hisz a sorok, csak sorok. ... Mindig is érdekeltek azon a könyvek, amik így-vagy úgy, de érintették a múltnak ezt a részét. Próbálom minden egyes könyvnél megérteni, mindez hogyan történhetett meg, de még mindig nem jöttem rá, és szerintem nem is fogok.

Amikor a Gondolat Kiadótól megkaptam az e-mailt, hogy választhatok a kínálatukból egy könyvet, szinte azonnal kiszúrtam a Kettős halált. Tudtam, hogy nehéz fába vágom a fejszémet, nem lesz könnyű olvasmány.

Az alcím, "Elmélkedések a holokausztirodalomról". Nem regény, hanem száraz irodalom. Olyan, mintha egy tankönyvet olvasnál, ahol leírják mi miért van, összehasonlítások, elemzések, rávilágítások, idézetek.

Az írója kitér a naplókra, a könyvekre, versekre, idézeteket lehet olvasni. Nem egyszer bizony törölgettem a szememet, amikor olyan dolgokról olvashattam, amikről eddig máshol még nem. Anyákról, akik védték a gyermeküket, majd szemük előtt dobták őket a tűzbe. Gyerekekről, akiknek a halál olyan természetes lett, hogy a holttestek látványa meg se rémítette már őket, játszottak tovább. stb.

Kérdésekről olvashatunk, amik felvetődtek a holokausztirodalom íróiban: Jó-e írni róla? Vissza lehet-e adni a történteket? Nem alacsonyítják le a sorokkal az ezen keresztülment áldozatok szenvedéseit, fájdalmait, ... a halálukat?

Összefoglaló mű. Több külföldi holokausztíró művére épül, és ezeken keresztül próbálja bemutatni az összefüggéseket, értelmezni a leírtakat. Az ajánlás szerint "a kötet a mai napig az egyetlen összefoglaló jellegű munka a holokauszt irodalmáról"

Könyvkukac ajánlja -Etnicitás és nacionalizmus

Tollal.hu recenzió

A múlt század kilencvenes évei elején alkalmam adódott Magyarországon munkát vállaló, szerencsét próbáló falusi és városlakó moldvai csángókkal szoros kapcsolatba kerülni.

Ezekben az időkben gyakran találkoztam Dr. Atzél Endrével, aki a Határon Túli Magyarok Hivatala tisztviselőjeként és máltai lovagként, ezen kívül magán emberként a moldvai magyarokkal való kapcsolatok felvétele, ápolása céljából évente több alkalommal utazott Moldvába, illetve a Magyarországon tartózkodó csángók életét követte, segítette. Vele és moldvai ismerőseimmel folytatott beszélgetések során megvilágosodott, hogy a moldvai csángók jelentős része az asszimiláció különböző fokozatainak állapotában él. Míg a falun lakók egymás között magyarul beszélnek, gyermekeik anyanyelvként használják ezt a nyelvet, a városba, főleg Bákóba (Bacau) költözők, ott született gyermekeiknek nem tanítják meg őseik nyelvét második nyelvként sem. Akkor is így tesznek, ha a szülők egymás között magyarul beszélnek. A Magyarországra érkező romániai magyaroknak (nem csak csángók) tapasztalni kellett, hogy a szolidaritás és összetartozás érzése a magyar társadalom egy részében ellenszenvvé, ellenséges érzületté változott. Ez a fájdalmas megtapasztalás az érintettekben, főleg az addig izoláltabb, az "anyaországgal" kevesebb kapcsolatot tartó csángókban nem az együvé tartozás érzését erősítette.

Hamarosan megjelenik

Gergely Jenő: A Keresztény Községi (Wolff) Párt (1920–1939)

Gergely Jenő könyvében a tőle megszokott alapossággal, de olvasmányosan elemzi a ma már kevéssé ismert, katolikus Wolff Károly által vezetett Keresztény Községi Párt tevékenységét, amely Budapest székesfőváros önkormányzatát irányította a Horthy-korszakban 1920 és 1939 között. A párt 1920 júliusában alakult meg. A különféle áramlatokat erős kézzel összefogó, autokrata pártelnök, a jogi végzettségű, nagy hatású szónoki tehetséggel megáldott Wolff Károly korszerű kommunálpolitikus volt. A fővárosi keresztény párt bizonyult a korszak legsikeresebb keresztény pártjának, meg tudta őrizni választóit, és így majd negyedszázadon át kézben tartotta a város vezetését.

A párt nemcsak a vele azonos politikai-világnézeti alapon álló politikusokkal, hanem akár liberális, demokrata és szociáldemokrata ellenfeleivel is eredményesen együttműködött az egyes kormányok autonómiát korlátozni akaró, sőt esetenként felszámolni törekvő politikájával szemben. Az 1930-as években Wolff a várospolitikát középutas, a radikalizmusokkal szemben csak a főváros érdekeit szem előtt tartó irányba vitte tovább. Wolff Károly azonban 1936-ban elhunyt, és utódja, a református Csilléry András már nem tudott ellenállni a párton belüli szélsőjobboldalnak (Kékkeresztes Mozgalom), sem a kormánypárt beolvasztási törekvéseinek. 1939 elején a KKP megszűnt, feladta önállóságát, és egyesült az akkor Imrédy Béla által vezetett kormánypárt fővárosi szervezetével. A kötetet a 20. századi magyar történelem iránt érdeklő olvasóknak, valamint történészeknek, történészhallgatóknak, jog- és politikatörténészeknek ajánljuk.

400 oldal + CD melléklet 250 oldalnyi történelmi dokumentummal

Ár: 3980.- 

RÉSZLET

II/1. A hatalomváltás

A szakirodalom egyetért abban, hogy a székesfőváros önkormányzata a szabadelvű dualista korszakhoz képest 1919–1944 között egyre inkább szűkült, az autonómiát az állam fokozatosan korlátozta, és magához vonta jogosítványainak fontos elemeit. Bár az önkormányzatiság teljes felszámolására nem került sor, gyakoribbá vált a főváros autonómiájának részleges vagy teljes felfüggesztése, ami megkérdőjelezte és ellehetetlenítette a választott önkormányzati testületek és szervek működését. Ilyen esetre először 1919. augusztus 6. és 1920. augusztus 11. között, az ellenforradalmi rendszer kiépülésének kezdetekor került sor. (1918. október végétől a fővárosi törvényhatósági bizottság közgyűlése nem működött.)

A proletárdiktatúra bukása után, a Peidl-kormány idején, 1919. augusztus 2-án ülésezett először Bódy polgármester elnökletével a Fővárosi Tanács. 1919. augusztus 7-én Bódy Tivadar polgármester javaslatára határozatot hozott az 1919. március 21. előtti status quo visszaállításáról, a tanács és a főtisztviselők működésének megkezdéséről. Kimondták, hogy „a törvényhatósági bizottság működésének megkezdéséig a közgyűlés hatáskörét a tanács gyakorolja”,1 amelynek élén Bódy polgármester áll. Az interregnum idején tehát Budapest önkormányzatának jogfolytonos legitim szervezete a tanács volt. Határozatot fogadtak el arról is, hogy „mindazok, akik a főváros bárminő hivatalainál, tanügyi és egyéb intézeteinél, üzeménél vagy vállalatánál 1919. március 21. óta alkalmaztattak, alkalmaztatásuk semmis, helyükről azonnal eltávolítandók”.2 1919. augusztus 7-től Budapest polgármestere tehát ismét az 1918 áprilisában megválasztott Bódy Tivadar volt (1920. szeptember 1-jéig).

A „hivatalnoktanácsként” működő Fővárosi Tanácsból eltávolították az 1918. október 31-e után kompromittálódott tanácstagokat és tisztviselőket, illetve visszahelyezték a forradalmak alatt eltávolítottakat. A Tanácsköztársaság előtti alkalmazottak magatartását az ekkor felállított igazolóbizottság vizsgálta meg, és tett javaslatot további sorsukat illetően. Az augusztus 7-i tanácsülésen Buzáth János tanácsnok azt javasolta, hogy 8 napon belül folytassák le a vizsgálatot, és döntsenek az elbocsátásról vagy felmentésről 978 személyre vonatkozóan. A tanácsülés azonban ezt a javaslatot nem fogadta el. A főváros iskoláiban nagyarányú tisztogatás kezdődött. Augusztus hónapban felfüggesztettek vagy fegyelmi elé állítottak 207 tanítót és 32 középiskolai tanárt, szeptember 5-ig további 119 tanítót és 21 középiskolai tanárt.3 Ennek a törvényhatósági bizottság és közgyűlés nélküli „ex lex” állapotnak az új fővárosi törvény alapján megtartott 1920. júliusi községi választások és a közgyűlés augusztus 11-i megalakulása vetettek véget.

Szeptemberi megjelenés

Szivák Judit: A vita

A vitakultúra fejlesztése Szociális kompetenciák fejlesztése a vita segítségével

Oktatás módszertani kiskönyvtár

Oktatás-módszertani kiskönyvtár A szerző a vitát nem csupán oktatás-módszertani kérdésnek tekinti. Azt az álláspontot szeretné megosztani az olvasóval, hogy a pedagógiai gyakorlatban a vita alkalmazásának jelentőségét nem kizárólag az oktatás változatossá tételében, a tanulók kommunikációs képességének fejlesztésében lehet megragadni, hanem abban a lehetőségben, amit a vita a demokrácia értékeinek képviseletében, az aktív állampolgárságra való felkészítésben, végső soron az őszinte, nyílt, saját és mások érdekeit képviselni tudó, toleráns emberek nevelésében nyújthat. Ebben az értelemben tehát a vitáról, mint módszerről való gondolkodás egyben arról való gondolkodás is, hogy milyen gyerekeket akarunk nevelni, pontosabban: milyenné akarjuk a gyerekeket nevelni. A sorozat köteteit egyaránt ajánljuk a pedagógiát tudományként művelőknek, a tanári pályára készülő egyetemi hallgatóknak és gyakorló pedagógusoknak.

120 oldal

Ár: 1100.-

RÉSZLET

3. A veszekedéstől a vitáig

A hétköznapi élet legtöbb vitahelyzete messze áll a racionális vitától, hiszen többnyire különféle konfliktusok verbális megnyilvánulásainak vagyunk tanúi, amelyekben a vitázók személyes fegyverzetben, érzelmeik és érdekeik vonzásában állnak fel. A racionális vita olyasfajta ideál, amikor a vitatkozó felek tisztán észérvek segítségével győzik meg egymást vagy magukat az igazságról. Ha egyáltalán létezik ilyen vita, akkor annak prototípusa a tudományos vita lehet. A racionális vita optimális esetben érvek és bizonyítékok talaján mozog, amikor a felek döntést hoznak arról, hogy az érvelések és a tények alapján melyik álláspont a valószerűbb. Ugyanakkor a racionális vita nem írja elő a konszenzust. Ha az érvek és ellenérvek egyformán alátámasztják a versengő álláspontokat, a vita eredménye az lehet, hogy a felek elismerik: léteznek alternatív álláspontok, melyek ugyanolyan erővel védhetők, mint sajátjuk.

Különböző élethelyzetekben, sokszor még a szakmai viták esetében is, a vita nem csupán logikai konstrukció, hanem társas, személyek között zajló interperszonális jelenség. Ebből következően a racionalitáson túl, vagy másképpen fogalmazva, azt megelőzve: értékek, érzések, vélelmezések összeütközése. A vitázó ellenfél álláspontja már eleve ellenszenves lehet, mert ellentétes a miénkkel, veszélyezteti azzal kapcsolatos meggyőződéseinket, ítéleteinket. Alapvető érdekünk fűződik álláspontunk fenntartásához, hiszen meg akarjuk őrizni véleményünk koherens, ellentmondásmentes egységét (ezt tekintjük sok esetben igazságnak). Ráadásul adott nézet hangoztatása – sokszor – összeköt bennünket másokkal, és biztosítja kedvező megítélésünket.

Németh Pál: Az iszlám

recenzió: BridgeOlvas

Ha a keleti ember a Nyugat érdeklődésének bármely megnyilatkozásával találkozik, akkor az mindig bizalmatlanságot, szemérmes tartózkodást vagy konkrét félelmekkel átitatott aggodalmat, elzárkózást vált ki belőle. A kíváncsiskodás zavarja a keleti ember szemérmességét, s legszemélyesebb világának megsértését látja benne. Ösztönösen érzi, hogy a kutató szemek számára puszta tárggyá alacsonyodik mindaz, ami személyes. Köznapivá süllyed, aminek kultikus jelentősége van. Banálissá egyszerűsödnek legszentebb érzései, életének legféltettebb gondolatai. Ezért van az, hogy a keleti ember nem nyílik meg egykönnyen a keletkutatás számára, sőt igyekszik elrejteni mindazt, ami még egyáltalán rejtegethető a nyugati érdeklődés elől.

Bár teljesen véletlenül alakult úgy, hogy nem sokkal Az éjfél gyermekei elolvasása után került a kezembe Német Pál Az iszlám című könyve, nagyon örülök, hogy így történt. Szégyenletesen keveset tudok a keleti kultúrákról az iszlámot is beleértve, ami valahol furcsa, hiszen ez már Európában is szinte a mindennapok része lett, sokszor felbukkan valamilyen vonatkozásban a hírekben és általában véleménye is van róla az embernek. Néhány hete Angliában jártam - a multikulturalizmus ott nem újság, viszont először az meglepett egy kicsit, hogy séta közben láttam, a városnak azon a környékén, ahol megszálltam, szinte csak muszlimok laktak. Szóval el kell fogadnunk: az iszlám nem egzotikusabb többé, mint az, hogy lehet ananászt meg tintahalat kapni a Tescóban, így érdemes kicsit többet megtudni róla.

Szeptemberi megjelenés:

Hegedűs Judit: Gyermeksorsok, életutak a javítóintézeti világból

Iskolakultúra könyvek

Jogászok, szociológusok, gyógypedagógusok, pszichopedagógusok keresik a választ arra a kérdésre, hogyan is alakul a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények aránya, milyen okok rejtőzködnek a jelenség mögött. A hazai gyermekkor-történeti kutatások témájukat tekintve elsősorban a gyermekek életmódjának, iskolai életének vizsgálatát, a pedagógiai sajtóban megjelenő gyermekkép elemzését vállalták fel. Ezek a kutatások nem igazán foglalkoznak a gyermekvédelem „kliensei” közé sorolható gyermekek történeti megítélésével, a korabeli társadalomban kialakult helyzetükkel. A könyv ezt a hiányt szeretné pótolni azzal a rövid történeti áttekintéssel, melynek középpontjában a gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetőkről alkotott nézetek alakulása, illetve a javítóintézet mint intézmény működésének változása áll. A szerző nemcsak témáját, hanem a vizsgálódás módszerét tekintve is újfajta szemléletmódot érvényesít: tudatosan törekedett arra, hogy a vizsgálódásban a „gyermekek, fiatalok hangja” is jelen legyen. A kötetet pedagógusoknak, szociológusoknak, szociális területen tevékenykedőknek egyaránt ajánljuk.

RÉSZLET

VIII. 3. Javítóintézet vagy rontóintézet?

Ha hihetünk az Aszódi Javítóintézet igazgatójának, Drucker Ödönnek, akkor a javítóintézetet inkább „rontóintézetnek” nevezték a dualizmus korában: „A közönség legnagyobb része még ma is körülbelül így gondolkodik a javítóintézetekről: Fiatal gonosztévők vannak ott összezárva, végeznek is velük valami nevelés-félét, de teljesen eredménytelenül, mert a fi atal gonosztévő, ha kiszabadul, éppen olyan rossz, ha nem rosszabb, mint amikor bekerült az intézetbe, még aki jó volt is romlottan kerül ki, mert a többiek elrontják” (idézi Szarka, 1994. 33. o.).

Érdekes és elgondolkodtató, hogy maguk a fi atalkorú bűnelkövetőkkel foglalkozók sem álltak ki teljes mértékben a javítóintézet létjogosultsága mellett. Az 1897-ben tartott jogászegyleti vitán többször felvetődött az a gondolat, hogy a javítóintézetek helyett inkább a prevencióra kellene helyezni a hangsúlyt.53 A „javító- házak” működésével kapcsolatban számos kritika fogalmazódott meg: hiányzik az alkalmas szakembergárda, az intézetekben nem tesznek különbséget a hatóságok által beutalt növendékek és a szülők által önként bevitt gyerekek között, s gyakran a magánúton bekerült növendékek elfoglalják a helyet azok elől, akik valóban rászorulnak a javító nevelésre.

A Revizoron jelent meg recenzió a A város láthatatlan mintázata - Pécs városa mint az emlékezet helye (szerkesztette: Havasréti József – K. Horváth Zsolt – Szijártó Zsolt) könyvről. 

EGY VÁROS EMLÉKEZETE

A város láthatatlan mintázata. Pécs városa mint az emlékezet helye

Minden város múltjában hordozza mítoszát, azt a potenciális erőforrást, amely segít túlélni mindenkori jelenvalóságának esetlegességét és többnyire élhetetlen – az egyre nyilvánvalóbban balkáni állapotokból következő – valóságából származó nyomorúságát. MILBACHER RÓBERT ÍRÁSA.

A múlt mítosza mint közösségi emlékezet aktiválódhat, amely olyan szemüveget varázsol a városlakó szemére, amely láthatatlanná teszi a húgyszagú, málló vakolatú utcácskák, pusztuló terecskék realitását, és valamiféle romantikus, mediterrán Árkádia-fílinggel ruházza fel a helyet, ahol élni kénytelen.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Kommunikáció Tanszékének munkatársai olyan könyvet publikáltak, amely egy Pécs városával kapcsolatos kutatási projekt eredményeit tartalmazza igen kiváló tanulmányok formájában. A kutatás elméleti alapvetése Pierre Nora híres „lieux de mémoire” („emlékezethelyek”, „emlékezet helyei”) fogalmára épül, amely lényegét tekintve olyan, a közösség tudatában élő és éppen az adott (itt: városi) közösséget közösségként megformáló elbeszéléseket veszi számba és elemzi, amelyek a Pécs múltjáról való beszéd szerves részei. Így a tanulmányok nem egyszerűen várostörténeti tematikájúak, hanem a város történeti (építészet-, irodalom- és kultúrtörténeti) elbeszéléseinek elemzéseit adják.

Recenzió jelent meg a Könyv, egó, entrópia könyves blogon Vlagyimir Szorokin: 23 000 könyvéről. Köszönjük az írást és reméljük további könyveket talál nálunk a kedves blogger!

Vlagyimir Szorokin: 23 000

recenzió

Régen olvastam már könyvet ennyire naiv szemmel, mindenféle előzetes elképzelés nélkül. Szorokin nevét persze hallottam már, találkoztam a könyveivel a boltokban, de fogalmam sem volt, miket ír és hogyan, ám amikor lehetőséget kaptam, hogy elolvassam ezt a könyvét, természetesen nem mondtam nemet, annak ellenére, hogy a 23 000 a Jég-trilógia zárókötete, én pedig nem ismerem az első kettőt. A fülszöveg mindenesetre biztosított róla, hogy a könyv az első két rész ismerete nélkül is élvezhető, úgyhogy nem aggódtam – viszont egyáltalán nem tudtam, mire számítsak, hiszen a fülszöveg is inkább rejtélyes, mint informatív.

Ennek megfelelően a regény első 70-80 oldalát bizonyos kétségek között olvastam, nem tudtam az eseményeket és a karaktereket kontextusba helyezni, és jobbára csak frusztrálódtam. Aztán egyszer csak sikerült elkapnom a történet fonalát, és onnantól már könnyen ment az olvasás.

A történetről a spoilerveszély miatt nem akarok sokat mesélni, a lényeg a következő: adott egy szektaszerű, erősen militáns társaság, a Fény Testvérisége, amelynek célja, hogy 23 000 tagot összegyűjtve egy nagy Kört alkosson, a Körben a Testvérek szíveit egyesítse, s ezzel örökre megszabaduljon az alantas földi léttől. A Testvériség meglehetősen brutális módon avatja fel a reménybeli új tagokat: a szertartásba sokan belehalnak, mások életre szóló traumákat és sebhelyeket szereznek, akiknek pedig megszólal a szívük, a Testvériség tagjaivá válnak. A 23 000 története a Testvériség utolsó néhány tagjának megszerzéséről, a végső Átalakulásra való készülődésről, majd a nagy eseményről magáról szól, s bár látszólag ez egy kerek egész, a regény mégis lezáratlan marad, s az utolsó fejezetet én kicsit idétlennek, sőt giccsesnek éreztem.

Hamarosan megjelenik!

Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés

Összegyűjtött költészettanulmányok I–II.

Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Daróczi Anikó

Beney Zsuzsa orvos, költő, író, esszéista életének utolsó másfél évtizedében több egyetemen is tanított, esszéinek, tanulmányainak nagy hatása volt, amely napjainkig kisugárzik. Az elérhetetlen jelentés tanulmányai két kötetre oszlanak: az első az összes József Attila-tanulmányt, a második Beney Zsuzsa Radnóti, Pilinszky és Weöres munkáiról írott tanulmányait fogja egybe.

A gondolat metaforái utáni években Beney Zsuzsa több tanulmányt írt József Attila költészetéről, főként a 2005-i centenáriumi évben. A József Attila-kutatásban elért eredményeit egyedülállónak, rendkívül jelentősnek, az egyetemi oktatásban felhasználandóknak ítélik. Szintén évtizedeken át foglalkozott Radnóti Miklóssal. Az itt olvasható Radnóti-tanulmányok közül egy sem szerepelt még kötetben. Az 1972-ben megjelent Ikertanulmányokban egy Pilinszky tárgyú tanulmánya jelent meg. Az ezután különféle folyóiratokban publikált Pilinszky-tanulmányai ugyancsak itt olvashatók először kötetben. Beney Zsuzsa ugyancsak az Ikertanulmányokban egyetlen hosszú tanulmányt publikált Weöresről. A kötet ezen kívül három folyóiratban publikált és három kéziratban maradt, de publikálásra szánt Weöres-tanulmányt tartalmaz.

Két kötet, kb. 300 + 300 oldal, keménytáblás

RÉSZLET

A HALLGATÁS TORNYA

(Jegyzetek Weöres Sándor költészetérôl)

Harminc év verseit gyûjtötte egy kötetbe Weöres Sándor. Harminc évnyi út mindenképpen nagyon elgondolkoztató: a még szinte gyermeki hang szemünk elôtt érik, mélyül vagy tisztul. Változik?

Weöres költészetének éppen ez az egyik izgató rejtélye: vajon ez a hihetetlenül sokszínû költészet az élet, a múló idô változásait kíséri-e, vagy a költôben idôtlenül élô, egyszer megütött téma változatait? Van ebben a harmincévnyi útban valami pillanatszerû, vagy pontosabban valami idôn-kívüli; mint ahogyan – ha mai irodalmi életünkben helyét keressük – Weö res egész életmûvében van valami idô-nélküliség, kívül- állás. Értéke, rangja kétségtelen, hatása egyre inkább kimutatható fiatal költôink nyelvében, verselésében. De ha az irodalom feltérképezett vonulataiban próbáljuk helyét kijelölni, ha múltba nyúló gyökereit kutatjuk, azt látjuk, hogy formában és tartalomban is egészen új han - got üt meg költészetünkben.

A megismerkedés elsô óráiban ez a hang nem csak újnak – idegennek is tûnik. A szokatlan, minden konvencionálistól elforduló forma szorosra zárja Weöres világát, s nem kisebb fáradság és élmény a forma mélyére merülni, mint a benne feltáruló világképet áttekinteni és átélni. Költészetében van valami a régi költészet mitikus tartalmából: más – transzcendens vagy ôsibb – világok üzenete. Valósága egy réteggel mélyebb a mi világunknál: fogalmai rokonabbak, testvéribbek. Mintha közelebb volna a gömb középpontjához: nézôpontjából a felszíni világ távolságai négyzetesen nônek, mindennapi életünk fogalom-nyelvébôl az ô világában sok minden csak üres látszat, elpattanó csillogás. Költészete ennek a belsô bu - roknak, a dolgok belsô felszínének nyelve.

Sokszor ijesztô számunkra: az elfelejtett emlékek, a tudatban elsüllyedt, az ôsiben közös világa. „A gondolatok elvesztik konkrétságukat, s egy kozmikus vagy szerafikus logika tartja öszsze ôket: gravitáció, mint a naprendszereket. Az érzelmek többé nem vígak és nem szomorúak, hanem fény-árny skálájuk van” – írja Weöres egy levelében (Csorba Gyôzô közlése, Sorsunk 1946).

Könykukac bemutatja a Tollal.hu-n: LÁTÁS, TEKINTET, PILLANTÁS a megfigyelő lehetőségei

Érdeklődve vettem kezembe a Gondolat Kiadó könyvét, mely a LÁTÁS, TEKINTET, PILLANTÁS a megfigyelő lehetőségei címmel érdekes kommunikáció- és kultúratudományi munkának ígérkezett.

Az azonos címet viselő könyv fülszövegéből idézek: "A kötet írásai a pécsi Modernitás - Kultúratudományi Doktori Program azonos című műhelybeszélgetésére készültek doktoranduszok és tutoraik tollából, és egyfajta rendhagyó kísérletnek szánjuk a magyar vizuális tudomány indiszciplináris beágyazására."

Edgar Adrian szerint az agy nagy részét az érzékszerveknek köszönhetjük. az érzékelő agyterületek különböző ingerületeket, melyek magából a szervezetből és a környező világból erednek, dolgoznak fel, raktároznak, előkészítik a válaszreakciókat. A környezetről kb. 80%-ban a szemünkön keresztül szerzünk információt, a többi érzékszerv a maradékon osztozik. A törzsfejlődés folyamán különböző megoldások születtek a fény (és ez által a fény által szállított információ) érzékelésére és feldolgozására.

Legegyszerűbb megoldás a fényérzékeny sejtek jelenléte, mely csupán a fény jelenlétét érzékeli, látást nem tesz lehetővé. A bonyolultabb felépítésű gödörszem (csigák) is csak iránylátásra képes. Más fejlettebb szemtípusok, mint a hólyagszem (gerincesek, lábasfejűek), vagy az ízeltlábúak összetett szeme alakról, színről (nem minden esetben), távolságról, a fény polaritásáról, mozgásról, stb. képes információt továbbítani az agynak.

Az urbanlegends.hu-n megjelent "Mutáns krokodilok a csatornából" című cikkben a Gondolat Kiadó könyvéről: Sergio Benvenuto: Városi legendákról is szó esik, így itt a helye, olvassátok el az egész cikket az urbanlegends-en, ide kattintva!

Mutáns krokodilok a csatornából

marinov

A szóbeszéd sikere

Egy szóbeszéd sikerét általában az határozza meg, hogy hitelt adunk a teljesen valószínűtlen tényféleségeknek – írja Sergio Benvenuto Városi legendák című könyvében. Elmélete szerint a New York szennyvízcsatornáiban élő alligátorok története azért lett sikeres, mert kevéssé volt hihető, és nem erősített meg semmilyen sztereotípiát általában a szennyvízcsatornákkal és különösen New Yorkkal kapcsolatban.

Azzal, hogy a világ legmesterségesebb városának, New Yorknak a szennyvízcsatornái adtak szállást a legvadabb természet tipikus lakóinak, egy szemantikus differenciál skála ellentétes végpontjai kerültek egymás mellé – mutat rá Benvenuto. A szóbeszéd az ellentétek hiperbolikus összekapcsolódását, egy oximoront visz színre. Az ellentétek ezen összekapcsolása maximalizálja egy információ érdekességét. A szóbeszéd azért csábít és terjed, mert egy érdekes értelmezést sugall, valós tényekként tüntetve fel nagyon valószínűtlen és ellentétes dolgokat.

A krokodilos legenda Benvenuto szerint az ellentétek narratív kombinációja, és ezért készek sokan elhinni; de nem azért hisznek benne, mert megerősítene egy összefüggő sztereotípiájukat.

Az emberek akkor adnak hitelt a legendának, ha olyasmit fejez ki, amit nem lehet elmondani, egy nehezen fenntartható vélekedést, amennyiben egy valószínűtlen, kevéssé hihető tényhez kapcsolódik, és/vagy cenzúrázott vagy bevallhatatlan.

Olvass bele, hamarosan megjelenik!

Ádám Magda és Ormos Mária (Szerk.): Francia diplomáciai iratok a Kárpát- medence történetéről 1922–1927

A forrásgyűjtemény a Kárpát-medence adott időszakának történetére vonatkozó, még sohasem publikált francia levéltári forrásokat közöl. A kötet először teszi hozzáférhetővé a Quai d’Orsay és a térségbe akkreditált diplomaták között folyó levelezést: olyan jegyzőkönyveket, leveleket, beszámolókat, számjeltáviratokat ad közre, amelyek perdöntőek a térség történetének hiteles feltárásához.

A források nemzetközi jelentőségűek, de elsősorban a győztes utódállamok egymással és Magyarországgal kapcsolatos politikájára vonatkoznak. Az anyagban többek között megtalálhatók a trianoni határok gyakorlati kijelölésével foglalkozó bizottságok jegyzőkönyvei, a Magyarország népszövetségi felvételével, a magyar kormány által igényelt kölcsönnel és a frankhamisítással kapcsolatos feljegyzések, levelek, sürgönyök. A magyar nyelven első ízben olvasható történeti források új megvilágításba helyezik a trianoni béke aláírását és ratifikálását követő mozgalmas, feszültségekkel teli korszakot.

370 oldal

Ár:5000 Ft

RÉSZLET

1 A FÖLDRAJZI SZAKBIZOTTSÁG FÖLJEGYZÉSE A NAGYKÖVETI TANÁCSNAK 112. sz. följegyzés.

Párizs, 1922. január 9.

ROMÁNIA, MAGYARORSZÁG, CSEHSZLOVÁKIA HÁROM ORSZÁGHATÁRÁNAK KÖZÖS PONTJA TÁRGYÁBAN

A magyar–román határmegállapító bizottság elnöke 1921. november 25-én kelt, 10/C sz. följegyzésében arról számolt be a nagykövetek tanácsának, hogy eljuttattak hozzá egy, a román és a csehszlovák megbízott által készített jegyzőkönyvet, amely szerint Románia, Magyarország, Csehszlovákia három országhatárának – a trianoni békeszerződésben, illetve az országhatárokról szóló szerződésben a (Magosligettől 1300 méterre keletre található) 123-as magaslati pontnál meghatározott – közös pontját a Hódos-patak /Hodospatack, Hódospatak/ és a Túr folyó összefolyásához – tehát mintegy tíz kilométerre délebbre – helyeznék át. E jegyzőkönyv értelmében az e két pont közé eső közös magyar–román határszakasz magyar–csehszlovák határszakasszá válna, következésképpen a két határmegállapító bizottság – a román–magyar és a magyar–csehszlovák – illetékességében is változás állna be.

Följegyzésében a román–magyar bizottság elnöke tehát arról kér fölvilágosítást, vajon jogszerű-e a három határvonal újabb csatlakozási pontjának a kijelölése, valamint arról, hogy ez a módosítás milyen változásokat eredményez a térségben tevékenykedő határmegállapító bizottságok illetékességére nézve. A szakbizottság álláspontja szerint a román és a csehszlovák megbízottak által kijelölt új pont jelenleg a következő okok miatt nem fogadható el: a szóban forgó – egy, a békeszerződésekben kifejezetten megjelölt pontot módosító – határozat meghozatalánál egyik határmegállapító bizottság sem képviseltette magát; ezenkívül a tervezett határmódosítást a jelentőségére való tekintettel a nagykövetek tanácsa elé kellett volna terjeszteni.

Ebből az következik, hogy a román–magyar és a magyar–csehszlovák bizottságot tanácskozásra kell összehívni, mégpedig a hivatalosan még meg sem alakult román–csehszlovák határmegállapító bizottság távollétében. E két bizottság teljes ülésén fogja majd meghatározni a három határvonal közös csatlakozási pontját a trianoni békeszerződésben foglaltaknak megfelelően.

Mátyás Győző: A látszat birodalma. David Fincher mozija

A könyvben David Fincher kortárs amerikai filmrendező műveit elemzi a szerző (a sort a Magyarországon 2009 februárjában bemutatott Benjamin Button különös élete zárja). Az egyes filmek ismertetése után összefoglalásként számba veszi azokat a témákat, jelenségeket, továbbá a filmek ábrázolásmódjának azon sajátosságait, amelyek miatt jellegzetesen posztmodernnek ítélhetjük Fincher oeuvre-jét.

Ilyen témák a személyiség meghasadtsága, szétesettsége, az identitás problematikussá válása, illetve az a felfogás, hogy az Én nem szilárd, eleve adott entitás, hanem társadalmi meghatározottságaitól függő, szüntelenül változó konstrukció, továbbá a fogyasztói mentalitás kritikája.

A szerző hangsúlyosan tárgyalja David Fincher és a tömegkultúra kapcsolatát, s áttekintést ad arról, hogy a tömegkulturális műfajok - elsősorban a bennük megtestesülő gazdasági potenciál miatt - mekkora hatással voltak a szórakoztatóiparra és így áttételesen a filmre is.

GondolatOlvasó kultúrest-füzér második állomás: július 29. 17:00, Holdudvar

Mátyás Győző: A látszat birodalma - részlet

A pusztítás színháza - Harcosok klubja

Az antikapitalista fantom

De ez a beszélgetés ugyanakkor fordulópontot jelent a Narrátor életében. Tyler Durden szemlélete, értékrendje, filozófiája ugyanis nem csupán homlokegyenest eltér a Narrátorétól, hanem egyúttal annak tételes tagadása. Tyler persze tökéletesen tisztában van a fogyasztói társadalom lényegével, hibátlan fenomenológiai elemzéssel előrukkolva bizonyítja, hogy ismeri a konzumáció bűverejét.

„Mi fogyasztók vagyunk, az életszínvonal-megszállottság melléktermékei. Bűnözés, éhezés, szegénység ezekkel nem törődünk. Mi izgat minket? A színes magazinok, a televízió, az 500 csatorna,75 egy név az alsógatyánkon.” „Martha Stewart” – veti közbe a Narrátor, nem véletlenül. Martha Stewart ugyanis a kiglancolt, látszatcentrikus háztartás- és életstílusipar koronázott királynője volt, magazinokkal, tévéshow-kkal és persze mesés vagyonnal.

2010. második félévi előzetes

Hegedűs Judit: Gyermeksorsok, életutak a javítóintézeti világból

Iskolakultúra könyvek

Jogászok, szociológusok, gyógypedagógusok, pszichopedagógusok keresik a választ arra a kérdésre, hogyan is alakul a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények aránya, milyen okok rejtőzködnek a jelenség mögött. A hazai gyermekkor-történeti kutatások témájukat tekintve elsősorban a gyermekek életmódjának, iskolai életének vizsgálatát, a pedagógiai sajtóban megjelenő gyermekkép elemzését vállalták fel. Ezek a kutatások nem igazán foglalkoznak a gyermekvédelem „kliensei” közé sorolható gyermekek történeti megítélésével, a korabeli társadalomban kialakult helyzetükkel. A könyv ezt a hiányt szeretné pótolni azzal a rövid történeti áttekintéssel, melynek középpontjában a gyermek- és fiatalkorú bűnelkövetőkről alkotott nézetek alakulása, illetve a javítóintézet mint intézmény működésének változása áll. A szerző nemcsak témáját, hanem a vizsgálódás módszerét tekintve is újfajta szemléletmódot érvényesít: tudatosan törekedett arra, hogy a vizsgálódásban a „gyermekek, fiatalok hangja” is jelen legyen. A kötetet pedagógusoknak, szociológusoknak, szociális területen tevékenykedőknek egyaránt ajánljuk.

RÉSZLET

VII. Nevelhetőek-e a züllött, bűnelkövető fiatalok?

Láthatjuk, hogy a fiatalkorú bűnelkövetőkkel való foglalkozás csak a dualizmus korában került előtérbe, azonban itt még elsősorban a társadalmi közélethez kapcsolódó karitatív tevékenységként jelent meg: valamiféle társadalmi, felülről jövő „sajnálkozás” jellemezte a róluk alkotott véleményt, a támogatást nem közvetlenül, hanem rendszerint egy egyesületen át közvetítették (például a különféle patronázs egyesületek). A szakmai közéleten belül elsősorban a jogászok, illetve a pedagógusok váltak egyre nyitottabbá a fiatalkori bűnelkövetés problémája iránt.

Az 1900-as évek elején jól érzékelhető, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők megítélése a pedagógus- és jogásztársadalmon belül a gyermektanulmányozási mozgalom kibontakozása hatására pozitívabb irányba változott. Egyre erőteljesebben megfogalmazódott az az elv, hogy „…a hatóság elé került züllött vagy bűntettes gyermekek és fiatalkorúak pedig nem egyformák” (Balogh, 1910. 6–7. o.). Ennek hatása a gyakorlatban is jól látható: az egyéni bánásmód megvalósítása érdekében különböző vizsgálatokat kellett elvégezni a fiataloknál. Ezeknek a vizsgálódásoknak az eredményeit foglalta össze – többek között – a környezettanulmány (vö. II. 1. fejezet), amely felvilágosítást adott a fiatalkorú züllésének okairól. Ekkor derülhetett ki, hogy „romlott, hibás-e, vagy inkább szerencsétlen, mintsem bűnös” (Balogh, 1910. 8. o.).

A fiatalkorú megfigyelését már a tárgyalás előtt meg kellett kezdeni, és folytatni kellett a kihallgatás alatt is, hiszen ezáltal sokkal jobban meg lehetett ismerni a fiatalt. Ez alapot adhatott ahhoz, hogy a hatóságok a fiatalkorúakat ne tartsák egyformán züllöttnek vagy romlottnak. Emellett elengedhetetlen volt a kötelező orvosi megfigyelés, melyre még a tárgyalás előtt sort kellett keríteni, hiszen sokszor ekkor derült fény arra, hogy a gyermek vagy fiatalkorú „nem rendes elmeállapotú”.

E vizsgálatok ténye arra utal, hogy egyre differenciáltabb bánásmódban részesültek a fiatalok. Nem annyira a Lombroso-féle „született gonosztevők” vélemény dominált, hanem előtérbe került egy orosz kriminológus által hangoztatott gondolat: „Sokkal inkább szerencsétlenek, semmint bűnösök” (Balogh, 1909. 37. o.). Inkább segíteni kellene rajtuk, mint büntetni, ahogy ezt 1914-ben a szegedi gyermektanulmányi fiókkör értekezletén a szegedi Árpád- Otthon igazgatója megfogalmazta: a züllött gyermekeket sem szabad eltaszítani, hanem „szeretettel kell őket a jó útra téríteni s a társadalom részére megmenteni”.43

43 A Gyermek, 1914. 311. o.

Steiger Kornél: Tanulmányok az antik görög filozófiáról

A kötet Steiger Kornél filozófiatörténész legjelentősebb tanulmányait tartalmazza. Az írások egy része korábban megjelent folyóiratcikk vagy könyvfejezet, más része itt olvasható első ízben magyar nyelven. A tanulmányok legfőbb vonulatát az antik görög filozófia kezdeteire, a preszókratikusok gondolkodásmódjának tisztázására irányuló vizsgálódások jelentik, valamint az a mód, ahogy e korai hagyományt a későbbi filozófiai diszkurzus (különösen Arisztotelész) átformálta. Az írások másik súlypontja Platón, Arisztotelész és a hellénisztikus korszak, ezen belül is a sztoikusok filozófiája.

Az itt olvasható szövegek átfogó képet nyújtanak az antik görög filozófiát foglalkoztató legfontosabb kérdésekről, valamint a görög filozófia hagyományozódásának alapvető problémáiról. Nagy erényük a szerző írásaira jellemző problémaérzékenység, a kérlelhetetlen logikával végigvitt érvelés, a mellébeszélés teljes hiánya és a világos kifejtésmódra való törekvés A könyvet a görög filozófia iránt érdeklődőknek, a filozófia és a görög-latin nyelv oktatóinak és hallgatóinak ajánljuk.

260 oldal

Ár: 3450 Ft

RÉSZLET

FILOZÓFIA ÉS SZERELEM

A lakoma

A lakoma1 – a hellenizmus korából származó besorolása és témamegjelölése szerint – etikai írás, amely „a jóról” szól.2 Az olvasó megütközhetik ezen, hiszen már a keretbeszélgetés elején találkozunk a mű témájának a megfogalmazásával: „beszédek a szerelemről” (erótikoi logoi, 172b). Ez egybevág azzal, amit Erüximakhosz mond a lakomán: „mindegyikünk mondjon beszédet Erósz dicséretére” (177d). A mű tartalma is ez: Phaidrosz, Pauszaniasz, Erüximakhosz, Arisztophanész, Agathón, Szókratész és Alkibiadész beszéde a szerelemről. A hellenisztikus alcím azonban mégis védhető. A mű csúcspontján, Szókratész beszédében ugyanis megtudjuk, hogy Erósz se nem szép, se nem jó, hanem olyan daimón, akinek működése éppen abban áll, hogy vágyódik a szépre és a jóra (201b–202e). Az ezt követő gondolatmenetben a szép beleolvad a jóba, a jó pedig a boldogság feltételeként jelenik meg: „Mert attól boldogok a boldogok…, hogy megszerzik a jót. S most már nem kell tovább kérdezni, hogy miért akar boldog lenni az, aki az akar lenni, hanem úgy látszik, itt vége a válaszoknak” (204e–205a). A dialógus cselekményének ideje pontosan megállapítható Apollodórosz szavaiból: a lakomát Agathón rendezte, amikor díjat nyert az első tragédiájával.

Ez i. e. 416-ban volt. A tragédiaversenyekre Athénban a Lénia-ünnepen került sor, Gamélion havában (január-február). Erre az évszakra illik Arisztodémosznak az a megjegyzése is, hogy „hosszúak voltak akkoriban az éjszakák” (223c). A keretbeszélgetés időpontja is elég jól behatárolható Apollodórosz szavai alapján: „Hát nem tudod, hogy Agathón már hosszú évek óta nem lakik itt? Annak pedig, hogy én Szókratész társaságához tartozom , még három éve sincs” (172c). Agathón 407-ben hagyta el Athént, Szókratészt 399- ben ítélték halálra. A mű megírásának időpontjára vonatkozóan a filológiai közmegegyezés a szöveg három utalását veszi figyelembe. (1) Phaidrosz a beszédében fölveti azt a lehetőséget, hogy „egy hadsereg csupa szerelmes férfiból és fiúból álljon” (178e). A thébai Szent Sereg 378 után valóban ilyen elvek szerint szerveződött.

(2) Pauszaniasz említi, hogy „Ióniában a barbárok az urak” (182b). Ez az állapot 387/6-ban következett be, amikor az Antalkidasz-féle béke elismerte az ázsiai városok iránt támasztott perzsa igényt. (3) Arisztophanész említi, hogy „vétkeink miatt szétválasztott bennünket az isten, mint a lakedaimóniak az árkádiaiakat” (193a). A spártaiak 385-ben osztották föl Mantineia városát. Ha az első adatot is figyelembe vesszük, akkor a 378 utáni évekre, egyébként pedig 385 utánra tehetjük a mű keletkezését. Mindenképpen Platón középső alkotói korszakának terméke, a műveknek abba a csoportjába tartozik, ahová a Phaidón, a Phaidrosz és az Állam.

David van Reybrouck két könyve is megjelent a Gondolat Kiadónál: A járvány és A populizmus védelmében címmel. Ez utóbbi került szóba a NépszabadságOnline hasábjain, ahol idéznek a szerzőtől is, aki nyilatkozott a flamand és a belga aktuálpolitikai helyzetről. Ebbe olvashattok bele alant. Az egész cikket a NépszabadságOnline-on találjátok.

"A flamand kvízmester

– Máris érzem a vállaimra nehezedő felelősséget – mondta Bart De Wever június 13-án este, amikor megnyerte a belgiumi parlamenti választásokat, a meglepődött újságírónak, aki azonnal visszakérdezett. –Komolyan beszél? – Dehogyis – felelte a flamand politikus –, ám ez a helyes megfogalmazás.

Ez az apró közjáték sokat elárul a győztesről, s persze arról, hogyan érhetett a flamand és egyben a belga politikai élet csúcsára. – Rendkívül szórakoztató ember, remek szónok, aki a vitákban többnyire felülkerekedik – mondja róla David Van Reybrouck flamand író, akinek A populizmus védelmében című könyve nemrégiben magyarul is megjelent. – Briliáns kommunikátor – teszi hozzá –, aki a radikális ötleteket teljesen ésszerű, magától értetődő javaslatként vezeti elő, ám aki nem árul zsákbamacskát, nem tetszeleg a tömegnek. –Alapelvei vannak, amelyeket lehet követni vagy elutasítani, s ebben bizonyos értelemben újdonságot is kínál a mai politikai életben, amelyre inkább a közönség elvtelen kiszolgálása a jellemző – fogalmaz David Van Reybrouck.

S hogy De Wever komolyan gondolja, amit mond, megerősíti Dave Sinardet, az Antwerpeni Egyetem politológusa is, aki rámutat arra, hogy az Új Flamand Szövetség (NVA) vezére az utóbbi tíz évben fokozatosan vetette le magáról radikális öltözékének darabjait, s a májusi–júniusi kampányban a régió függetlenedését zászlajára tűző, de a politika főáramába illeszkedő jobbközép jelöltként tűnt fel. Ügyesen kihasználta az utóbbi két évet jellemző politikai patthelyzetet, a szövetségi kormány ingatagságát, az államreformról csordogáló terméketlen vitákat, s hangot tudott adni a flamandok történelmi vágyainak, úgy is, mint kiváló történész, a Leuveni Katolikus Egyetem egykori diákja. De abban a tudatban, hogy Belgium nem szakadhat szét, hanem majd egyszer felolvadhat az Európai Unióban."

Paul Krugman: A liberális lelkiismeret

DEMOS-könyvek

Az egyik legismertebb és legbefolyásosabb amerikai politikai kommentátor (mellesleg a 2008-as közgazdaságtani Nobel-díj kitüntetettje) száz év amerikai történelmét tekinti át, s egy újabb reformkor szükségessége mellett érvel. Programjában az általános egészségügyi biztosítás éppúgy szerepel, mint a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklése és egy olyan új politikai koalíció szükségessége, amely a társadalmat nemcsak igazságosabbá, hanem demokratikusabbá is teszi. A kötetet a kortárs történelem, politika és politológia iránt érdeklődőknek ajánljuk.

348 oldal

Ár: 2890 Ft

2.

HOSSZÚ ARANYKOR

A Bush-érából visszatekintve az Egyesült Államok New Deal előtti politikai-gazdasági szerkezetére, olyan érzésünk lehet, mintha nagyapánk megsárgult fényképét nézegetnénk, és egyszer csak rádöbbennénk, hogy valójában sokkal inkább hasonlítunk őrá, mint az apánkra. Sajnos azt is el kell ismernünk, hogy az arcunkon visszaköszönő nagyapai vonások felettébb ellenszenvesek.

Amerika a New Deal előtt, akárcsak most, a 21. század hajnalán, a szélsőséges egyenlőtlenségek hazája volt, mind a jövedelmeket, mind a hatalom elosztását tekintve. A demokratikusnak nevezett politikai rendszer a többség gazdasági érdekeinek képviseletében kudarcot vallott. Sajnálatos módon napjainkban is fennállnak azok a tényezők, amelyek annak idején hatalomra juttatták a politikai elitet. Ilyen a populista politikai jelöltek óriási pénzügyi hátránya, a közös gazdasági érdekekkel rendelkező amerikaiak faji, etnikai és vallási megosztottsága, valamint annak a konzervatív ideológiának a kritikátlan elfogadása, mely szerint bármely, a kevésbé szerencséseket segítő politikai próbálkozás gazdasági katasztrófához vezet.

Azt gondolhatják, a hasonlat túlzó, és napjaink Amerikája korántsem olyan egyenlőtlen, mint a New Deal előtt volt. A számok azonban alátámasztják a párhuzamot. Az 1. táblázat azt mutatja, hogyan koncentrálódnak a jövedelmek egy szűk elit kezében napjainkban, illetve az 1920-as években. A koncentráció mértéke gyakorlatilag azonos.

1. táblázat. A magas jövedelmű csoportok aránya az összes jövedelemhez képest, a tőkejövedelmeket kivéve

Forrás: Thomas Piketty – Emmanuel Saez: Income Inequality in the United States, 1913–1998 – Quarterly Journal of Economics, 118, no. 1, 2003. február 1–39. Frissített adatokkal elérhető: http://elsa.berkeley.edu/~saez/